A bringaszerviz legalább olyan fontos szolgáltatás most, mint a tömegközlekedés üzemeltetése.
„Még nem jött ki a közlöny, hogy miként kell nyitva, illetve zárva tartanunk, de az informális csatornáim szerint, valószínűleg nyitva lehetünk” – vázolja fel az előttünk álló két hete a Pajtás Biciklibolt munkatársa, Tóth Zelma. Ami a kéthetes lezárás esetleges meghosszabbításárt illeti, nem számol azzal, hogy be kell zárniuk, mert mint fogalmaz: „Kizárt, hogy Budapesten az egyik fő közlekedési eszköznek ne legyen szervizszolgáltatása. Akkor nagyobb botrány lenne, mint hogy most a virágárusoknak be kell zárniuk.”
Ezt egyébként van mire alapoznia, hiszen tavaly tavasszal már kiderült, hogy a kerékpár az egyik legbiztonságosabb közlekedési eszköz járvány idején, úgyhogy sokan emiatt kezdtek el biciklizni. „Abból, hogy egy ápoló, aki bringával jár a Covid-osztályra dolgozni, egy defekt miatt ne tudjon bemenni a kórházba, botrány lenne. De bárki más is, ha nem tudja a bringáját használni, az ciki. És ugyanúgy gondolni kell az ételkiszállítókra is, mert nemcsak a Hajtás Pajtás futárai járnak hozzánk, hanem a Wolt, a Netpincér futárai is: ha nekik lerobban a bringájuk, akkor nincs munkájuk. A bringaszerviz legalább olyan fontos szolgáltatás most, mint mondjuk, a BKV-nak az üzemeltetése” – mutat rá a lényegre Tóth Zelma.
Lenne idő nagygenerálozni
Ha mégis zárva kellene tartaniuk a következő két hétben, akkor is van kétheti munkájuk előre, vagyis akkor is tudnak dolgozni, ha a bolt és szerviz nem lehet nyitva: „Hivatalos szervize vagyunk a Hajtás Pajtásnak, és körülbelül 60-70 futár biciklijén, háromkerekű kerékpárján (trike) tudnánk most megcsinálni a nagygenerálokat, amit eredetileg őszre terveztünk. Ezenfelül már a jövő hétre behoztak bicikliket hozzánk tavaszi átnézésre. Ha tehát netalán be kellene zárnunk, akkor nem fogunk kétségbeesni” – mondja.
A bicikliszervizt egyelőre nem rohamozták meg az emberek pánikszerűen, hogy még az utolsó pillanatban hozzák rendbe a biciklijüket, de mindenki bizonytalan: „Aki például ma reggel hozta be a bringáját, azzal azt beszéltük meg, hogy lehetőleg még ma próbáljon meg érte jönni, mert lehet, hogy hétfőn nem fogja tudni átvenni a kerékpárt.”
Továbbra is nagy a kereslet, de kicsi a kerékpárkínálat
A járványhelyzetnek van azonban egy kevésbé közvetlen hatása is a kerékpárosokra – mondja Tóth Zelma – a világpiacon ugyanis hiány van a kerékpárokból és az alkatrészekből. Ha valahol az alumínium- vagy acélgyártás leállt egy hónapra, akkor máris elakad az alapanyagok küldése a gyárakba, és ez világjelenségnek mondható:
„Az alkatrészek jelentős része a Távol-Keletről jön, de ott vesztegelnek a kikötőkben az áruk, mert egyszerűen nem tudják azokat felrakni a hajóra, ugyanis nincs konténer, tehát szállítási gondok is vannak. Azt mondják a nagykereskedők, hogy idén sokkal nagyobb bajok lesznek, és sokkal nagyobb lesz a hiány, mint tavaly. A gyártási kapacitást ugyanis nem növelték, nem indultak be új gyártósorok, viszont a kerékpárok iránti kereslet világszinten a duplájára nőtt.”
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: