Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Ha a tokiói olimpia főszervezőjét, Mori Josirót kérdeznénk, akkor arra panaszkodna, hogy a nők. Ezt az olimpiai szervezőbizottság ülésén meg is tette, a szexistának bélyegzett megjegyzése miatt pedig egy héttel később le kellett mondania. Mori Josiro kijelentésével nem csak az a gond, hogy szexista, hanem az is, hogy nem igaz.
Mori Josiro napokig ragaszkodott ahhoz, hogy nem mond le, de az elítélő hangok alapján egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a maradása az olimpiai szervezőbizottság élén sokkal több kárt okozna, mint a távozása. A 83 éves főszervező alig fél évvel az olimpia kezdete előtt azzal robbant be a nemzetközi hírekbe, hogy a bizottság egyik értekezletén kijelentette: bosszantja őt, hogy időbeli megkötések nélkül szólalhatnak fel a bizottság női tagjai, mert „túl sokat beszélnek”.
Ez a megjegyzés már így is hírértékű lenne, de a sportszakember folytatta. A saját keserű tapasztalatait felidézve azt mondta: „A nőkben erős a rivalizálás. Ha az egyikük felemeli a kezét, hogy szót kérjen, a többiek mind úgy érzik, hogy nekik is beszélniük kell. Így aztán mindenki mond valamit.” Majd hozzátette, hogy ha növelnék a bizottság vezetésében a nők létszámát, akkor szabályozni kellene a felszólalások idejét, különben sosem érne véget egy értekezlet. „Nálunk nagyjából hét nő van a szervezőbizottságban, de mindegyikük tudja a helyét” – nyugtatott meg mindenkit.
Mori Josiro 2014 óta vezette a japán olimpiai szervezőbizottságot, így érthető, hogy fél évvel a játékok előtt nem nagyon volt kedve feladni a pozícióját. Mostanra viszont kiderült, hogy nem nagyon volt más választása. A megjegyzései miatt több száz olimpiai és paralimpiai önkéntes visszalépett, a szervezőkhöz áradnak a panaszok, a tokiói kormányzó pedig egyenesen belengette, hogy bojkottálni fog egy jövő héten esedékes fontos találkozót a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével és a japán sportminiszterrel, amennyiben Mori is ott lesz.
Mori kijelentése a NOB-nak is kínos, az elmúlt napokban nem győzték hangsúlyozni, mennyire fontos számukra a nemek közötti egyenlőség. Az ügynek lassan anyagi vonatkozása is lesz, az olimpiát szponzoráló Toyota elnöke is csalódottságának adott hangot Mori kijelentései miatt, és más támogatók, köztük az Asahi és az Eneos is jelezte, hogy nagyon nem ért egyet a főszervező nézeteivel.
Mori megjegyzéseinek az időzítése egyébként nemcsak a 2021-es olimpia miatt volt szerencsétlen, hanem azért is, mert a japán sportszervezetek épp azon vannak, hogy növeljék a magas pozíciókban lévő nők számát.
És ha a témában készült kutatásokból indulunk ki, ez a törekvés nem váltaná valóra Mori Josiro rémálmát, az elképzeléseivel szemben ugyanis az adatok azt mutatják, hogy a tárgyalóasztaloknál épp a nők azok, akik kevesebbet jutnak szóhoz, például azért, mert a férfiak nem hagyják őket szóhoz jutni.
Mori Josiro személyes tapasztalatait természetesen nem ismerhetjük, de tény, hogy egy sokat hangoztatott elképzelésből indult ki, létezik ugyanis egy olyan kulturális viszonyítási pont, miszerint a nők sokat beszélnek. Pontosabban: fecsegnek.
És amikor ez az elképzelés kap egy tudományos(nak tűnő) keretet, akkor a média teszi, amit tenni szokott, teret ad neki, és tovább terjeszti. Ez történt 25 évvel ezelőtt, amikor Louann Brizendine, a Kaliforniai Egyetem neuropszichiátere A női agy könyvében konkrét számokkal állt elő: szerinte míg a férfiak naponta hétezer szót mondanak ki, addig a nők húszezret. Akárhogy számoljuk, ez majdnem háromszor annyi szó.
A Pennsylvaniai Egyetem nyelvésze, Mark Liberman vette a fáradságot, hogy utánanézzen a kutatásoknak, amelyek alátámasztják ezt az állítást, és kiderült, hogy nincsenek ilyenek, Brizendine egy tudományos munkának aligha nevezhető önsegítő könyvből vette a számokat. A nagy felismerés után belement, hogy A női agy későbbi kiadásaiból törölje ezt a szálat, de addigra már épp eleget ismételték az alaptalan arányokat, hogy azok beleégjenek a köztudatba. A lazán odavetett számokból így lettek makacs tények.
De mi történik, ha ennél kicsit tudományosabb megközelítésben tesszük mérlegre a szavakat? Ezt tették például az Arizonai Egyetem pszichológusai, akiknek a kísérletében mintegy négyszáz egyetemi hallgató vett részt. A kutatók naponta digitális magnetofonokkal rögzítették az azonos létszámú férfi és női egyetemistából álló csoportok szavait az Egyesült Államokban és Mexikóban. A felvételek 1998 és 2004 között készültek. A kísérleti alanyok magukkal hordozták a felvevőkészülékeket, amelyek napi 17 órán keresztül diszkréten rögzítették a beszédüket. A kísérlet végén arra jutottak, hogy a nők mintegy 16 215 szót, a férfiak pedig 15 669 szót mondanak naponta. A különbség mindössze 546 szó, azaz a kutatók szerint statisztikailag nem jelentős. Ráadásul a négy legtöbbet beszélő egyetemista a kísérletben mind férfi volt.
Ott van még Deborah James és Janice Drakich 56 tanulmányt érintő összehasonlító vizsgálata 1993-ból. A nyelvész és a pszichológus arra jutott, hogy a vizsgáltak közül mindössze két tanulmány mutatta ki azt, hogy a nők többet beszélnek a férfiaknál, míg 34 tanulmány ennek pont az ellenkezőjét állította. Tizenhat tanulmány szerint a nők és a férfiak ugyanannyit beszélnek, négy pedig nem mutatott ki világos mintázatot.
A beszédet rengeteg szögből vizsgáló Deborah Tannen idegnyelvész egy ponton egyetért a nők többet beszélnek, mint a férfiak feltételezéssel. Szerinte ez igaz a magánbeszélgetésekre, amelyek általában a személyes kapcsolatok kiépítésére, erősítésére irányulnak a nők között. A nyilvános, formálisabb körülmények között, férfiak és nők részvételével zajló, üzleti/szakmai tárgyalásokra, mint amilyenre Mori Josiro is gondolt, ez nem igaz. Sőt.
Az egyetemi közegnél maradva, Barbara és Gene Eakins még a hetvenes években rögzítette és vizsgálta egyetemi oktatók értekezleteit, és azt állapította meg, hogy egyetlen kivétellel a férfiak többet beszéltek, és kivétel nélkül hosszabban beszéltek, mint a nők. Egy nőtől a leghosszabb hozzászólás is rövidebb volt, mint egy férfi legrövidebb hozzászólása.
Egy, a nők munkahelyi helyzetét felmérő 2019-es jelentés szerint 329 vállalat több mint 68 ezer alkalmazottját kikérdezve a nők fele számolt be arról, hogy rendszeresen félbeszakítják vagy túlkiabálják, és 38 százalékuk tapasztalta meg, hogy mások aratták le a babért az ő ötleteikért. Deborah Tannen szerint ezeket a tárgyalási egyenlőtlenségeket most a Zoomra és más online felületre költözött értekezletek csak felnagyítják.
Deborah Tannen szerint a nők részben épp azért beszélnek kevesebbet az értekezleteken, mint amit Mori Josiro a szemükre vet: nem akarják, hogy úgy tűnjön, túl sokat beszélnek. Ő ebben a fizikai tér kitöltésének a verbális megfelelőjét látja. Ahogy létezik a manspreading jelensége, úgy létezik ennek a verbális analógiája is, amely épp a munkahelyi kommunikációban jól kimutatható.
Hogy mi vezetett ide, és mindez hová vezet, az már egy másik, szerteágazó téma. Az viszont adatokkal is alátámasztottnak tűnik, hogy Mori Josirónak nem a nők jelenléte miatt kellene aggódnia az értekezletek elhúzódása miatt.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
