Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Idén le kellett mondanunk nagyon sok olyan dologról, amiről azt hittük, nem tudunk élni nélkülük. Hosszabb-rövidebb ideig bezártak a színházak, a mozik, az éttermek, a játszóterek, elmaradtak fesztiválok, sportversenyek, utazások, meghiúsultak tervek, vágyak, meglepetések. Így arra kényszerültünk, hogy ott keressük a boldogságot, ahol az elérhető volt. Például a konyhában.
Az idei karanténidőszak az önellátás furcsa ösztöneit hozta ki az emberekből. És itt nemcsak a WC-papír- és élesztőfelhalmozásra gondolok, hanem arra is, hogy a bezártság hónapjai alatt még azok is felfedezték a konyhájukat, akik addig kizárólag az élelmiszer- és vendéglátóipar teljesítményére támaszkodtak, ha a saját maguk vagy hozzátartozóik táplálásáról volt szó. A fél ország a recepteket bújta, a közösségi oldalakon csoportok alakultak, az Instagramon tarolt a mit főztem ma hashtag. És a sütés, főzés mintha valóban értelmet adott volna a karantén abszurd, lelassult, önmagába fordult időszakának. Pedig karantén nélkül is értelmet ad nagyon sok mindennek, hogy csak egyet említsünk: az emberi kultúra és civilizáció egyik legfontosabb ragasztóanyaga.
Tegyük hozzá, ez a járvány 2020-ban érkezett, amikor számtalan műsor révén már megtanultuk azt is, hogy a főzés valóságshow és verseny, és sokan ma már talán több időt töltöttünk főzős műsorok nézésével, mint magával a főzéssel. A karanténidőszak azonban ennek a műfajnak is adott egy csavart. Engem pedig megajándékozott három ember magával ragadó virtuális társaságával.
Stanley Tucci egy koktéllal robbant be. „Ránézek az órámra, és ha délután ötöt mutat, akkor koktélidő van” – így hangzik egy igazán megnyugtató mondat a színész szájából. Amikor idén áprilisban a saját konyhájában a felesége kamerája előtt összedobott egy Negronit, szinte azonnal internetes szenzáció lett – ami persze sokat elárul a tavasszal megélt sivárságról is. Pedig nem történt más, mint hogy összekevert egy kis gint, vermutot és Camparit, de közben a kamerának is játszott, és ez a dupla falú szituáció olyan vibrálást adott a felvételnek, ami teljes joggal dobta fel az áprilisi klausztrofóbiát.
A rajongói igények azóta is megkövetelik ezeket a videókat, amelyek igazi ékszerei a színész Instagram-felületének. De Tucci nemcsak koktélokat kever mesterien a már-már mixer-egyenruhának mondható testhezálló fekete pólójában, hanem például marinara szószt és egyéb finomságokat is. A színésznek komoly múltja van a konyhában, két szakácskönyvet is kiadott, a kameraérzékenységének, karizmájának és sármjának köszönhetően pedig ezt a tudást képes közösségi médiás keretek között is kivirágoztatni.
Azt teljes bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy Stanley Tucci hangja jobban ellazít, mint bármilyen koktél. Ráadásul idén lett 60 éves, amire végképp koccintani kell.
Massimo Bottura a modenai otthonából akkor csempészett be valamiféle életvidámságot az Instagram-követőinek egyre nyomasztóbb mindennapjaiba, amikor Olaszországban a legtöbb hír a halálról szólt. A jótékonykodásairól is ismert három Michelin-csillagos séf a saját karanténját kapcsolta össze másokéval, és mindezt olyan empátiával, örömmel és közvetlenséggel tette, amitől tényleg azt érezhettük, vendégsében vagyunk egy allűröktől mentes sztárséfnél, és a buliban nyilván mindenki a legnépszerűbb helyiségben tömörül: a konyhában. És közben nemcsak recepteket és konyhai jótanácsokat kaptunk, hanem – még ha virtuálisan is – pluszban egy családot is, amelynek a tagjai között szinte tapinthatóan árad a szeretet. A Kitchen Quarantine tökéletes recept karanténszomorúságra.
Csak hogy legyen fogalmunk, kinél is vendégeskedünk: Massimo Bottura 1995-ben nyitotta meg az Osteria Francescanát a szülővárosában, Modenában. Az étterem három Michelin-csillagot kapott 2011-ben, és Bottura csapata ezt azóta is őrzi. Az Osteria Francescanát 2018-ban a világ legjobb éttermének kiáltották ki, és Bottura állandó jelzői között szerepel a világ legjobb séfje.
Massimo Bottura Webby-díjas videói az egész család közreműködésével készültek. Az ötlet a lányától, Alexától származik, ő áll a kamera mögött, és veszi a történéseket, a felesége, Lara Gilmore gondoskodik arról, hogy otthon érezzük magunkat a konyhájukban, a súlyos fogyatékossággal élő fiuk, Charlie pedig végképp emberi léptékűvé teszi ezeket a virtuális találkozókat.
A jókedvnek nem lehetnek nyelvi akadályai sem, az egész család spontán vált angolról olaszra és fordítva, és egy idő után ez fel sem tűnik.
Ezek a videók is tükröznek valamit Botturának abból a meggyőződéséből, hogy az étel, a főzés és az evés a társadalmi változások eszköze, katalizátora lehet. Bottura pedig jó ideje több mint séf: a helyi termelők hatékony támogatója, a környezet védelmezője, az ételpazarlás elleni küzdelem szószólója és a hátrányból indulók segítője – legyen szó bajba jutott sajtkészítőkről vagy autista fiatalokról. Ezeknek a szívügyeknek a mozgatórugói mind visszaköszönnek a könnyed Instagram-videókban, és néha azt érezhetjük, nem is Bottura ételei nyűgöznek le, hanem a személyisége. És ha már felelősségvállalás: Bottura szájából szinte mindegyik videóban elhangzik az év szlogenje: mossunk kezet!
Massimo Bottura videói azért is kínáltak tökéletes menekülőutat ebből az évből, mert volt bennük valami felhőtlen vakációs hangulat – és ez az idei furcsa tavaszon, amikor még fogalmunk sem volt, hogy mi lesz a nyárból és a vakációból, nagyon sokat adott: egy kis olasz kiruccanás, pasta, gelato és dolce vita. A három Michelin-csillag már csak a ráadás.
Jacques Pépin, a 84 éves francia sztárséf is a maga csodálatos eszközeivel szállt szembe a karantén nyomasztásával: kedves, informatív, lényegre törő és szívmelengető Facebook-videókkal. Nem mintha Pépinnek ne lenne rutinja a kamera előtti főzésben: az Egyesült Államokba emigráló séf a televíziózás egyik első gasztroszemélyisége volt, aki még a hatvanas években avatta be a francia konyha rejtelmeibe Julia Childot. Azóta is rengeteg tévéműsor fűződik a nevéhez, és több mint harminc szakácskönyvet jelentetett meg, a legutolsót épp idén.
Jacques Pépin vendéglátóipari hitvallása, hogy az embereket az ételeken keresztül kell boldoggá tenni, és ha valamikor szükségünk van a boldogságra, az a karantén időszaka. A francia séf rendszeresen jelentkezik a Facebook-oldalán pár perces videókkal a connecticuti konyhájából, kevés és egyszerű alapanyagra épít befogadható, praktikus recepteket, amelyeket szinte biztos, hogy a családjában már kipróbáltak, úgyhogy van hozzájuk egy jó története is. A francia akcentusa pedig csak hozzáad a videók hangulatához, amelyeknek a végén hagyományosan így köszön el: (H)appy cooking! Vagyis: boldog főzést!
Massimo Botturához hasonlóan Jacques Pépin is megpróbálja jótékony irányba terelni a főzés boldogságát. Az alapítványán keresztül olyan embereknek segít a kulináris tudás elsajátításban, akik előtt meglehetősen magas akadályok tornyosulnak, ha érvényesülni akarnak a munkaerőpiacon, mert függők, hajléktalanok vagy épp büntetett előéletűek.
Talán ebből is látszik, hogy Jacques Pépin hisz a gyakorlatiasságban és ez az év végképp úgy alakult, hogy a gyakorlati hozzáállás gyakran a lelki béke kulcsa volt.
De néha az is elég volt, ha az ember elindított egy főzős videót.
Ha a járványban nem is, a mellékhatásaiban lehetett találni jót
