A katolikus egyházfő az új könyvében felteszi a kellemetlen kérdést: vajon a sok dráma, amelyet idén megtapasztaltunk a világban, csak a koronavírus-járványról szól, vagy arról is, amit a vírus leleplezett? Az Álmodjunk együtt című kötetben Ferenc pápa arra figyelmeztet: amit egykor normálisnak tekintettünk, egyre kevésbé látszik annak, és illúzió azt hinni, hogy visszatérhetünk oda, ahol a válság előtt tartottunk. A válság utáni világ tervezését és menedzselését viszont szívesen bízná a nőkre, illetve egy „anyai” gazdaságra.

A rendhagyó idők rendhagyó gondolatokat, de még inkább rendhagyó cselekedeteket követelnek, amit minden jel szerint Ferenc pápa is magára vett, ugyanis rendhagyó könyvvel jelentkezik. A világszerte december elsején több nyelven megjelenő Álmodjunk együtt tagadhatatlanul az idei, karanténba szorult év terméke: a pápa a járványra, a válságokra, a faji feszültségekre, a társadalmi elnyomásra, a populizmus térnyerésére reagál szinte élőben – hiszen ettől a rengeteg problémától 2020 végére sem szabadulunk meg.

A pápa szerzőtársa korábbi életrajzírója, Austen Ivereigh, aki ennek a pápai projektnek a mozgatórugója volt, és akivel a kor kihívásainak megfelelően Zoomon tudtunk kapcsolatba lépni. Azt mondta: amikor felvetette a könyv ötletét Ferencnek, eleve az volt a kiindulópontja, hogy a benne megfogalmazott gondolatok az egyház, sőt a kereszténység határain túl is célba érjenek – „még úgy is, hogy sok benne a katolikus dolog”, de szerinte zsidóknak, muszlimoknak, ateistáknak is izgalmas lehet a pápa gondolataival foglalkozni, főleg, hogy az egész úgy van megírva – néhány sűrűbb egyházi fókuszú részt leszámítva –, hogy könnyen hozzáférhető legyen mindenki számára. Hiszen a pápa, miközben bőven ad házi feladatot a katolikusoknak, leginkább arról ír, hogy mégis mihez kezdjen magával az emberiség a járvány és a válság után.

Ferenc pápa olyan gondolatokkal, érvekkel és felvetésekkel száll be a járványvitába, amelyek sokkal mélyebb rétegeket érintenek, mint amit a világ vezetői a járvány- és válságkezelés közepette szóba hoznak – mégpedig már a járvány utáni világ lehetséges működésére gondolva. Ezen a ponton pedig nem tudott nem a nőkre gondolni.

VINCENZO PINTO / POOL / AFP

A könyv egyik legérdekesebb része az, ahol az egyház férfiközpontúságát kezdi ki, persze óvatosan, bizonyos határokat nem átlépve.

A jel élesen kirajzolódik, és szemet szúr. Ebben a válságban a remény jele a nők vezető szerepe

– írja nagyon határozottan a pápa, felemlegetve, hogy a nők nemcsak a leginkább érintettek, de a legrugalmasabbak is a mostani nehéz helyzetben, egyrészt azért, mert nagyobb valószínűséggel küzdenek a járvány frontvonalában, másrészt gazdaságilag kiszolgáltatottabbak a nem hivatalos és nem fizetett szektorokban.

Ferenc figyelmét sem kerülte, hogy „azok az országok, ahol nő az elnök vagy a miniszterelnök, egészében véve jobban és gyorsabban reagáltak a csapásra, mint a többiek, és idejében meghozott döntéseiket empátiával kommunikálták”. A következetést ugyan nem vonja le, de a kérdéssel szembesíti az olvasóit, miszerint lehetséges, hogy ebben a válságban a nők látásmódjára van szüksége a világnak, hogy szembenézhessen az elkövetkezendő próbatételekkel.

VINCENZO PINTO / AFP

Austen Ivereigh értelmezésében a pápa egy „anyaibb” gazdaság szükségességére hívja fel a figyelmet – a könyvben két női közgazdász, Mariana Mazzucato és Kate Raworth munkáját dicséri. Az anyai itt egy olyan gazdaságnak a jelzője, amely gondoskodik az emberekről, értékeli őket és méltóságot ad nekik, még akkor is, ha tisztán pénzügyi értelemben nem produktívak.

„Ami az egyház és az irányítás kérdését illeti, a pápa nagyon érdekes párbeszédet folytatna, vagy legalábbis szeretné, ha az egyház ezt lefolytatná. Hogy a nők egyrészt kapjanak több vezetői szerepet, de ezt a vezetést ne korrumpálja a klerikalizmus – hiszen a klerikalizmus, (ahogy Ferenc értelmezi a könyvben: a papság erkölcsi romlásának egyik megnyilvánulása – a szerk.) nem csak a klérus vagy a férfiak bűne. Érezhető a vágya, hogy a nők kihívás elé állítsák az egyházat, ugyanakkor ragaszkodik is a vezetéshez, a kettő között pedig feszültség van, amelynek a feloldását nem állítom, hogy tudom. De az biztos, hogy sok ember előtt megnyit majd egy olyan párbeszédet, amelyet az egyház nem biztos, hogy jól kezel” – próbálta meg kérdésünkre szétszálazni a pápa könyvének nőket érintő részleteit Austen Ivereigh.

Ferenc elismeri, foglalkoztatja, hogy lehetne megerősíteni a nők jelenlétét a Vatikánban, és kihívásnak tekinti, hogy megteremtse azokat a helyeket, ahol a nőknek vezetőként lehetőségük nyílhat a kultúra alakítására – büszkén sorolva a jelentős posztokat, amelyekre nőket nevezett ki –, hogy aztán megint a klerikalizmusra mutogasson, mint magyarázatra, hogy „sokan tévesen azt hiszik, az Egyház vezetősége kizárólag férfiakból állhat”. Más kérdés, hogy a nők vezetői képességébe vetett hit elvezethet-e oda, hogy adott esetben ezt a katolikus egyházon belül papként, esetleg pápaként is kamatoztathassák majd egyszer.

GREGORIO BORGIA / POOL / AFP

A nők szerepe azonban csak egy a vitaképes pontokból, amelyeket Ferenc a könyvben érint, és érezhető, hogy nagyon sok intellektuális és érzelmi – és persze egy egyházfő esetében spirituális – munkát fektetett abba, hogy megértse a koronavírus-járvány által felszínre hozott emberi, gazdasági, ökoltógiai és társadalmi válságot, és hogy felrajzoljon néhány útvonalat, amely kivezethet ebből. Mert az biztos, állítja Ferenc, hogy

egy válságban törvényszerű, hogy ha átvergődünk rajta, sohasem maradunk ugyanazok.

Kérdés, hogy milyen irányban változunk.

FILIPPO MONTEFORTE / AFP

A pápa három fejezetben próbálja meg közel vinni az olvasót ezekhez a lehetőségekhez a látáson, a választáson és a cselekvésen keresztül – mindegyiknek itt van az ideje, mondja. És olyan kérdéseket szögez a hallgatóságának, amelyeknek a dilemmájával sokszor tragikus módon kell szembenéznie a járvány kezelni próbáló országoknak.

Mi nyom többet a latban: az emberekkel való törődés, vagy az, hogy mozgásban tartsuk a pénzügyi rendszert?
Gondoskodjunk embertársainkról, vagy áldozzuk fel őket a részvénypiac kedvéért?
Szüneteltessük a jólét gépezetét, tudva ugyan, hogy az emberek szenvedni fognak, de ezzel életeket mentünk meg?

A pápa sok olyan témát hoz be a beszélgetésbe az olvasóval, amely nem feltétlenül Isten ügyeit érinti, hanem sokkal inkább a politikát és a gazdaságot.

ALBERTO PIZZOLI / AFP

A könyvben elég határozottan kiáll az egyetemes alapjövedelem elképzelése mellett, felszólal a rasszizmus és a hatalommal való intézményes visszaélés ellen, legyen szó a Me Too mozgalomról vagy az egyházon belüli visszaélések feltárásáról, Greta Thunberget megszégyenítő sürgetéssel beszél a klímaválság és az ökológiai katasztrófák fenyegetéseiről, a járvánnyal kapcsolatban pedig néha egész konkrét utalásokat tesz a napi hírekre. Arról ír például, hogy „egyes fórumok arra használták fel a válságot, hogy meggyőzzék az embereket: a külföldieket kell hibáztatni a járványért, hogy a koronavírus alig több enyhe influenzánál, hogy hamarosan minden visszatér a régi medrébe, és hogy a védelmünk érdekében hozott intézkedésekkel már személyes szabadságunkat veszélyezteti a kotnyeleskedő állam.” Sok politikus feltehetően magára ismerhet ebben a felsorolásban.

Amikor arról kérdeztem Austen Ivereigh-t, hogy ez a spirituális útmutató mennyire politikai kiáltvány is egyben, nem hárítja a felvetést. A spirituális kiindulópont persze az, hogy a világ miképppen tud megnyílni Isten felé, és ez a találkozás a vallás szerint jó és könyörületes Istennel hogyan alakítja át a gondolkodásunkat a világról. „Amint felfedezzük a méltóságot, amely mindannyiunké, és elismerjük mások méltóságát is ennek a találkozásnak köszönhetően, akkor a társadalom, a politika, a gazdasági is másképp fog kinézni ennek eredményeként. Vagyis a spirituális rész összeolvad a politikaival, csakúgy mint az etikai rész a gazdaságival” – magyarázta a pápa szerzőtársa.