A Neoton Famíliának pedig körülbelül nyolcvan koncertje maradt el idén.
Riportot készített a Fókusz arról, hogyan próbálják átvészelni az együttesek a koronavírus-járvány miatti igencsak szegényes koncertszezont.
A Neoton Família az RTL Klubnak arról beszélt, hogy a járvány kitörése óta alig találkoznak személyesen, online tartják a kapcsolatot, és úgy próbálnak egy albumot összehozni. Idén nagyjából 80 koncertjük maradt el. Csepregi Éva elmondta, az 500 fős korlátozás alatt is ragaszkodnak hozzá, hogy csak akkor lépjenek fel, ha a kisebb létszámú rendezvényen is nagykoncert-feelinget tudnak biztosítani.
A Wellhello tagjai pontosan nem tudják, hány koncertjüket törölték, de azt igen, hogy a tavalyi évhez képest a bevételük öt százalékát sikerült megkeresniük. "95 százaléknyi pénzünktől estünk el" – mondta Fluor Tomi.
Az ülős bulikat nem támogattuk, azt nem akartuk, hogy legyen 5000 ember, de üljön. Kicsit ugyanolyan csalásnak éreztük, mint a focimeccseket. Ott is ugyanúgy elkaphatja az ember
– mondták a zenészek. A megkérdezett együttesek egyetértenek abban, hogy a legnagyobb veszélye a koronavírus-járványnak az, hogy a stábtagok szakmát váltanak, hiszen akkor – ahogy a Margaret Island énekesnője, Lábas Viki fogalmazott – nem lesz, aki felpakolja őket a színpadra.
"Ezek az emberek, ha elhagyják a pályájukat és elmennek árufeltöltőnek az gáz, mert ők ebben ügyesek, ebben jók. Viszont, hogyha azt látják, hogy ebből nem élnek meg, hogy ez nem egy stabil szakma, akkor könnyen lehet, hogy váltanak, és egyszerűen elfecsérlik a tehetségüket" – tette hozzá Fluor.