Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Márai Sándor, Krasznahorkai László és Konrád György szövegeiben is otthonosan mozognak a holland olvasók, de a profi műfordítások mellett egy történelmi epizód is szerepet játszott abban, hogy a hollandok közül sokan beleszerettek a magyar irodalomba – az írókba pedig néha szó szerint is.
Tulajdonképpen semmi különös nem lenne abban, hogy két ország szépprózát fogyasztó rétege ismeri a másik nemzet legfontosabb íróit, ha nem éppen Hollandiáról és Magyarországról lenne szó. Ennek a két országnak ugyanis első látásra kevés köze van egymáshoz. Nyelveik nem csupán kicsik és periferiálisak, de még csak rokonságban sem állnak egymással, márpedig az ilyen nyelvek, a kutatók szerint, csak nagyon ritkán, gyakorlatilag puszta véletleneknek köszönhetően találkoznak egymással. Ráadásul több mint ezer kilométer választja el a szóban forgó országokat.
Mégis Közép-Európában Magyarországon fordítják le a legtöbb holland könyvet (az elmúlt húsz évben összesen 265 címet), és a hollandok is nyitottak a magyar irodalomra. Mintha a két kultúra vonzódna egymás irodalma iránt. És a két nyelv véletlennek tűnő találkozására is van magyarázat.
Kultúrexport gyerekekkel
Réthelyi Orsolya, az ELTE Néderlandisztika Tanszékének vezetője, illetve Gracza Krisztina a tanszék tudományos munkatársa szerint egészen későn, a 20. században figyelt fel a két ország komolyabban egymás irodalmára, mégpedig egy történelmi esemény mintegy véletlen melléktermékeként.
1920-ban egy nagy humanitárius akció keretében ugyanis megindultak Magyarországról az első gyerekvonatok Nyugat-Európába – és jártak is egészen 1930-ig, majd a második világháború után egy rövid ideig újra. Diplomáciai sikertörténetként könyvelhető el a holland és a magyar részről egyaránt, hogy az első világháború után az elszegényedett országból gyerekeket utaztattak néhány hónapra főleg Hollandiába és Belgiumba, és ottani családoknál helyezték el őket. „A gyerekeket, akiket nem tudtak etetni itthon, feltették a szülők a vonatra. Aztán ezeknek a gyerekeknek egy nem elhanyagolható része kint ragadt Hollandiában” – meséli a témát kutató Réthelyi Orsolya.
A befogadó családok közül annak idején többen is beleszerettek a magyar kultúrába és irodalomba. Olyannyira, hogy ebben az időszakban összesen három szerzőtől négy magyar irodalomtörténettel foglalkozó mű is született Hollandiában. Az egyik szerző maga is a gyerekvonattal érkezett, majd mikor felnőtt, megírta az első holland nyelvű magyar irodalomtörténetet. A másik két szerző, egy belga pap és egy holland lelkész, éveken keresztül intenzíven vett részt a gyermekvonatok szervezésében. Eközben megtanultak magyarul, magyar irodalmat kezdtek fordítani – többek közt Gárdonyi Géza és Zilahy Lajos műveit –, és végül irodalomtörténeti műveket írtak.
A karizmatikus Konrád és a költő, akit Márai Sándor tanított
A gyerekvonatok intézményét aztán a kommunizmus megpróbálta elfeledtetni, az ötvenes években beszélni sem lehetett ezekről az utakról, hiszen a kommunistáknak nem volt szükségük a dekadens Nyugatra, ám a kutatók szerint a két ország kulturális tudatalattijában így is mély nyomot hagyott. Legalábbis a hollandok magyar irodalom iránti érdeklődésében ez a közös történelmi pillanat biztosan szerepet játszik.
Réthelyi Orsolya azt mondja: a hollandokat alapvetően három nagy toposz érdekli, ha magyar könyvekhez fordulnak. „Az egyik a romantikus, 19. század végi nemzeti sztereotípiákkal átitatott magyarkép és ennek kellékei, a dzsentri, a puszta, a virtus, a temperamentum. A másik a zsidóság sorsa, a harmadik a közép-európai diktatúra, és annak lélektani furcsaságai.”
Az abszolút kedvenc egy Márai Sándor-könyv, A gyertyák csonkig égnek, amelyet Alföldy Mari műfordító ültetett át holland nyelvre 2000-ben.
Emlékszem, a könyv totál őrület volt, körülbelül 300 ezer példányt adtak el belőle, egymásnak adogatták tovább az emberek a regényt
– fogalmaz.
Gracza Krisztina szerint Márai az a magyar író, akit szinte mindenki ismer Hollandiában, A gyertyák csonkig égnek holland kiadójának pedig máig ez a legsikeresebb idegen nyelvű könyve – már harminckilencszer adták ki. Márai akkora név, hogy még Kosztolányit is vele lehet eladni: a nyugatos költőt és írót azzal reklámozzák a holland borítón, hogy ő volt Márai Sándor tanítómestere.
Aztán ott van a hollandok számára kimondhatatlan nevű, ám értelmiségi körökben annál menőbbnek számító író, Krasznahorkai László. Az ő hírnevének – a világban és Hollandiában is – igen jót tett, hogy 2015-ben megnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat. „Ha angol nyelven sikere van egy könyvnek, akkor az összes többi nyelv is reagál, így a holland is. Krasznahorkainak angol nyelven rendkívül pozitív sajtója van, és igaz, hogy egy viszonylag szűk réteg érdeklődik csak iránta, de magas intellektuális presztízsű könyvek szerzője” – magyarázza Réthelyi Orsolya.
Az sem utolsó szempont, hogy a Sátántangó szerzőjének fordítója rendre kifogástalan munkát végez, pedig a soha véget nem érő körmondatokat átvarázsolni bármilyen más nyelvre trükkös mutatvány. Alföldy Mari viszont 2014-ben még díjat is kapott a munkájáért. Így kommentálja: „Akkor azt gondoltam, hogy a Sátántangónál nincs nehezebb, most már tudom, hogy van, Az ellenállás melankóliája még nagyobb teljesítmény. Rettentő hosszú mondatokat ír Krasznahorkai, és ahol más pontot tenne, ő egy vesszőt tesz. Egy másik nyelvnek teljesen más a nyelvtani szerkezete, nem tudod úgy egymás mellé fűzni az elemeket, ahogy az a magyarban van. Az egészet, mint egy Lego-házat, szét kell szedni, és újra össze kell rakni úgy, hogy érthető legyen a szöveg, de megtartsd az eredeti formát is.”
Márai és Krasznahorkai mellett a 3-as toplistán a tavaly elhunyt Konrád György kaphat még helyet, ő a legtöbb könyvvel megjelent magyar szerző Hollandiában. Népszerűségét azonban nemcsak az írásainak, hanem a 80-as évek végén a tévés szerepléseinek is köszönhette. Karizmatikus személyiség volt, amivel inkább a női olvasókat nyűgözte le. „Minden nő 20 és 50 év között szerelmes volt belé akkoriban Hollandiában. Mikor 1990-ben kint jártam, és megtudták, hogy magyar vagyok, rögtön az volt az első reakció, hogy »jaj, a Giorgi Konrád, micsoda férfi, micsoda intellektus!« Le is fordítottak tőle jó sok könyvet” – emlékszik vissza Réthelyi.
Réthelyi Orsolya szerint az erős holland olvasói kultúra okát évszázadokkal korábban kell keresnünk. Az egész Németalföldön mindig is nagyon magas arányban volt jelen az írásbeliség, mivel itt már a középkor folyamán kialakult a városi kultúra, amelynek része az írni-olvasni tudás is. A nyomdaipar és a reformáció egymásra hatása is a könyvek népszerűségének tett jót. „Ma Hollandia-szerte olvasókörök vannak, az irodalmat nagyon gyakran ezeken keresztül is népszerűsítik. Ezek befolyásos csoportok, a közvéleményt formálják, és ha hirtelen egy szerző nagyon népszerű lesz, az gyakran azért van, mert az olvasókörök felfedezik maguknak. Ez egy másfajta olvasási kultúra, mint a miénk” – fogalmaz a kutató.
Ennek megfelelően széles a merítése a kint megjelenő magyar irodalomnak. Gárdos Péter Hajnali láz című regényét a megjelenés után pár hónappal már újra kellett nyomni Hollandiában, Forgách András Élő kötet nem marad című könyvét kiváló kritikával fogadták (mindkét kötetet Rebekka Hermán Moster fordította). De kijutott Al Ghaoui Hesna könyve (Cora-Lisa Sütő fordításában), Nádas Péter művei is, és Alföldy Mari személyes közbenjárásának köszönhetően ismerik a hollandok a Jadviga párnáját, az Iskola a határon-t vagy éppen Kaffka Margit nevét.
Arnon Grunberg, a legismertebb holland kortárs szerző pedig Kertész Imrének nagy rajongója, több tanulmányt is írt a Nobel-díjas magyar íróról.
Érdekes jelenség Bánffy Miklós Erdélyi történet című sorozatának helyi kultusza is – mondja Gracza Krisztina. Az 1930-as években megjelent trilógiát a huszadik század végén az író lánya, Bánffy Katalin vette gondozásba, aki szerette volna, ha a Marokkóban élő, magyarul már nem tudó gyerekei is ismerik nagyapjuknak a kommunizmusban elfelejtődött főművét. Egy Patrick Thursfield nevű brit újságíróval együtt fordította le a szöveget, amely az ezredforduló környékén jelent meg Londonban. Ezután a világ felfedezte magának Bánffyt, könyvének huszadik század eleji grófi romantikáját, de a legtöbb helyen, így Hollandiában is csak az első részt fordították le. Igaz, azt a holland kiadó később újra kiadta.
„Vártak a folytatások megjelentetésével, mert a trilógia közel 1500 oldal, és az nagyon sok munka, egyszerűen nem érte meg az egészet lefordítani egy szűk közönség kedvéért” – mondja Gracza, de hozzáteszi, hogy az olvasók legutóbb már személyesen keresték meg mind a kiadót, mind a fordítót, hogy követelik a folytatást. „Amire végül aztán lett is pénz, 2019 novemberében kiadták a második részt, a harmadikon pedig jelenleg is dolgozik a fordító, Rebekka Hermán Mostert. Milyen érdekes: megjelenik a 30-as években Bánffy, itthon a kommunizmus alatt a neve lassan kikopik a köztudatból, majd 70 évvel később nemzetközi siker lesz.”
És most eljutottunk oda is, hogy készül az első Radnóti Miklós-fordítás is, mégpedig egészen kalandos körülmények között. A kis nyelvek közötti kulturális transzfer – mint már említettük – gyakran múlik a véletlenszerű személyes kapcsolatokan, és erre kiváló példa a Bori notesz hamarosan megjelenő első holland fordítása is. Az egész vállalkozás abból indult ki, hogy Réthelyi Orsolyát megkereste Arjaan van Nimwegen, holland író, költő, műfordító – egyébként egy gyermekvonattal Hollandiába került magyar lány fia. Valaki felkérte őt, hogy fordítsa le Radnóti egyik razglednicáját. A holland költő azonnal beleszeretett Radnótiba, és elképedt azon, hogy egy ilyen jelentős költő műveiből milyen kevés ismert holland fordításban, így Réthelyivel közösen elkezdték átültetni a hexametereket.
„Lefordítottuk a Bori noteszt, úgy, hogy ő nem beszél magyarul, én meg nem vagyok költő. A nyersfordításból ő verssé formálta a szöveget, de a folyamat során ötször-hatszor küldözgettük oda-vissza egymásnak az egyes verseket, amíg azok le nem csiszolódtak – mondta Réthelyi Orsolya. – A Nyolcadik eclogát tartogattuk a végére, de most már az is elkészült, és van egy holland kötetünk, amelyben Radnóti megrázóan ismerős hangját hallom. Futkározik a hideg a hátamon, mert tényleg Radnóti szólal meg, hollandul.
Még egy csavar a történetben, hogy úgy tervezik, hogy a megjelenő kötethez az előző cikkünkben már emlegetett, legismertebb holland szerző, Arnon Grunber írja majd az utószót.
Az írás Hollandia magyarországi nagykövetsége és a hvg.hu együttműködésében készült.
