Saját kárán tanulta meg egy oroszlányi férfi, hogy nem a legjobb ötlet lopás után egy rendőrautó motorháztetőjén ugrálni.
Már az előkészítő ülésen elismerte a bűnösségét az a férfi, aki tavaly Oroszlányon megrongált egy rendőrautót – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.
A vádirat szerint a férfit két rendőr akarta igazoltatni, hogy miért, az nem derült ki. A férfinak azonban ez nem tetszett, vitatkozni kezdett velük, becsmérelte őket – és ezen a ponton érdemes szó szerint idézni a vádhatóság közleményét:
A jelszó: nyomorult rendőrök! B*zi rendőrök! Nem csinálhattok velem semmit, ti büdös csicskák! Ezt követően a férfi felugrott a rendőrautó motorháztetőjére, ahonnan megpróbált felugrani a kocsi tetejére, de a rendőrök megakadályozták. A rendőrautóban cselekményével 203 000 Ft kárt okozott.”
Pechjére az is kiderült, hogy egy társával együtt korábban ellopott egy motorkerékpárt. A két ügyet egyesítették, és egy év öt hónap börtönre ítélték, valamint kötelezték arra, hogy térítse meg a rendőrautóban okozott kárt. Az ítélet jogerős.