Több ezren gyűltek össze, pedig az Egészségügyi Világszervezet szerint még nincs mit ünnepelni.
Egy 500 méter hosszú asztalon osztották meg egymással az otthonról hozott enni- és innivalókat a csehek a prágai Károly-hídon, ahol a koronavírusnak rendeztek búcsúbulit. Az eseményt – a jelképes búcsúztatást – annak ellenére megtartották, hogy az Egészségügyi Világszervezet szerint messze még a járvány vége.
A Károly-hídon megrendezett, kétségkívül látványos bulin még csak fel sem merült a társas távolságtartás.
A szervezők nem tagadták, hogy az ünnepséget azért is tudták megtartani, mert a turisták nem lepték el a várost. A bulit azért akarták összehozni, hogy megünnepeljék a koronavírus-válság végét, mégpedig azzal, hogy bebizonyítják, az emberek nem félnek találkozni egymással, megosztani egymással az ételt és italt. A rendezvény, amelyre előzetesen helyet kellett foglalni, teltházas volt.
A tízmilliós Csehországban nagyjából 12 ezer fertőzést regisztráltak, csaknem 350-en haltak meg a koronavírus miatt. Az ország viszonylag gyorsan lépett, és a korlátozásoknak köszönhetően sikerült elkerülnie, hogy a járvány elharapózzon. A cseh kormány a múlt héten engedélyezte a legfeljebb ezer fős rendezvények megtartását.