Élet+Stílus hvg.hu 2020. április. 15. 16:13

Levelet kapott Maruzsa Zoltán a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó szervezetektől

Huszonöt tanoda és civil szervezet kéri nyílt levélben a Köznevelésért Felelős Államtitkárságot, hogy dolgozzon ki válságkezelő akciótervet azoknak a gyerekeknek a támogatására, akik hátrányos helyzetükből fakadóan kimaradnak a digitális távoktatásból.

Ma már a legtöbb háztartásban van legalább egy okostelefon, de megfelelő internetkapcsolat híján, illetve ahol több testvér osztozik egy-egy eszközön, valójában nem lehetséges a digitális távoktatás megoldása. Így azok a tanulók, akik számára nem adottak a távoktatás feltételei, és akik közül sokan eddig is hátrányos helyzetben voltak, most még inkább leszakadnak társaiktól.

Ezért most az országban működő, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó tanodák és oktatással foglalkozó szakmai civil szervezetek nyílt levélben fordulnak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárhoz, hogy mérje fel és kezelje az érintett gyerekek helyzetét, mert "az oktatáshoz való egyenlő hozzáférés biztosítása állami feladat lenne".

Mint fogalmaznak közleményükben: "miközben több civil szervezet, cégek és magánszemélyek példaértékű kezdeményezések keretében eszközöket gyűjtenek azoknak a családoknak, akiknek erre szükségük van, önkénteseket keresnek, akik mentorálják a lemaradó gyerekeket, az Emmi eddig nem tett lépéseket ebbe az irányba."

Nyílt levelükben hozzáteszik, hogy a minisztérium által eddig javasolt szükségmegoldások sokszor szintén elérhetetlenek: "a Digitális Jólét Pontok közül több zárva van a jelen helyzetben, de a nyitva tartó pontokhoz sem tud eljutni sok gyerek a megfelelő közlekedés és információ hiányában. Az eddigi tapasztalatok szerint van, ahol az ételosztáshoz kapcsolódóan, papíron kapják a gyerekek a feladatokat. A papíralapú feladatosztás nem teszi lehetővé, hogy a gyerekek segítséget vagy magyarázatot kérhessenek a pedagógusoktól, így aki számára csak ez a megoldás maradt, az is le fog maradni a tanulásban, de van, akihez még ilyen módon sem jut el semmilyen információ."

A többek között a Tanítanék Mozgalom, az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete, illetve a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által is aláírt levélben a civilek javaslatokat is tesznek Maruzsa Zoltánnak. Egyebek mellett azt kérik, hogy az államtitkárság mérje fel, hogy a gyakorlatban hány gyerek esik most el az oktatástól, állami források bevonásával és a civilekkel együttműködéséssel pedig biztosítsa a rászoruló családok eszköz- és internet-hozzáférését.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.