hvg.hu: Hogyan jött az ötlet, hogy magánvállalkozásban, a saját szereplésével önéletrajzi ihletésű filmet készítsen?

Hozleiter Fanny: A Te döntesz című könyvemnek nagy olvasótábora lett, már régóta várták tőlem a folytatást. Kissé könnyelműen úgy gondoltam, azt már tudom, milyen könyvet írni, de filmet még nem csináltam, nagy kihívás lenne, ha megpróbálnám. Az egyik barátom és a férjem is biztattak, hogy vágjunk bele. Nincs szakmai múltunk, lelkesedésünk annál inkább. Egyedül Vékony Zoli az, akinek volt szakmai tapasztalata, így a segítségével elkezdődött a forgatás. Már az elejétől nagyon érezte, amit megálmodtunk, úgyhogy végül három rendezője is lett a filmnek: Sankó, a férjem, Vékony Zoli és én.

hvg.hu: Elismert színészeket sikerült megnyerniük, köztük a szüleit alakító Csuja Imrét és Udvaros Dorottyát. Miből teremtették elő a film finanszírozását?

H. F.: A filmalapos támogatás vagy az Inkubátor-program nem jöhetett szóba, egyrészt mert hosszabb procedúrát igényelt volna, másrészt hiányzott a szakmai referencia, nem volt a csapatban olyan producer vagy rendező, aki már készített filmet. Közösségi finanszírozással kezdtük, több mint hárommillió forint gyűlt össze, ami az induláshoz volt elég, az első forgatási napokhoz. Sokáig a saját pénzünket tettük bele, és kisebb, de számunkra annál értékesebb támogatásokat kaptunk. Volt, aki a helyszínt biztosította, megengedte, hogy forgassunk a lakásában, más a szállításban segített. A legnehezebb az volt ebben a közel négy évben, amíg a film készült, hogy kitartsunk. Többször is úgy éreztük, nem bírjuk, meghaladja a képességeinket a pénzszerzés. Sankóval legalább száz céget megkerestünk. Bepakolta a kocsit, felöltöztetett, levezetett százötven kilométert, prezentáltuk a tervet, majd közölték, hogy nem tudnak segíteni. Megértettük, alázatosan elfogadtuk, de van az a pont, amikor azt érzed, hogy áldozat vagy.

Közben meg nem, elvégre te döntöd el, hogy áldozatként tekintesz magadra, vagy sem. Végül Sankó megtalálta azt az embert, Gattyán Györgyöt, aki úgy döntött, hogy finanszírozza a filmet. Csak annyit kért: valósítsuk meg, amit megálmodtunk. Azt mondta, csináljátok, ahogy szeretnétek, támogatom. Nagyon köszönjük neki a bizalmat. Jelenleg az utómunkálatoknál tartunk, és forgalmazót keresünk, aki szívügyének tekinti a filmünket, nem pedig „hatalmas” befektetésnek.

Reviczky Zsolt

 hvg.hu: A film milyen mélységekig avatja be a nézőket a mindennapi küzdelmeikbe?

H. F.: A felszínességnek nincs értelme. A lagymatag, romcsi vígjáték nem fedné a valóságot. A film műfaja a fergeteges vígjáték és a különleges dráma kettősségéből áll össze. Amikor mindjárt zokognánk egy jeleneten vagy esetleg már el is csordult egy könnycsepp, akkor szándékosan olyasvalami következik, amitől sírva nevetünk, legalábbis elmosolyodunk.

Szerintem az élet is ilyen hullámvasút, amelyben a szélsőségek adják meg a határokat. A kettő között pedig ott van az a fantasztikus érzés, hogy milyen jó csak úgy létezni.  

hvg.hu: Milyen életesemények, érzelmi állapotok reprodukálása jelentette a legkomolyabb kihívást a profi színészek oldalán?

H. F.: Lenyűgöző, ahogy ők játszanak, ahogy a magukévá teszi a pillanatot. Csuja Imrétől azt a remek tanácsot kaptuk, hogy ne akarjunk játszani, hanem adjuk önmagunkat. Sankóval magunkat hozzuk a filmben, ha játszani akarnánk, biztos, hogy túljátszanánk. Nehéz volt a megrázó érzéseket újra átélni, visszahozni. Engem mindenki úgy ismer, hogy mosolygok. Nem tudnak elképzelni dühösnek. Magam számára is egy önismereti lépcsőfok volt, hogy mertem vállalni a dühömet a stáb előtt, például úgy, hogy földhöz vágtam a bögréket. Vagy amikor rosszullétet kellett produkálni, nehezemre esett visszahozni az érzést. Volt olyan rosszullétem, amiről azt hittem, hogy nem élem túl.

Ma már 43 percet tudok állni járógép segítségével, ehhez képest a filmben ennek a lépcsőfokait mutatjuk meg. Kezdetben 17 másodpercig tudtam megállni úgy, hogy senki nem fogott. Amikor ezt a jelenetet vettük fel, olyan érzésem volt, mintha visszafejlődtem volna, és tényleg bekerültem az akkori pillanatba. És bizony az a 17 másodperc kemény munkába telt. Furcsamód valami isteni segítségnek tartom, hogy hitelesen tudtam átadni a múltbeli sikerérzet örömét.

Reviczky Zsolt

 hvg.hu: Időben meddig megy vissza a film az élettörténetében?

H. F.: Visszahoztuk a kislány Fannyt, akinek az anyukája adta meg az alapokat az élethez. Ha nem adod fel, az élet mindig megjutalmaz – ez az egyik gondolat, amit anyukámtól tanultam. A másik mondása az volt, hogy Fannykám, te döntöd el, mit hozol ki az életedből.

Feladod vagy cselekszel, akkor is továbbmész, ha nem sikerül egészen addig, amíg sikerül.

Jajonghatok, szenvedhetek, hogy milyen rossz nekem, vagy pedig úgy állok hozzá, hogy mennyire jó nekem, mert van egy fantasztikus férjem, tudok beszélni, mosolyogni, enni, főzni, érzem az illatokat, tapinthatok, rengeteg dolog van, amit észrevehetek, aminek örülhetek.  

hvg.hu: Az édesapjához fűződő kapcsolata fontos szerephez jut a filmben. Az előzetesek alapján az apja és a férje ellentétes karakteréből adódó különbözőségek is formálták a történetet.

H. F.: Apcus és Sankó két eltérő világot képvisel látszólag, mégis összefogtak miattam, mert mindkettőjüknek nagyon fontos vagyok. Bizonyos dialógusokat, amelyek elhangoztak közöttük, szó szerint átemeltünk a forgatókönyvbe. Sankó vegetáriánus, nem iszik alkoholt, apukám szerette a húst, a bort, a pálinkát. Számtalanszor elképzelem, milyen büszke lenne apu, hogy Csuja Imre játssza őt. A legnagyobb fazon lenne a piacon, ahová kijárt borozgatni. Amikor kitaláltuk a film ötletét, még köztünk volt. Amióta elment, még inkább átélem az itt és most jelentőségét. Nincs helye a halogatásnak, hogy majd megcsinálom, majd megölelem.

Apcus imádta a lovakat, a horgászatot. Kapott tőlem ajándékba egy wellnesstúrát olyan helyre, ahol lovagolni, horgászni is lehet. Eltette a borítékot, mondván, hogy majd felhasználja később, a tökéletes pillanatban.

Az emberek tologatják az élményeket, a lehetőségeket a tökéletes pillanatra, ami nem is létezik. Mindig a most a tökéletes pillanat.

Reviczky Zsolt

Apu elvesztése volt az utolsó pont, amikor rádöbbentem, hogy nem lehet várni, halogatni. Nagyon szerettünk volna Siófokon lakni, ki is néztünk magunknak Sankóval egy lakóparkot. Hezitáltunk, hogy menjünk vagy sem, aztán amikor apu meghalt, néhány nap múlva összepakoltunk és leköltöztünk. Nem tudom, meddig élhetek a Balaton-parton, ha egy hetet, akkor annyit, ha egy életet, akkor annyit.  

hvg.hu: Hogyan ismerkedett meg a férjével?

H. F.: Feladtam egy álláshirdetést az interneten, hogy keresek egy hölgyet, aki segít az öltözködésben, a fürdetésben. Nem szeretem az ápoló vagy a gondozó kifejezést. Furcsamód egy férfi jelentkezett, aki teljesen más világból jött, a szoftverértékesítés, a HR területéről. Kedvesen visszaírtam neki, hogy nem hiszem, hogy ő a megfelelő erre a posztra. Aztán a Facebook-oldalamon megnéztem egy srác fotóját, aki kommentelt valamit. Nagyon helyes volt, láthatóan a barátnője állt mellette a képen. Emlékszem, az hangzott el bennem, hogy mennyire szerencsés ez a lány, hogy ilyen barátja van. Pár hónap múlva éppen egy rendezvényre mentem, és megkértem egy srácot, hogy segítsen fel a lépcsőn. Ő volt Sankó, egyből leesett neki, hogy ki vagyok. Ahogy felemelt, a fejem beesett a lábai közé. Mire nagyon lazán megkérdezte, tetszik-e a kilátás. Hát, nem rossz – feleltem. Nagyon tetszett, hogy nem sajnálkozott rajtam, hanem humorral reagált. Aztán elhívott randizni. Bejelölt a Facebookon, és akkor beugrott nekem, hogy ezeket a fotókat már láttam. Azt szoktuk mondani, hogy nem tudtuk volna elkerülni egymást.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Több mint százezres követőtábora van a neten, motivációs trénerként is dolgozik. Mi a leghatékonyabb módszere a példamutatásra, hogy ki lehet jönni a reménytelennek tűnő, vesztes helyzetekből is?

H. F.: Az elmúlt hat-nyolc évben csinálom a tréninget, cégek, iskolák, művelődési központok meghívására, és személyes tréninget is vállalok. Nem szeretem megmondani, hogyan kellene élnie az embereknek, csak azt tudom elmesélni, hogy nekem miből, hogyan, milyen eszközökkel sikerül kihoznom a legjobbat. És persze éppúgy megosztom a sikertelenségeimet is. Nem akarom senkivel elhitetni, hogy mindig boldog vagyok. Nagy felelősséggel jár, hogy ismernek. Hiteles akarok maradni abban, amit képviselek, ahogyan beszélek. Nagyon fontos a tudatosság.

A hozzáállásunkat mindig meg tudjuk változtatni, az adott szituációt nem biztos. Egy ordibáló szomszédot nem tudok megváltoztatni, de azt igen, hogy ordibálok vele vagy azt mondom, olyan szép ma a szeme, nem is értem, miért beszél ilyen hangosan!  Amikor nehéz helyzetben vagyok, felteszem magamnak a kérdést, hogy mit akarok belőle kihozni, hova akarok eljutni, és akkor lépésről lépésre látom, hogy mit kell hozzá tennem. Listamániás vagyok, felírogatom a céljaimat, az utóbbi időben azt is hozzáírom, hogy miért szeretnék valamit elérni. Például nem azt írtam fel, hogy elkészüljön már a film, hanem hogy azt az érzést szeretném átérezni, hogy csináltunk valamit, és az jó hatással van az emberekre.  

hvg.hu: Könyvírásra nem készül?

H. F.: Még érik bennem az újabb könyv története, gondolatai. A címe már megvan, Én döntök. Az előző könyvem, a Te döntesz címe marketing szempontból jó hívószó, viszont a saját szemszögemből nézve ezzel kicsit áthelyeztem másokra a döntés lehetőségét. Ahogy fejlődtem, rájöttem, sok helyzetben hagytam, hogy mások döntsenek helyettem, nem álltam ki eléggé magamért. Mindig azzal foglalkoztam, hogy másoknak mi lenne jó, magam elé helyeztem mindenkit. Ezzel nem lenne baj, ha egyensúlyban áll azzal a gondolattal, hogy ha te jól vagy, akkor tudsz adni másnak is.

Reviczky Zsolt

 hvg.hu: A távlati célokat illetően mi motiválja?

H. F.: Sokkal több időt és energiát szeretnék beletenni a régóta kitűzött célomba, hogy végre járjak, elhagyjam a kerekesszéket. Megnyugtató érzés esténként lefeküdni Sankó mellé és fogni a kezét, vagy reggel látni, hogy ott van mellettem. A közös életünk a motiváció, hogy egyszer még szülők lehessünk, megélhessem azt, milyen anyának lenni, hogy ő legyen az apukája a gyerekünknek. Hogy a Balaton-parton élhessünk, meg tudjuk teremteni az életkörülményeket hozzá. És mindeközben jól érezzem magam, megjelenjen az új könyvem, és kimehessek egyedül a mosdóba.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: