A minősítés és büntetés a motiváció fókuszát a feladat megoldása helyett az „én védelmére” helyezi. A minősítéssel közvetített elvárásoknak való megfelelés kényszere feszültséget okoz, és rengeteg lelki energiát elvesz a fejlődéstől és problémamegoldástól. Nem a kihívás érdekessége, a kíváncsiság, az önfejlődési cél kerül előtérbe, hanem a képességek mutogatása, a hiányosságok elrejtése, a büntetés elkerülése.

Létezik egy sokkal hatékonyabb dimenzió, a megismerő-fejlesztő szemlélet. Ez azzal kezdődik, hogy első menetben adni kell, aztán lehet elvárni. Vagyis a fejlődésnek, tevékenységnek nyitott környezetet kell biztosítani. Ha nem kell megmérettetéstől, büntetéstől tartani, akkor mer önmaga lenni az ember. Az értő odafigyeléssel így megismerhető az erős és fejlesztendő oldala, és ezeknek megfelelően szabályozható a környezet, hogy optimális fejlődést tegyen lehetővé.

Nézzünk egy példát, és mindjárt hagyjuk is az oktatást, egy másik szabályozás terén vizsgáljuk meg ugyanezt a problémát. Budapesten éppen csak átvette a hatalmat az ellenzéki összefogás, máris ugyanazt teszi, amit a kormányoldal, és ami miatt az egész ország visszamaradt a fejlődésben. Ahelyett, hogy a megfelelő környezet biztosításával indulna, fenyeget, belengeti, hogy dugódíj és a dízel autók korlátozása jön. Vagyis minősít, büntet. Nem lenne gond az összes autó kitiltása sem, ha ennek a feltételeit biztosítja az önkormányzat. Vagyis lenne például ingyenes tömegközlekedés, kerékpárutak, kölcsönözhető elektromos közlekedési eszközök, bármi, ami megoldja a közlekedést.

Az, hogy már kiderült, hogy a dízel üzemű autók csak bűnbakok, és alig számítanak a levegő szennyezettségében (itt ez vagy ott az), egy dolog, lehet vele vitatkozni. Hol van azonban az a felmérés, a hatásvizsgálat, ami igazolja, hogy a mostani helyzetben a dugódíj és a dízel üzemű autók kitiltása a megoldás? Egy felelős vezetés nem dobhat be eszement ötleteket, mert valahol hallott róla, hogy így is lehet vagy úgy is lehet. Számos európai nagyvárosban kitiltották a dízelautókat, és a rollereket letiltották a járdáról. Nagyon helyes, de ahol ezt tették, megvannak a feltételei annak, hogy kerékpárúton közlekedhessenek, akik nem akarnak autót használni.

Budapesten a BKV most sem tud megküzdeni a tömegközlekedésre háruló feladattal, és nincsenek kerékpárutak, ahol az autóját letenni kívánó biciklista, rolleres, gördeszkás, hoveres közlekedhetne. Persze nem gond, majd ezeket is büntetjük, kitiltjuk stb. Ez a magyar virtus, és úgy tűnik, hogy pártfüggetlen. Bár eddig sem vitt előre a minősítő-büntető szemlélet, mostanra viszont kifejezetten a valódi teljesítmények ellen hat.

Az évezredes agymosás miatt az otthonokban, a pedagógusképzésben, az oktatási intézményekben és az államigazgatásban sem tudják elképzelni, hogy minősítés és büntetés nélkül is lehet fejlődni, teljesíteni. Illetve, ha mégis, akkor átfordul mindez az ellenkezőjébe, és jön a „frusztrációmentes” szemlélet, ami talán még ártalmasabb, és igazából nem továbblépés, csupán ugyanannak a dimenziónak a másik oldala. A lovak közé dobott gyeplő irányítatlanul hagyja az erőket, és bármi megtörténhet, és meg is történik. Ezért aztán a középkori inkvizíciós szemlélet gyorsan ismét utat tör, hiszen lám, mégis csak baj lesz abból, ha nincs minősítés, büntetés, és látjátok, hogy kell az ostor, vagy legalábbis a fenyegetés!

Nehéz egy berögzült dimenzióból kitörni, de a 21. században már annyi mindenen kellett változtatnunk, miért ne mennénk neki ennek a rendkívül fontos szemléleti váltásnak?

A megismerő-fejlesztő szemléletben minden beavatkozás nem minősítéssel, hanem felméréssel kezdődik. Lehet ez képességvizsgálat, a körülmények tanulmányozása, próbaüzem, próbatanítás hatásvizsgálata, bármi, ami segíti a helyzet minél jobb megértését. Az információk birtokában lehet beavatkozni, fejleszteni. Egyszerű ez így leírva, de a megvalósításhoz át kell bucskáznunk a középkori lelkünkön, és elképzelni, hogy a gyerekek tanulni akarnak, és csak azért nem látszik ez rajtuk, mert már pelenkás koruk óta minősítik, büntetik őket (vagy rájuk hagynak mindent), vagyis képtelenek önmaguk lenni. El kell tudni képzelni, hogy az autósok sem azért használják az autóikat, mert levegőt akarnak szennyezni, és a rolleresek sem a gyalogosok felrúgását tűzik ki célul.

A minősítő-büntető szemléletben az el sem követett bűnökért bűnhödünk. A kisgyerek, akinek az idegrendszeri fejlődése hatévesen még nem éri el az iskolának megfelelőt, bekerül az iskolába, és kapja a feketepontokat, vagy bekerül a „fejlesztő” osztályba, ami rögtön megbélyegzés. A hátrányos szociokulturális háttérrel érkező gyerekeknek is osztják a rossz minősítést, és rossz osztályzatokkal, bukással bünteti őket az oktatási rendszer, mintha a rettenetes háttérről érkező gyerekeken múlna, hogy megfeleljenek az iskolai követelményeknek. Most már a szülőt is lehet büntetni, hogy nem adott szakmát a gyerek kezébe, miközben esetleg neki sem volt esélye szakmát szerezni, mert nem illett bele az oktatási rendszer elképzeléseibe, ahogyan a gyermeke sem. Kinek a felelőssége? Aki hatalmon van, az büntetlenül büntethet anélkül, hogy megfelelő körülményeket teremtene?

A minősítéssel felheccelt pedagógus nem fog mélyebbre nézni, ott van a tanmenet, amit követnie kell, ez az, amit elvárnak tőle, minősít és büntet. Ha a gyerekek képességeihez, fejlődési sajátosságaihoz igazodik, akkor ő kap büntetést. A rolleres, jobb híján a járdán közlekedik, és ha soha közelébe sem megy egy gyalogosnak sem, sőt, akár üres járdán halad, megkapja majd a büntetését. Az autós, aki semmi mást nem szeretne, csak időben eljutni a munkájába, a gyereket elvinni az oktatási intézménybe, ügyeit elintézni a különböző hivataloknál, meg akarja oldani az elvárt feladatokat, de ezzel már bűnös. Mit tegyen? Válassza a tömegközlekedést, és késsen, mert a planetáris tudat egy dolog, de a BKV és a MÁV egy másik? Miért nem kezdjük a BKV és a MÁV büntetésével? Esetleg fejlesztésével?

Ha a hivatalos rendszer nem lép, akkor a civil kurázsi segít. Kezdhetjük a családban az odafigyelést, a gyerek minél jobb megismerése érdekében, vagy az emberi kapcsolatokban, a minimális bizalom megadásával, hogy nem utáljuk, és minősítjük rögtön azt, aki nem úgy tesz vagy gondolkodik, ahogyan mi jónak látjuk. A sokféle szempont figyelembe vétele és egyeztetése vezet új megoldásokhoz. A kreatív klíma bevált a fejlődni akaró cégeknél. A jellemzői ugyanazok, amelyek a megismerő-fejlesztő környezeté: bizalom, átláthatóság, nyitottság, kezdeményezés, autonómia, a nézőpontok, egymás tudásának, tapasztalatainak, véleményének megismerése.