Élet+Stílus hvg.hu 2019. november. 22. 11:56

Rogán Antal "befelé forduló, elmélkedő típus”

Felesége viszont imád pezsegni. Többek között ez vezethetett a váláshoz – állítja egy, a volt házaspárt ismerő forrás.

Múlt pénteken közleményben jelentette be Rogán Antal és felesége, hogy elválnak. Egy, a házaspárt közelről ismerő informátor a Bestnek elmondta: hosszú ideje érlelődött bennük a döntés, végül a tényleges szakítást a miniszter kezdeményezte.

Mint ismert, Rogán Antal és Rogán Cecília tizennégy évig voltak házasok. Rogán Cecília évekig kizárólag feleségként és anyaként határozta meg magát, és csak később, 2016-ban lépett az üzleti világba barátnője, Sarka Kata oldalán – erről ebben a cikkben írtunk hosszabban.

A lap információi szerint a miniszternek elege lett a felesége körüli felhajtásból. „Aki közelről ismeri őket, az tudja, két teljesen különböző személyiségű emberről van szó. A férj befelé forduló, elmélkedő típus, Cili viszont imád pezsegni, és nagyon temperamentumos."

A kettejük közti különbségek miatt egyre többször vitatkoztak össze, ám a Best úgy tudja, az egyik nagy családi botrány oka az volt, hogy Rogán Cecília nem szólt róla a férjének, hogy óriásplakátokon fog szerepelni.

A férje az utcán szembesült a képekkel, ami felért egy pofonnal számára

– mondja a lap forrása, egy másik pedig hozzátette: Rogánék nem kötöttek házassági szerződést, de nincs vita közöttük, mindenben sikerült megegyezniük. Állítólag Rogán Cecília és fiai maradtak a családi házban, a miniszter pedig elköltözött, jelenleg egy albérletben él egyedül.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.