Élet+Stílus hvg.hu 2019. november. 06. 09:14

Vajna Tímea nem adja a fényképalbumokat

Az Andy Vajna tárgyainak decemberi árveréséből származó bevétel egy részét jótékony célokra ajánlja fel az özvegy.

Több mint 50 millió forint gyűlhet össze Andy Vajna hagyatékának decemberi árverésén – írja a Blikk azok után, hogy a producer özvegye a TV2-nek elmondta: árverésre bocsátotta Vajna kedvenc tárgyait. Vajna Tímea a lapnak elmondta, hogy a bevételből a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja is részesül.

Vajna Tímea a Blikknek elárulta azt is, hogy az árverésre kerülő tételek közül számára az extrákkal felszerelt Bentley Continental GTC a legkedvesebb, mert, mint mondta:

még benne van Andy szivarfüstjének illata, és a kaliforniai tengerpart levegőjét is érzem benne.

Van néhány tárgy, amitől viszont nem akar megválni a producer özvegye. Vajna Tímea erről már a Borsnak beszélt. Ezek között van néhány fotóalbum, amelyben a közös emlékeiket gyűjtötték, az Andy Vajna védjegyévé vált napszemüveg, illetve a jegygyűrű, amelyet Vajna Tímea elmondása szerint egy ideje már nem hord, hanem széfben tart.

Vajna Tímea mindkét lapnak megerősítette, hogy hosszú időre elhagyja az országot, mert a férje halála után környezetváltozásra van szüksége.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.