Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Tejszín puttók, testes női aktok, mitológiai témák – sokaknak nagyjából ennyi jut elsőre eszébe Rubens festészetéről. Kapunk persze ezekből is merítést jócskán, ám ennél sokkal teljesebb képet mutat a flamand zseni, valamint Van Dyck és mások művészetéről a Szépművészeti Múzeum most nyíló tárlata.
A február közepéig nyitva tartó Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítás százhúsz művét (ebből 30 Rubens, 18 Van Dyck festmény) negyven nagy közgyűjtemény, többek között a Louvre, az Ermitázs, a Prado, a washingtoni illetve a londoni National Gallery, és a bécsi Liechtenstein hercegi gyűjtemény adta kölcsön erre a néhány hónapra a magyar fővárosnak. Ez utóbbi vezetője nemrég ki is jelentette – Baán László elmondása szerint –, hogy nincs ma Európában három olyan múzeum, amely egy ilyen nagyszabású kiállítást össze tudna hozni.
Ezt nem tudjuk, de az biztos, hogy a most nyíló – összességében 345 millió eurós biztosítású – tárlaton az érdeklődők valóban alaposan megismerkedhetnek a flamand festészet fénykorával, annak előzményeivel, történelmi, társadalmi, politikai hátterével, a művészettörténetre gyakorolt hatásával.
A kiállítás kurátora, Tátrai Júlia a sajtóbejáráson többször is hangsúlyozta, hogy szeretnének leszámolni azzal a sztereotípiával, hogy Rubens „kizárólag a nagydarab pucér nők festője” lenne. A kifejezetten művelt, kalandos életű alkotó – aki már a saját korában is legendának számított, és aki nemcsak festőként, de diplomataként is bejáratos volt számos királyi udvarba – a művészetében is sokszínű volt: éppúgy zseniálisan ábrázolt mitológiai pillanatokat, bibliai történeteket, mint, mondjuk kora uralkodóinak portréjait.
Na jó, valóban szembetűnően sokszor talákozhatunk a fenti rubensi elemekkel (amelyeket még a Facebook is kicenzúrázott) a Szépművészeti tárlatán, de miért lenne ez baj? Viszont kicsit ki kellett ábrándulnunk a festők irigyelt életét magunk előtt látó gondolkodásunkból: megtudtuk, hogy Rubens e jellegzetes nőalakjait nem modellekről formázta, hanem leginkább antik képek alapján festette meg. Sőt, Tátrai Júlia konkrétan elárulta, hogy az ismert Zsuzsanna és vének központi nőalakja egy antik görög férfi szereplő alapján készült.
Nyilván Rubens és a tanítványa, Van Dyck a „húzónév”, valószínűleg miattuk megy be majd a közönség a nem is olcsó (3800 forintos) jegyekért a Szépművészetibe, de ennél is érdekesebb talán, hogy a kiállítás bemutatja a flamand festészet e fénykorának előzményeit, az olasz művészeti kapcsolódásokat, és egyáltalán, azt a kort, amelyben mindezek a képek megszülettek.
Mert lenyűgözve állunk, mondjuk a Romulus és Rémusz megtalálása előtt, ismerjük fel a valaha valahol művészettörténetórán biztosan tanult a Zsuzsanna és véneket, vagy a Szatír és fiatal lány gyümölcsöskosárralt (és állapítjuk meg, mennyire hasonlít a Trónok harca dothraki népének vezetőjére Khal Drogóra a szatír), de ugyanilyen különleges élmény például az a korabeli fogászati viszonyokat bemutató Theodoor Rombouts-kép is, amelyen épp egy páciens fogát húzza ki egy félelmetes figura, nyakában emberi fogakból fűzött nyaklánccal. Szinte nekünk is fáj.
Tátrai Júlia azt is elmondta, hogy bizonyos képek a „korabeli sajtófotóknak” felelnek meg, hiszen bemutatják – sokszor történelmi hűséggel – egy-egy város neves eseményeit, a kor uralkodóit éppúgy, mint a köznép mindennapjait. Más képek a mitológia világába vezetnek be – akkoriban azt tartották a művészet csúcsának, ha valaki e témában alkot maradandót. Megint más alkotások a vallásos áhítatnak szólnak, vagy épp ellenkezőleg, a hedonista élethabzsolást mutatják be.
Azt is megtudjuk, hogy e korban bevált gyakorlat volt, hogy egy-egy festményt több művész közösen jegyez. Például az egyik megfestette a portrét, a másik a hátteret, a harmadik az állatalakokat stb. Nem is biztos, hogy egy városban éltek ezek a művészek: volt olyan, hogy Brüsszelben kezdte el valaki az adott festményt, majd elkerült Velencébe másvalakihez, hogy végül Antwerpenben fejezze be egy harmadik a művet. A kiállításon is több ilyen közös festmény látható a Rubens-Van Dyck duótól kezdve a különböző iskolák által közösen jegyzett alkotásokig.
A kiállítás igazi kuriózuma a Rubens által tervezett Decius Mus arany és ezüstszálakkal szőtt különleges, óriáskárpit-sorozat egy darabja (A jóslat kinyilatkoztatása) és a hozzá kartonként szolgáló óriásfestmény együttes bemutatása. E teremben megismerhetjük a Rubens által megújított kárpitművészetet, és magát az alkotás folyamatát is, az olajvázlattól egészen a kárpit leszövéséig. A kiállított képeken kívül a 21. századi technikák is segítenek ebben: mint több más teremben, itt is okosképernyőkön mélyedhetünk el az adott résztémában.
A 21. század a központi teremben is előbukkan, ugyanis ott egy kortárs művel is találkozhatunk. Kicsiny Balázst, a nemzetközileg elismert magyar képzőművészt kérték fel, hogy készítsen egy helyspecifikus, a kiállításhoz szervesen illeszkedő műalkotást, amely kortárs szemszögből reflektál egy 17. századi témára. Rubens rendszeresen idézte az antikvitás és a reneszánsz emlékeit, „kivágta” eredeti kotextusukból és újfajta összefüggésben helyzete el őket egy-egy képén. Kicsiny Balázs is hasonlóan dolgozott A Végső vágás a képek birodalmában című szobor-installáció készítésekor, Rubens két Seneca-festményét használta fel különleges művéhez.
A tárlat rendezői arra is büszkék, hogy a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből is sikerült számos alkotást beemelni a kiállításba. A tárlat portrészekciójában, ahol mellesleg Van Dyck festette képmások egész sora kápráztatja el a nézőt, feltűnik a múzeum kiemelt értékű új szerzeménye, a nemrég 2,1 milliárd forintért megvásárolt Stuart Mária Henrietta hercegnő portréja is. (De emellett más festmények és grafikák sem csak ideiglenesen tartózkodnak Budapesten.)
A Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítás egyébként a Szépművészeti Múzeum jelentős művészettörténeti korszakokat és kiemelkedő nemzeti festőiskolákat bemutató sorozatának ötödik állomása. Elsőként, 2005-ben, a spanyol festészet több évszázadon átívelő tárlatával találkozhattak a látogatók, a múzeum felújítási munkálatai előtti utolsó, közel negyedmillió látogatót vonzó kiállítás pedig a holland „arany évszázad” páratlan festészeti alkotásait vonultatta fel, köztük Rembrandt, Vermeer és Frans Hals műveit.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
A Facebook cenzorai kiakadtak Rubens aktjain
