„Fiam, tied a munka, tied a bevétel!” – ezzel indította el sok évvel ezelőtt Günzer Mátyás a fiát, amikor a kezébe adta egy picike pince kulcsát. 2019-ben a villányi Günzer Tamásé lett az Év Pincészete díj. A hivatalos díjátadóra október 9-én került sor Villányban.
Ahhoz a kis pincéhez egy kicsi, csupán 0,3 hektáros ültetvény is járt. Günzer Tamás 1991-ben indította el vállalkozását, de csak 1998-ban töltötte le az első palackot. 2002-ben már öt hektáron gazdálkodott, és számos nagykereskedővel dolgozott együtt. A dinamikus fejlődésnek köszönhetően 2007-re 17, mára 66 hektáros lett a birtok. 2011-ben egy uniós pályázatnak köszönhetően megépült a feldolgozóüzem, ahol évről évre már több százezer (legújabban félmilliónyi) palackba töltik a classic és prémium száraz vörös, fehér, rosé borokat (több mint 20 borfajtát); 15-20 százalékuk nemzetközi piacra kerül.
A pincészet számos díjat nyert a világ legrangosabb borversenyein. Céljuk a hagyományos ízvilág megőrzése mellett a lendületes, fiatalos fajtaborok, házasítások készítése. Az egyik ikonikus bor a Mátyás nevet kapta: „Egy borkülönlegesség elkészítésével fejeztem ki hálám, hogy soha nem feledem, ő indított el ezen a pályán. Kivételes bor a Mátyás Reserved – ajánlásommal édesapámnak, Günzer Mátyásnak. Pincészetünk egyik legmagasabb minőségét képviselő prestige vörösbora, mely Cabernet Francból és Merlotból áll. 24 hónapot érleljük új 225 literes barrique hordóban. Nagy testű koncentrált vörösbor, rendkívül gazdag aszalt gyümölcsös és vaníliás, csokoládés jegyekkel” – mondja Günzer Tamás, aki saját magát is meglepte 50. születésnapjára egy prémium villányi házasítással, mely Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Merlot és Kékfrankosból áll. Vallja, az 50-ben lakozik a több évtizednyi tapasztalat és munka.
A díjról
A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának értékelésére és elismerésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben megalapította Az Év Pincészete Magyarországon kitüntető címet. A szakmai körök szavazatai alapján a díj egy olyan bortermelő gazdasági társaság kollektív teljesítményét díjazza, amely tevékenységével, a szőlőtermesztés, a borkészítés és értékesítés, valamint a borturizmus teljes vertikumában a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítését tartósan, eredményesen és magas színvonalúan szolgálja.
A verseny menete egyszerű: a címet kiíró szervezetek felkérik az általuk az Év Pincészete címre méltónak tartott pincészeteket, hogy pályázzanak a cím elnyerésére. A díjról a kiíró szervezetek tagjai, illetve általuk felkért szakemberek döntenek szavazással. Természetesen a pályázó borászatok a pályázati anyagot felteszik saját honlapjukra, ahol a teljes anyag nyilvános és megtekinthető.