Élet+Stílus hvg.hu 2019. június. 27. 11:58

Olvadó aszfalt, bezárt iskolák – kínlódik Európa a júniusi hőhullámban.

Brutális hőség pusztít több európai városban.

A szokásosnál korábbi hőhullám néhány helyen rekordokat dönt Európában. A Szahara felől érkező forró levegő miatt néhány helyen a hőmérséklet elérheti a 45 Celsius-fokot is.

Németországban, ahol a korábbi júniusi rekord megdőlt 38,6 fokkal, a hatóságok 120 km/h-s sebességkorlátozást vezettek be az autópályákon, miután az aszfalt Szászországban több helyen konkrétan megolvadt. A Balti-tengernél fekvő Rostockban pedig a vonatsínek adták meg magukat a hőségnek.

Brandenburgban a rendőrök szóhoz sem jutottak, amikor egy teljesen meztelenül motorozó férfi jött velük szembe.

Münchenben pedig már tárgyalják azt a törvényjavaslatot, amely engedélyezné a nőknek a topless strandolást.

Franciaországban, ahol pénteken megdőlhet a 44,1 Celsius-fokos eddigi rekord, bezártak több iskolát, Párizsban, Lyonban, Strasbourgban és Marseille-ben pedig kitiltották a városközpontokból a régebbi autókat, hogy felvegyék a harcot a légszennyezettség miatt. A hatóságok szerint Párizsban és környékén ez az autók mintegy 60 százalékát érinti.

Milánóban, ahol 40 fokra számítanak pénteken, tízezer palack vizet osztanak ki a hajléktalanoknak és a rászorulóknak.

Innsbruckban pedig bevonták az utcákról a híres fiákereket, az osztrák városban ugyanis 36,7 Celsius-fokkal dőlt meg a korábbi, 2012-es rekord.

A nyár már halálos áldozatokat is szedett. Franciaországban két idősebb férfi kapott szívinfarktust fürdőzés közben. Lengyelországban eddig kilencvenen fulladtak meg a vizekben, ahol enyhülést kerestek a hőség elől.