15 hónapos büntetést szabtak ki rá és 20 ezer eurós kártérítésre kötelezték a spanyol videóst.
Kanghua Ren, alkotói nevén ReSet 2017-ben, 19 évesen megalázó videót tett közzé, melyben fogkrémmel cserélte ki Oreo kekszek töltelékét és adta oda egy hajléktalan férfinek, 20 euróval egyetemben. A férfi rosszul lett, Ren pedig hiába igyekezett a sértett lányának adott 300 euróval elkerülni az eljárást, a barcelonai bíróság 15 hónapos börtönbüntetést és 20 ezer eurós, közel 7 millió forintos kártérítést rendelt el, valamint 5 évre letiltatta a vádlott közösségi csatornáit.
Lehet, hogy egy kicsit túl messzire mentem, de nézzük a dolog pozitív oldalát: legalább megmossa a fogát. Szerintem nem csinált ilyet, amióta szegény – mondta akkor, az azóta már törölt videóban.
A bíróságon azt mondta, szerinte a követői várják el tőle az ilyen videókat, de a bírót nem győzte meg, ráadásul tette nem is egyszeri eset volt. Azonban Rennek nem kell börtönbe vonulnia, mert Spanyolországban a nem erőszakos bűncselekményeket elkövetőknek, ha nem visszaesők, a két évnél rövidebb börtönbüntetéseket felfüggesztik.
Kép: illusztráció