Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Legalábbis csak torzítva. Kiss László három évvel ezelőtt felszínre került ügye sokat elárul arról, hogy hogyan viszonyulunk a hírességek által elkövetett bűncselekményekhez. Az úszóedző sikereit ugyanis még mindig nem tudjuk leválasztani a nemi erőszakról. A Kiss László-ügyből kutatási téma lett, a témában megszületett nemzetközi cikk egyik szerzőjét, az ELTE-n kutató Nyúl Boglárkát kérdeztük.
Pont három évvel ezelőtt kerültek elő annak az 1961-es csoportos nemi erőszaknak az iratai, amelyekből kiderült, hogy az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László fiatalon bűntény részese volt. 1961 nyarán két társával megerőszakolt egy lányt a sportuszodában. Kiss László harmadikként közösült az addigra már „elernyedt” testű nővel, emiatt jogerősen három év börtönre ítélték, de már húsz hónap után elnöki kegyelemmel szabadult. Ezután feltűnő gyorsasággal építette karrierjét, a 2000-es években kitüntetésekkel halmozták el, középkeresztet, nagykeresztet, Prima Primissima-díjat is kapott.
Az előásott információ nemcsak a hírfolyamot uralta napokig, sőt hetekig, hanem értékes kutatási alapanyagot is adott ahhoz, hogy kicsit világosabb képet kapjunk a magyar társadalom hozzáállásáról a nemi erőszakhoz. A témát az ELTE-n kezdték el vizsgálni, Nyúl Boglárka, valamint a társszerzők, Kende Anna, Engyel Márton és Szabó Mónika kutatásának az eredményei az egyik legnevesebb nemzetközi folyóiratban, a Frontiers című lapban jelentek meg.
A kutatók már a botrány kirobbanás után öt nappal elkezdték a munkát, az élet ráadásul egy nagyon értékes fordulattal is segítette a tudományt: nemcsak azt vizsgálhatták ugyanis, hogy mit gondolnak az emberek akkor, amikor még bizonytalan egy nemierőszak-eset, hanem azt is, hogy ez hogyan változik, amikor biztossá válik. Az ügy kirobbanásakor ugyanis még az volt a kiindulópont, hogy Kiss László tagadja a történteket, az áldozatról pedig mindenki azt hitte, hogy már nem él. Néhány hét múlva viszont kiderült, hogy az áldozat, Takáts Zsuzsanna nemcsak él, de a médiában el is mondta a történetet, néhány nap múlva pedig újabb fordulatot vett az ügy, hiszen Kiss László elismerte a tettét, és egy virágcsokor kíséretében még bocsánatot is kért az áldozatától. Vagyis a bizonytalanság viszonylag rövid idő leforgása alatt bizonyossággá vált.
A magyar kutatók azt vizsgálták, hogy a nemi erőszakkal kapcsolatos hiedelmek miként befolyásolják azt, hogy mit gondolnak az emberek a támadásról, és milyen morális álláspontot alakítanak ki az elkövetőről. A kutatásból az derült ki, hogy azok, akik jobban elfogadják a nemierőszak-mítoszokat (például azt, hogy egy fess, sikeres férfi biztosan nem bűnöző), azok kevésbé ítélték el Kiss Lászlót, és kevésbé tekintették nemi erőszaknak a történteket. Ők sokkal inkább a sikeres edzőt látták benne, mint az elkövetőt. Azok pedig, akik úgy gondolták, hogy az ügyben nem lehet figyelmen kívül hagyni Kiss László sikereit, szintén kevésbé ítélték el az edzőt, és kevésbé gondolták nemi erőszaknak azt, amit tett.
A cikk egyik szerzőjét, Nyúl Boglárkát kértük meg arra, hogy segítsen megvilágítani néhány kérdést.
hvg.hu: Három év telt el az ügy kirobbanása, pontosabban, az 1961-ben történt bűncselekmény iratainak a felbukkanása óta. Ez alatt az idő alatt változott valami a nemi erőszak megítélésében a magyar társadalomban?
Nyúl Boglárka: Amikor erről a témáról beszélünk, fontos tudatosítanunk, hogy Magyarországon a nemi erőszak megítélése mindig is negatív volt. Az Országos Kriminológiai Intézet felmérése szerint az emberek az emberölés után közvetlenül ezt a bűncselekményt tartják a legsúlyosabbnak, és elkövetőjére súlyos büntetést szabnának ki. A probléma sokkal inkább ott kezdődik, hogy egy-egy nemierőszak-esetet nem címkéznek nemi erőszaknak.
Sajnos nem készült olyan kutatás ebben a témában, aminek alapján meg lehetne állapítani, hogy milyen változások történtek az elmúlt három évben a nemierőszak-esetek megítélésében. Azonban amit a #MeToo-kampánnyal kapcsolatos kutatások alapján el lehet mondani, hogy habár rengeteg kritika érte, a fogadtatása alapvetően inkább pozitív volt, mint negatív. Ugyanakkor nagyon nagy szükség lenne arra, hogy közvélemény-kutatásokban megjelenjenek ezek a kérdések évről évre, és így vizsgálni tudjuk, hogy hogyan változnak a társadalom attitűdjei a témával kapcsolatban, akár a hasonló esetek hatására.
hvg.hu: A társadalmi hozzáállásunk a sikerhez – az az elképzelés, hogy aki sikeres, az jó is, az morálisan is kikezdhetetlen – mennyire járul hozzá a nemi erőszak kultúrájához? És ez mennyire nehezíti meg az áldozatok helyzetét?
Ny. B.: A nemierőszak-mítoszok olyan előíró és leíró hiedelmek a nemi erőszakkal kapcsolatban, amelyek arról szólnak, hogy mit gondolunk az elkövetőről, az áldozatról, a kettejük közötti viszonyról, illetve hogy általában mikor történik nemi erőszak. Ezek az áldozatok hibáztatására és az elkövetők felmentésére vonatkozó kognitív sémák (az előzetes tudásunkat és elvárásainkat magukba foglaló gondolati struktúrák), és az egész információfeldolgozásunkra hatnak. Ezek a sémák azok, amelyek nagyban hozzájárulnak a nemierőszak-kultúra fenntartásához. Ha egy társadalomban az emberek általában egyetértenek az ilyen áldozathibáztató és elkövetőfelmentő mítoszokkal, akkor annak erős üzenete van mind az elkövető, mind az áldozat felé.
Az elkövetőnek az az üzenet, hogy amit csinál, az nem probléma, nem megy szembe a normákkal. Az áldozat viszont azt kapja, hogy ő a hibás azért, amit vele tettek.
Ha ez jelenik meg a közgondolkodásban, az áldozatok kevésbé valószínűen mondják el a környezetüknek, hogy mi történt velük, valószínűbben élnek át bűntudatot, hibáztatják önmagukat, és kevésbé valószínű, hogy feljelentést tesznek a rendősrégen.
hvg.hu: Kiss László körül pontosan milyen formában jelentek meg a nemierőszak-mítoszok? És melyek azok a mítoszok vele kapcsolatban, amelyek az elmúlt három évet is túlélték?
Ny. B.: Ha az elkövető nem illik bele a sztereotip, az előbb említett mítoszok által sugallt képbe, akkor az emberek kevésbé hiszik el, hogy tényleg erőszakot követett el. Ez a folyamat ment végbe Kiss László esetében is. Megjelent az a népszerű mítosz, hogy egy sikeres, vonzó ember nem követhet el nemi erőszakot. Egyrészt azért, mert ez szembemegy azzal a sztereotípiával, hogy az elkövető egy deprivált, deviáns ember, aki nem tud uralkodni szexuális késztetései felett, másrészt pedig azért, mert vonzó és sikeres sportolóként feltételezhető, hogy lett volna lehetősége nem erőszak útján szexuális kapcsolatot létesítenie nőkkel, és a szex utáni vágyát így kielégíteni. Ugyanakkor ez az érvelés rögtön megbukik, ha megismerjük a tényeket, hogy
az elkövetők általában teljesen átlagosnak kinéző emberek, nem lehet rajtuk rögtön látni, hogy nemierőszak-elkövetők lennének, és megtudjuk, hogy a nemi erőszak elsősorban nem a szex utáni erős vágyból fakadt, amit a sikeres sportoló máshol is kielégíthetett volna, hanem a másik feletti kontroll gyakorlásáról szól.
hvg.hu: Más területen híres emberek esetében vajon másképp működnének ezek az előítéletek?
Ny. B.: Bár ezzel kapcsolatban nincsenek kutatások, nincs igazán okunk feltételezni, hogy jelentős eltérések lennének. A nemierőszak-mítoszok, mint más kognitív sémák általánosan, tendenciaszerűen torzítják az információfeldolgozásunkat.
hvg.hu: A siker miért téríti el ilyen erősen az ítéletalkotást a nemi erőszak esetében?
Ny. B.: Mert nem gondoljuk, hogy valaki, aki sikeres, nemi erőszakot követne el. Nemi erőszaknak legvalószínűbben akkor címkézünk valamit, ha az eset megfelel az ún. „real rape” forgatókönyvnek. Eszerint az elkövető egy alacsony státusszal rendelkező, feltehetőleg deviáns, szexuálisan frusztrált férfi, aki éjjel egy sötét sikátorban támad meg egy nőt, akivel korábban nem ismerték egymást. Ezzel szemben a valóság az, hogy a nemi erőszakok 60-80 százalékában az áldozat és az elkövető ismeri egymást, és nem az utcán történik meg a bűncselekmény. Egy sikeres elkövető alakja nem fér bele ebbe a sémába, így az emberek hajlamosabbak azt gondolni, hogy igazából nem történt nemi erőszak.
hvg.hu: Vajon hogyan változna a társadalom hozzáállása a nemi erőszakhoz, ha az áldozatról is megemlítenék, mennyire sikeres/ismert/jó ember – vagyis azokat a jelzőket kapná meg, amelyeket sokszor az elkövető felmentésére vagy tettének a bagatellizálására használnak?
Ny. B.: Bár ez lehet, hogy néhány esetben valóban azt eredményezné, hogy kevésbé hibáztatják az áldozatot, mégsem szabad az ilyen esetek bemutatásakor az áldozatra koncentrálni. Ha az áldozatot helyezzük a fókuszba, azzal azt üzenjük, hogy ő is az aktív cselekvője volt a történteknek, ami hosszú távon inkább a nemierőszak-mítoszok fenntartását segítené elő.
hvg.hu: A nemi erőszak esetében miért van az, hogy az előítéletek a legtöbbször – talán szinte mindig? – az elkövető mellett és az áldozat ellen dolgoznak?
Ny. B.: Bár a nemierőszak-mítoszok valóban felmentik az elkövetőt és az áldozatot hibáztatják, a nemierőszak-esetek nem egy légüres térben történnek, ezért az összefüggés nem ennyire egyszerű. Számít, hogy ki az elkövető, számít, hogy ki az áldozat, és hogy az adott embernek mi a relációja hozzájuk. Ha a „vak komondor” esetére gondolunk, ahol egy egyértelmű családon belüli bántalmazást láthattunk, azok az emberek, akik nem kedvelték a jobboldali politikust, rögtön elköteleződtek amellett a keretrendszer mellett, hogy valóban bántalmazás történt. Valószínűleg nem lett volna ennyire egyértelmű az, hogy kiállnak az elkövető ellen, ha azt egy, a szívüknek kedves ember követi el. Tehát a nemi erőszak, vagy ahhoz hasonló esetek megítélésénél nagyon erősen szerepet játszik a csoporttagsága az áldozatnak és/vagy az elkövetőnek, hogy mennyire érezzük őt magunkhoz hasonlónak, és hogy mennyire szimpatizálunk vele.
hvg.hu: Ezek a mítoszok, illetve a sikerességgel kapcsolatos előítéletek mennyire vannak hatással a nemierőszak-esetekre kiszabott büntetési tételekre?
Ny. B.: Ha a stanfordi úszó, Brock Turner esetére gondolunk, akit egy öntudatlan nő megerőszakolásáért mindössze hat hónap elzárásra ítéltek, nagyon egyértelmű választ kapunk erre a kérdésre. Mindemellett több kutatás van azzal kapcsolatban, hogy az esküdtszék tagjait, akik nem képzett szakemberek, befolyásolják a mítoszokhoz hasonló információk a bűnösségről való döntésben. Ha egy nemi erőszak áldozatául esett nő szép vagy rövid szoknyában volt, vagy csak a tárgyalóteremben nem „elég konzervatív” a ruhája, kevésbé gondolják az elkövetőt bűnösnek. Ugyanakkor, ha az elkövető fekete, nagyobb büntetést szabnának ki rá, ha egy fehér nő az áldozata. Más kutatások kapcsán kimutatták, hogy a képzett szakemberek sem feltétlenül mentesek az ehhez hasonló torzításoktól. Ahhoz, hogy átfogóbb képet kapjunk arról, hogy náluk milyen torzítások jelennek meg, és ezek hogyan működnek, fontos lenne olyan embereket is megvizsgálni, akik munkájuk során találkoznak nemierőszak-esetekkel.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
