Elfogadja a vizsgálat eredményét és következményeit akkor is, amennyiben az az ő vétkességét állapítja meg.
Mint korábban mi is beszámoltunk róla, Lovasi András okozta azt a szerda délutáni balesetet, amelyben két rendőr is megsérült. Lovasi a csütörtöki lemezbemutató koncertje előtt nem nyilatkozott az esetről, most azonban közleményt adott ki a Facebookon.
"Szerda délután a tegnapi, vígszínházbeli dupla lemezbemutató koncertem főpróbájára mentem. A Dózsa György úton a Damjanich utcai kereszteződéséhez értem, amely – mint azóta tudomásomra jutott – közismerten balesetveszélyes helyszín. A kereszteződésben sajnos összeütköztem egy nekem jobb oldalról kihajtó szolgálati autóval, amelyben ketten ültek: a férfi sofőr és hölgy utasa. Az utas szerencsére nem szenvedett súlyosabb sérülést, a sofőrnek viszont sajnos eltörött a kulcscsontja, 3 foga pedig kitört. Itt nem szeretnék kitérni arra, hogy az ütközés kinek a hibájából történt, azt ugyanis a folyamatban lévő hatósági vizsgálat hivatott eldönteni. A vizsgálat eredményét és következményeit természetesen el fogom akkor is fogadni, amennyiben az én vétkességemet állapítja meg" – írja a zenész, és hozzáteszi:
Amit viszont sokkal fontosabbnak tartok, az az, hogy nyilvánosan is kifejezzem együttérzésemet a sérült családapával szemben, akinek gyógyulása – mint ma telefonon elmondta nekem – hónapokat fog igénybe venni, amely idő alatt mind neki, mind családjának egy nehezebb időszak következik. Felajánlottam a segítségemet ezen időszakra, és megbeszéltük, hogy személyesen is találkozunk a közeljövőben. Ezúton is kívánok neki gyors lábadozást (ami jó hír, hogy tegnap kijöhetett a kórházból), és mielőbbi teljes gyógyulást.
Lovasi András hozzátette: a sajnálatos esettel kapcsolatban ennyit kíván közölni.
A teljes bejegyzést ide kattintva olvashatja el: