Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról általában annyit tudunk, amennyit a korabeli értelmiség, a politikusok és az írók, költők erről megírtak. De hogy élte meg a sorsfordító eseményeket a hétköznapi ember? Álltak-e nők a délceg honvédek mellett, mikor csatába indultak? Divat volt-e a borotválkozás a szakállas, bajszos tablóképek korában? A kérdésekre a Guerilla című film rendezője, Kárpáti György Mór és Fónagy Zoltán történész válaszoltak.
hvg.hu: A vetítés előtt felhívott a film sajtósa, hogy tisztázza: a Guerilla nem a Filmalap történelmi filmes programjának keretében jött létre. Miért érezték szükségét annak, hogy ezt egyértelművé tegyék?
Kárpáti György Mór: Fontosnak tartjuk elmondani, hogy ez a film személyes érdeklődésből indult: szenvedélyesen érdekel a történelem, és már azelőtt elkezdtem a témával foglalkozni, mielőtt ez a direktíva megjelent volna. Remélem, hogy a Guerilla hozzáad valamit a történelmi film műfajához azzal, hogy ismeretlen hősökről szól, és mikrotörténelmi szemlélettel figyeli az eseményeket.
hvg.hu: Mi volt előbb, a filmben ábrázolt morális dilemma (a főszereplő nem akar harcolni, meglóg a sorozás elől), amelyet aztán 19. századi keretek közé helyezett, vagy mindenképp a szabadságharccal akart foglalkozni, és ehhez az időszakhoz talált ki egy történetet?
K. Gy. M.: Volt egy testvérekről szóló kisjátékfilmtervem, amelyet a múltba akartam helyezni. Elég hamar rájöttem, hogy a történet egy háborús helyzetben működne érdekesen, így esett a választásom az 1848–49-es szabadságharcra. Ezzel együtt az is rögtön beugrott, hogy a dédapám emlékiratában szerepel egy bekezdés arról, hogy az ő nagyapja tábori szabóként szolgált Damjanich seregében, és ott volt a világosi fegyverletételnél, majd menekülnie kellett. Ez a rövid bekezdés mindig is foglalkoztatott, és amint elkezdtem olvasni a 48-as forradalomról, egyre jobban érdekelni kezdett a fegyverletétel utáni időszak, a megtorlások, a bujdosás időszaka.
hvg.hu: Hogy zajlott Fónagy Zoltánnal a közös munkájuk, mely pontokon volt szükség egy történész tudására?
K. Gy. M.: A történet írásánál a korabeli katonanaplók és más szubjektív szövegek, levelek inspiráltak. Minden nap elolvastam ezekből valamennyit. Az volt a fontos, hogy a korabeli életvilág egyre ismerősebbé váljon. A személyes szövegekben a katonák leírják az őrjáratozást, a táborozást, hogy mit esznek, kinek írnak levelet, de azt is, hogy milyen szép a kilátás arról a domboldalról, ahova éppen letelepednek vacsorázni. Ezek mind hatottak rám, amikor a könyvet írtam. Aztán az első kész verziót elküldtem Zolinak. Biztató volt, hogy azt mondta: ez akár így meg is történhetett volna.
Fónagy Zoltán: Szerencsés találkozás a miénk, mert ami Gyurit elsősorban ebben a filmben érdekelte, az egy emberközpontú történet, ahol a szereplők nem egy patetikus történelmi tabló szereplői. Engem a saját munkámban ugyanígy a hétköznapi emberek érdekelnek, az, hogy ők hogyan élhették meg a korukat.
Történészként pedig különösen inspiráló tud lenni egy filmes projektben a részvétel. Annak, aki vizuális műfajban dolgozik, természetes, hogy a filmvászonnak minden négyzetcentiméterét meg kell töltenie, nem maradhatnak fehér foltok, de aki verbális műfajban dolgozik, az megteheti, hogy csak arról beszél, amit tud. Egyszerűen hallgatással mellőzi azt, amit nem tud, és jó eséllyel ez az olvasónak sem tűnik fel. Egy filmes ezt nem teheti meg, így olyan kérdéseket tud feltenni, amelyek a történésznek talán eszébe sem jutnának.
hvg.hu: Mint például?
F. Z.: A forgatókönyv olvasása során merült fel a kérdés, hogy ehettek-e egyáltalán 1849-ben Magyarországon kaviárt a szabadságharcosok. Hogy létezett-e már akkor a konzerválásnak olyan technológiája, amely lehetővé tette, hogy a filmben szereplő katonák hozzáférjenek az orosz cári sereg kaviárjához.
K. Gy. M.: A válasz igen, de ne a konzerv ma ismert formájára gondoljunk: valamilyen viasszal fedett cserépedényben vagy fémedényben tárolták a kaviárt – ezt a kellékes reprodukálta. A filmben látható összes tárgy úgy készült, hogy Zolival egyeztettünk előtte a hitelességről.
| Guerilla (2019) |
Kárpáti György Mór filmje 1849-ben játszódik, és arról a bizonytalan időszakról szól, amikor a világosi fegyverletétel után még sokan nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. A Váradi Gergely alakította Barnabás korábban megszökött a sorozás elől, az öccse (Villmányi Benett) vonult be helyette. Csak most, a vereség után csatlakozik a tizen- és huszonéves, erdőben bujkáló gerillákhoz. A bűntudattól hajtott fiú bízik benne, hogy hazaviheti a testvérét, de egy hazugsága folytán besorozzák, így maradnia kell. Ahogy a rendező lapunknak elmondta: a guerilla szó a korabeli sajtóban nagyon gyakori kifejezés volt, akár a hivatásos katonákból, akár az önkéntes civilekből álló szabadcsapatokat jelölte. |
hvg.hu: Korábban említette, hogy fontos volt, hogy autentikus arcokat találjon a filmhez. Mitől lesz „szabadságharc-hiteles” egy színész arca?
K. Gy. M.: Elsősorban a szubjektív benyomás döntött, az, hogy mennyire tudom őket elképzelni a 170 évvel ezelőtti korban. Amikor próbafelvételekre hívtam a szereplőjelölteket, akkor azt figyeltem, hogy az improvizációk mennyire kapcsolják be őket. Számítottak a reflexeik, a beszédmódjuk, a tekintetük, és ezek alapján éreztem azt róluk, hogy akár a 19. században is élhetettek volna. Orbán Leventéről (Csont Sándor századost alakítja – a szerk.) például hamar eldöntöttem, hogy szerepeljen a filmben, kértem tőle, hogy növessze meg a szakállát és a bajszát.
Találtam is egy festményt Rómer Flórisról, aki egy az egyben a Levi, de az aradi vértanúk fizimiskájára is emlékeztet Levi arca. A főszereplő Váradi Geriben is van valami időtlenség. Néztem őt az SZFE folyosóján, és tényleg olyan volt, mintha egy németalföldi festményről került volna elő.
hvg.hu: Ha már szóba került az arcszőrzet: engem meglepett, hogy a filmben a szereplők között vannak megborotválkozott férfiak, és egyes színészeknek egészen rövidre nyírt haja van. Csont százados feleségének, Ilonkának a haja például le van borotválva, ami nők körében különösen ritka lehetett a 19. században.
K. Gy. M.: Találtunk olyan ábrázolást, amelyen csupasz a fiatalok képe; és a filmben szereplő karakterek húsz év körüliek. A rövid haj viszont engem is aggasztott, de aztán találtam egy-két olyan képet is, amelyeken Görgei Artúr rövidre nyírt hajjal látható.
Ilonka szerepére Radetzky Annát találtam meg, aki körülbelül 17 éves gimnazista volt, amikor a próbafelvételeket csináltuk vele. Minden stimmelt, felkértem őt a szerepre. Aztán később jött egy telefon, hogy Anna valamilyen ötlettől vezérelve rövidre vágatta a haját.
Gondoltam, hogy ez nehéz ügy, mert abban a korban nagyon ritka lehetett a rövid hajviselet a nőknél. Először parókát akartunk szerezni neki, de azt nagyon nehéz jól és hitelesen elkészíteni, így Zolival ki kellett találnunk Ilonka rövid hajának egy hitelesítő háttérsztorit, amely aztán a színészeknek is sokat segített. Eszerint egy korábbi őrjárat során Csont Sándor abban a faluban tartózkodott, ahol Ilonka is lakott, és titkon szerelmesek lettek egymásba. A lány teherbe esett, a családja pedig büntetésből levágta Ilonka haját.
F. Z. : Még a 19. században is előfordult, korábban pedig jóval gyakrabban, hogy a házasságon kívüli szexuális kapcsolatért a helyi közösség úgy büntette meg a nőket, hogy megszégyenítésként kopaszra nyírták őket.
hvg.hu: A jelmezek is szokatlanok, nem éppen A kőszívű ember fiaiból ismert, díszes, sujtásos ruhák jönnek velünk szembe. Hol sikerült hiteles forrást találni a korabeli, hétköznapibb öltözékekhez?
K. Gy. M.: A film jelmeztervezője, Szlávik Juli mindig sok kutatást végez, és nagyon nagy jelmeztára van. Az volt a szerencsénk, hogy aukciókon, vásárokon szerzett, eredeti, 19. század közepi ruhákat is ki tudott hozni a forgatásra, és a szereplők és a stáb hangulatát is fokozta, segítette a „szellemidézést”.
Egyenruha-szakértőt is bevontunk a munkába. Fontos volt, hogy egy új színt mutassunk meg a vadászegyenruhákkal. Ugyanis akiket a filmen látunk, egy vadászszázadból morzsolódtak le. Legtöbbször honvédeket ábrázolnak a filmekben, így ez a szürke egyenruha különleges karaktert ad. A másik, amit megmutatunk, az a zsávolyból készült egyenruha, amely egy gyakorlóruha volt. Kevés ábrázolása maradt fent, például Borsos József Nemzetőr című festményén láthatunk ilyet.
hvg.hu: A Guerillában fontos szerepet kapnak a nők. Márpedig az ő szerepük ritkán kerül elő, ha a szabadságharcról van szó.
F.Z. : A nők közvetlen részvétele a szabadságharcban inkább kivételnek és kuriózumnak számított. Ugyanakkor Luca szerepeltetése egyáltalán nem történetietlen, csak a valóságban ilyesmi nagyon ritkán fordult elő. Még a tábori kórházakban, a mozgó segélyhelyeken is inkább katonákat osztottak be ápolni, legfeljebb az állandó hadikórházakban dolgoztak kis számban betegápoló rendekből apácák vagy polgári alkalmazottak.
Ugyanakkor a honvéd egyenruha és a honvédsereg gyorsan kialakult nimbusza vonzotta a nőket. Sok emlékirat jelzi, hogy ebben a másfél évben azok az egyébként nagyon szigorú társadalmi normák, amelyek a férfi-nő viszonyt szabályozták, meglehetősen fellazultak. Még a jó családokból származó, a középosztályhoz tartozó lányok is sokkal lazábban viszonyultak a régi korlátokhoz a szabadságharc idején, és viszonylag gyors ismeretség után dönthettek úgy, hogy követik azt a katonát, akivel összejöttek.
hvg.hu: Katonák által elkövetett nemi erőszakról maradtak fenn feljegyzések? Ez a téma 1848–49 kapcsán nem nagyon szokott felmerülni.
F.Z.: Olyanról, mint ami a huszadik században történt, a nemi erőszak tömeges és szinte szisztematikus alkalmazásáról a reguláris hadviselésben nem tudunk. Ilyet sem a császári csapatokban, sem a honvédségben nem tűrtek volna meg. Ahol viszont polgárháború zajlott, tehát Erdélyben a románok és a magyarok, Délvidéken a szerbek és a magyarok között, ott tudni ilyen esetekről.
hvg.hu: Mit lehet tudni arról, hogy a hétköznapi emberek mennyire fogták fel a szabadságharc jelentőségét?
F. Z.: A társadalom rétegzettsége miatt erre nem lehet egyöntetűen válaszolni. Illyés Gyula Puszták népe című könyvében családi emlékekkel érzékelteti, milyen különbözőképpen lehetett megélni a történelmi jelentőségű fordulatot. Illyésnek mind a két nagyapja élt már 1848-ban, és bár az anyai nagyapja négyéves volt csak, mégis emlékezett a kozákokra, akik keresztüllovagoltak a faluján, jöttek „eltiporni a szabadságot”. Az apai nagyapa 17 éves volt akkoriban, és a gyermek Illyés kérdésére, hogy mire emlékszik, a nagyapjának hosszan kellett kutatnia az emlékezetében. Annyi jutott eszébe a „csudák évéről”, hogy „szedték akkor a katonát a császárnak is meg Kossuthnak is, mink meg elmentünk az erdőbe” – azaz elszöktek a sorozás elől, és hónapokig bujkáltak. Nem volt abban a menekülésben semmiféle politikai állásfoglalás, mert elmentek volna ők a csatába, ha azt ott, a falu mellett rendezik, de abban a helyhez kötött társadalomban az, hogy elviszik őket az ismeretlenbe katonának, félelemmel töltötte el őket.
Én azt mondanám, hogy az egyszerű emberek is tisztában voltak azzal, hogy egy történelmi jelentőségű esemény zajlik, de túlnyomó többségüknek elsősorban nem a nemzeti szabadságharcot jelentette 1848–49.
A szabadság szót ők konkrétan a jobbágyfelszabadítással társították, hiszen a társadalomnak körülbelül a 70-80 százaléka úrbéres volt. Nekik 1848 azt jelentette, hogy egyik napról a másikra övék lett a föld, egyszer csak nem kell tizedet, dézsmát fizetni, nem kell robotolni.
Fontos az is, hogy valójában a szabadságharc előtt a nacionalizmus gondolata a társadalomnak csak egy nagyon kis részét érintette még meg. 1848 a nemzetteremtés szempontjából nagy áttörésnek tekinthető, ugyanis a drámai szituációban tömegek élték meg a nemzeti közösséghez tartozás élményét.
hvg.hu: Vannak írásos emlékek a Barnabáshoz hasonló, pacifista fiatalokról, akik a tüzes lelkű Petőfivel ellentétben igenis ágyban, párnák közt akartak meghalni a csatában elvérzés helyett?
F.Z. : Teljesen hiteles a vándor esete a filmben, aki azt mondja, hogy neki a nagyszüleire kellett vigyáznia, ezért nem vonult be katonának. Ez a korban társadalmilag elfogadott reakció volt, mert mondjuk, egy paraszti családban az egy szem fiú ne tegye ki magát az életveszélynek, hiszen a család nevének fennmaradása, az öröklés garantálása fontosabb.
K. Gy. M.: Én hozzátenném, hogy nagyon jellemző volt a fanatikus, patrióta láz is, rengeteg olyan levelet, harci kiáltványt olvastam, amelyben tényleg a pokolra kívánják küldeni azokat, akik nem vesznek részt a harcban.
hvg.hu: A film abból indul ki, hogy hiába jut el a fegyverletétel híre a gerillákhoz, a katonák egyszerűen nem hiszik el, hogy vége van. Mennyi idő telt el, amíg mindenki felfogta, hogy leverték a szabadságharcot?
F.Z.: Erre nincs pontos válasz, de azt elmondhatjuk, hogy a bizonytalanság október 6-ig tartott. Addig az optimizmus, a valamikori újrakezdésnek a reménye, a megbékélés gondolata dominált.
Még a politikai elithez tartozók emlékirataikból is kiderül, hogy fogalmuk sem volt, mi lesz a fegyverletétel után. Teljesen tanácstalanok voltak, hogy emigráljanak, vagy inkább itthon próbáljanak meg alámerülni az illegalitásba, esetleg jelentkezzenek a győzteseknél abban a reményben, hogy egy enyhe büntetés után lezárul az ügyük. Szacsvay Imre országgyűlési képviselő például – akit aztán októberben kivégeztek – néhány napos hezitálás után hazaszekerezett Nagyváradra. A legrosszabb, amire számított, egy rövid börtönbüntetés volt. Nem akart külföldre menekülni, hiszen ott magyar jogász képzettségével nem tudott volna mit kezdeni, ráadásul pénze se volt.
Mi, szemben a film szereplőivel, pontosan ismerjük a történet kimenetelét. Ennek a bizonytalan lelkiállapotnak az érzékeny és hiteles ábrázolása a film nagy erénye.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
