Élet+Stílus hvg.hu 2019. február. 20. 17:22

Rászólt a hivatal egy 102 éves férfira, hogy iratkozzon be az óvodába

Azt jól értelmezte a rendszer, hogy aki ’16/17-ben született, annak közeleg az óvodakezdés, csak az év első számjegyeit nézték el.

Igencsak meglepődött a 102 éves Joszef Esed, amikor levele érkezett az önkormányzattól – írja a YnetNews. Az izraeli férfi számára már az is furcsa volt, hogy a hivatalos címzettek a rég elhunyt szülei voltak, de még furcsább volt a levél tartalma: felszólították a szüleit, hogy idén írassák be őt óvodába.

A hiba nyilvánvaló: az önkormányzat egy olyan programot használ a lakók életkorának nyilvántartására, amely véletlenül letörölte az életkor első számjegyét, így aztán aki idén 02 éves, annak valóban ideje lassan megszervezni az óvodaválasztást. Arra is rájöttek az önkormányzatnál, hogy 19 másik esetben is elkövették ugyanezt a hibát, csak azokat a leveleket még nem postázták.

Esed mindenesetre már azzal poénkodott az őt kérdező újságoknak: ugyan majdnem száz éve Lengyelországban, már egyszer járt óvodába, ha mindenképp ragaszkodik hozzá az önkormányzat, akkor nagyon szívesen elmegy újra.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.