Élet+Stílus MTI 2019. január. 30. 19:42

Helyén marad a németországi Hitler-harang

Egy 1934-es németországi harang körül forrnak az indulatok két éve, most egy bíróság úgy döntött, a helyén maradhat a horogkeresztes harang.

1934 óta lóg egy harang a Herxheim am Berg-i Jakobskirche tornyában, a rajta látható horogkereszt és az Alles für's Vaterland – Adolf Hitler (Mindent a hazáért – Adolf Hitler) náci felirat miatt azonban két éve az országos figyelembe középpontjába került, és a helyi gyülekezet 2017 szeptemberében úgy döntött, elnémítja a harangot, nehogy a templom és a falu szélsőjobboldali zarándokhellyé váljon. Most egy német fellebbviteli bíróság úgy döntött, elutasítja egy magánszemély panaszát, így továbbra is a helyén maradhat és szólhat az úgynevezett Hitler-harang.

A koblenzi közigazgatási felsőbíróság állásfoglalása szerint a Rajna-vidék–Pfalz tartományban fekvő falu önkormányzatának döntése a harang helyén hagyásáról "nem jelenti a zsidók nácizmus alatti sorsának jóváhagyását vagy elbagatellizálását, amit az is aláhúz, hogy a község emléktábla kihelyezését határozta el". A panaszos szerint a harang használata "gúnyt űz a hitleri terror áldozataiból".

A Herxheim am Berg-i önkormányzat tavaly februári határozata szerint a harangnak a helyén kell maradnia, hogy "ösztönzést adjon a megbékélésnek és figyelmeztessen az erőszakra és igazságtalanságra". Az evangélikus egyház felajánlotta, hogy állja a harang leszerelésének és egy új harang beszerzésének a költségeit, de az önkormányzat végül egy általa végeztetett szakvéleményre hivatkozva a harang megtartása és újbóli üzembe helyezése mellett döntött azzal, hogy a templom falán a harang múltjára utaló emléktáblát helyeznek el.

(Nyitóképünk illusztráció.)

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.