A történetet valós események ihlették.
Megjelent az előzetese annak a kisfilmnek, amelyet a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) készített a börtönéletről – írja az Index. Az igazság védelmében című kisfilmben két főszereplő útját kísérhetjük végig, először még szabad emberként, majd fogvatartottként.
Innentől kezdve drámák egész sorozata következik, egyikük megszökik, de később elfogják, a rácsok mögött pedig végül megtér, másikuk egyszer csak félig eszméletlenül fekszik a cella padlóján, életét pedig az előzetes szövege szerint az a hely menti meg, amelytől mások rettegnek: a börtön.
A BvOP közleménye szerint az alkotás célja, hogy valósághűen mutassa be a börtönéletet, méghozzá a fogvatartottak szemszögéből. A történetet valós események ihlették.