Élet+Stílus hvg.hu 2018. november. 10. 18:38

Nicole Kidman: Úgy döntöttek, szcientológusok. Az én dolgom, hogy szeressem őket

A színésznő most először beszélt arról, milyen a kapcsolata Tom Cruise-zal örökbe fogadott gyerekeivel.

Nicole Kidman nagyon fiatalon ment hozzá Tom Cruise-hoz, és az együtt töltött évek alatt két gyereket fogadtak örökbe, Connort és Isabellát.

Mikor 2001-ben elváltak, Cruise már elkötelezett szcientológus volt, és egy 2015-ös Going Clear című dokumentumfilm azt feszegette, hogy az egyház lehet felelős a válásért – éppen, mivel Kidman nem lépett be –, és a gyerekeket is megpróbálták ellene fordítani. És suttogják azt is, hogy mivel Kidman nem akart belépni a szcientológia egyházba, idővel elhidegült Cruise-zal közösen örökbefogadott gyerekeitől.

Minderről eddig a színésznő nem volt hajlandó beszélni, de az ausztrál Who magazinnal készült interjúban végül megtörte a csendet.

A válás után Connor (most 23) és Isabella (most 25) Cruise-nál maradtak, aki szcientológusnak nevelte őket. Ezzel kapcsolatban Kidman az interjúban elmondta, hogy nagyon óvja a gyerekeivel való kapcsolatát, és mindent feladna értük.

Felnőttek. Képesek meghozni a saját döntéseiket. Azt választották, hogy szcientológusok lesznek, és anyaként az a dolgom, hogy szeressem őket.

Ezután kifejtette azt is, mennyire hisz a toleranciában, és mennyire fontosnak tartja, hogy a gyerekek biztosak legyenek az anyjuk feltétlen szeretetében.

A gyerekek ügye nemrég azért került elő, mert kiderült, hogy Tom Cruise, aki jó ideje a szcientológia egyház arca, azért nem találkozik öt éve az édeslányával, Surival, mert az nem szcientológus.

(Vulture)
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.