Élet+Stílus hvg.hu 2018. november. 08. 09:22

Egy nyugdíjas, aki halálosan komolyan veszi a Tindert

Egy holland férfi megváltoztatná a korát, hogy nagyobb esélyekkel induljon a társkeresőn. Az ügye már bíróság előtt van.

A 69 éves Emile Ratelband jogi úton próbálja elérni, hogy megváltoztathassa a korát annak érdekében, hogy javuljanak a randizási perspektívái a Tinderen. A társat kereső férfi 1949. március 11-én született, ezt szeretné 1969. március 11-re cserélni. Álláspontja szerint ez hasonló lenne a transzneműek nemváltoztatásához, csak épp ő nem a nemét, hanem az életkorát változtatná meg.

„Megváltoztathatjuk a nevünket. Megváltoztathatjuk a nemünket. Miért ne változtathatnánk meg a korunkat?” – tette fel a kérdést a De Telegraaf című holland lapnak adott interjúban.

Az ügyben négy héten belül dönt egy helyi bíróság Arnhemben, a holland sajtó azonban szkeptikus a végkimenetelt illetően.

Emile Ratelband mindenesetre azt állítja, hogy diszkriminálva érzi magát a kora miatt, és hogy ez befolyásolja a munkavállalási és a társkereső esélyeit is. Ráadásul az orvosai szerint egy 45 éves testével rendelkezik. Hogy fair legyen a dolog, azt mondja, ha a bíróság helyt ad a kérésének, kész lemondani a nyugdíjáról.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.