Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Egészen kiskorunk óta tanítanak minket arra, hogy ha elrontunk valamit, kérjünk bocsánatot. De egészen más dolog kifejezni, hogy sajnáljuk, hogy késünk a buliból, mint azért mentegetőzni, hogy milyen ruhát vettünk fel, vagy mert útban vagyunk – vagy egyáltalán, folyamatosan bocsánatot kérni.
A mentegetőzés nem mindig használ, néha túl sok is lehet belőle. Ez a viselkedés szorongásból vagy depresszióból is fakadhat, bár ennek pontos megállapításához még nincs elég kutatási eredmény. Amit most tudunk, hogy vannak olyan embertársaink, akik önkéntelenül folyton bocsánatot kérnek, és ennek kevés köze van a tényleges megbánáshoz.
Attól függően, hogy mi az aktuális viselkedés célja, illetve milyen szituációban történik, lehet amolyan biztonsági intézkedés, kompenzációs stratégia vagy túlreagálás
idézi a VICE Martin Antonyt, a Ryerson egyetem szorongást kutató laborjának vezetőjét. A közös ezekben az, hogy mind arra irányul, hogy megvédjék az egyént a potenciális fenyegetéstől és az ellenséges érzelmektől.
A bocsánatkérésnek nagyon fontos szociális szerepe van: mutathatja, hogy az egyén elismeri, hogy megszegte a közös szabályokat. És ahogy a Floridai Egyetem kutatói kimutatták, “minimalizálja egy incidens negatív következményeit, és segít visszaépíteni az elkövető sérült identitását”.
De ha beszáll a buliba a szorongás, a bocsánatkérésnek ellenkező hatása is lehet. “Folyton azon aggódom, hogy vajon helyes dolgot teszek vagy mondok-e” – mondja Kirsten Corley író, aki kényszeres bocsánatkérőnek tartja magát. “Amikor hirtelen másképp látsz egy helyzetet, és rájössz, hogy ezt vagy azt másképp is mondhattál volna, arra késztet, hogy bocsánatot kérj, hogy javíts a helyzeten.”
A “Szorongás arra késztet, hogy mindenért bocsánatot kérjek” című blogposztjában Corley felsorolja, mi mindenért szokott bocsánatot kérni:
Mert túl sokat gondolkodom, túl sokat beszélek, túl sokat sms-ezek, túl erősen próbálkozom bármivel, túl gondoskodó vagyok. Bocsánatot kérek, mert bocsánatot kértem.
A túl sok bocsánatkérés ennél súlyosabb helyzetre is utalhat. Susan Heitler, denveri klinikai pszichológus beszél arról, hogy a túlzott bocsánatkérés az érzelmekért felelős amigdala hiperaktivitása esetén is előfordul, illetve olyan esetben, mikor az egyén fizikai vagy verbálisan bántalmazó, számára nem biztonságos kapcsolatban van.
Heitler szerint ilyen esetekben az emberek a bocsánatkérést mint biztonsági módszert sajátították el. Ha egy bántalmazó kapcsolatban az egyén azt mondja, “Bocsánat, nem kellett volna ezt vagy azt tennem”, akkor bízhat abban, hogy sértetlenül megússza – szóval ez lényegében egy biztonsági manőver.
Másfelől vannak olyan emberek, konkrétan a narcisztikus személyiségzavarral élők, akik csak nagyon ritkán vagy soha nem kérnek bocsánatot. Szóval a bocsánatkérésben is van egy egyensúly, és ha ezt sikerül megtartanunk, a bocsánatkérés kifejezetten egészséges gesztus. A kétoldalú bocsánatkérés, mikor mindkét részvevő felismeri a szerepét a konfliktusban, a kimagaslóan jól működő kapcsolat jele.
Ez olyan kapcsolatot feltételez, ami továbbra is erősen fog működni, mert a felek képesek a belátásra, képesek tanulni és növekedni, és begyógyítani a töréseket.
Elege van az életből? Ugorjon le a konditerembe!
