Élet+Stílus hvg.hu 2018. március. 12. 09:12

Mészöly Kálmán nem szabadul a sarlatánoktól

A Bors nem tesz le arról, hogy a szívgondokkal küzdő volt szövetségi kapitány az „univerzum energiáitól gyógyul”.

Úgy tűnik, Mészöly Kálmán egészségügyi gondjai kitűnő reklámlehetőséget nyújtanak néhány úgynevezett alternatív gyógyítónak, a Bors pedig kifejezetten ráment a témára. Már februárban címlapsztori volt a lapban, hogy a legendás futballistát „kézrátétellel gyógyítanák”. Az újság most újabb cikket szentel a reikinek, amelyet Mészöly képével ad el. Megszólal Tóth Tamás, akit gyerekkorában Uri Geller (!) és a Fülöp-szigetek csodagyógyítói tettek a „rejtett tudományok rabjává”.

Meditatív állapotában a tenyeremen keresztül adom át neki a kozmoszból érkező energiát

– magyarázta a lapnak Tóth, aki szerint ez a módszer alkalmas a szíverek tisztítására. A siker a cikk alapján már-már garantált. „Ha sikerül aktivizálni teste öngyógyító erőit, elkerüli a műtétet” – mondja a reikimester.

A Bors ezt korábbi esetekkel is alátámasztja, kiderül, hogy a reiki még a rákot is meggyógyítja, legalábbis Tóth Tamásnak akadt betege, akinek rák miatt ki kellett volna venni a fél tüdejét, de a reiki csodák csodájára meggyógyította. „A hölgy azóta is él, a reikienergiába ugyanis senki sem hal bele, és nincs mellékhatása” – hangzik a meggyőző érv.

A cikk a végén hozzáteszi, hogy a magyar kórházakban tiltott a módszer, de azért előfordulhat, hogy orvosok, ápolók ilyen módon segítenek a betegen. Persze titokban... – vonja le a következtetést a lap.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.