A Music FM vezérigazgatója szerint nem annyira illett a rádió profiljába a beszélgetős műsor.
Kevesebb mint két hónap után máris megszűnik Friderikusz Sándor új műsora, a Friderikusz Vasárnap a Music FM-en – írja a 24.hu.
Kiss Anikó, a rádiót működtető Prodo Voice Studio Zrt. vezérigazgatója pénteken azt mondta, vasárnap délelőttönként 9 és 12 óra között is visszatér a rádióban az éveken át megszokott, zeneközpontú műsorstruktúra.
A vezérigazgató azt is hozzátette, a Music FM teljes stábja sok sikert kíván a Friderikusz Vasárnap című műsor esetleges folytatásához, mivel szerinte van létjogosultsága egy olyan adón, amelyhez műsorstruktúrájában, arculatában és hangzásában illeszkedni tud.
A háromórás műsor január 21-én indult a budapesti 89,5 MHz-en fogható kereskedelmi rádióban, és bár egyharmadában zene szólt, a kétharmad részében Friderikusz beszélgetett a vendégeivel, illetve betelefonálókkal.