Avagy keresd a nőt! Ezúttal egy különleges borkóstolón, amit csütörtökön este a Sofitel Budapest Chain Bridge-ben rendeznek. Az est borászai kivétel nélkül nők lesznek, akik egy férfiasnak hitt szakmában találták meg helyüket az életben.
A nőnapi borkóstoló – ahol azért szívesen látják a férfiakat is – mottója: Női lélek minden csepp borban. A kóstoló ötletgazdája, szervezője Szabó Edit, az internetes Borsmenta Magazin főszerkesztője. Az ismert borszakíró-újságíró "Gyengébb? Nem! – 26 női történet, 52 étel, 52 bor" címmel jegyzi az első olyan hazai könyvet,(Corvina Kiadó, 2017), amely csak és kizárólag női borászokról, szőlészekről, birtokigazgatókról és szőlőbirtokok-pincészetek tulajdonosairól szól. A kötet betekintést ad mindennapjaikba, sikereikbe, kudarcaikba, pincéikbe, illetve nem utolsó sorban a konyháikba..
„Közel húsz éve figyelem a magyar boros közéletet. Korábban, mint televíziós szerkesztő, majd a TV Paprika tévécsatorna programigazgatója, és hosszú éveken keresztül a Népszabadság Top 100 Bor című kiadványának főszerkesztője. Amikor kezdtem, még alig találkoztam női szereplőkkel ezen a porondon, most pedig már nemcsak azt láthatjuk, hogy egyre többen vannak, hanem azt is, hogy egyre sikeresebbek. Szerettem volna, ha egy kicsit jobban odafigyelünk rájuk, ezért is írtam meg a Gyengébb? Nem! című könyvet – nyilatkozta Szabó Edit.
A könyv lapjai most „megelevenednek” – ajándék a nőktől (nem csak)nőknek. Nőnapra, március 8-án a Sofitel-ben 28 pincészet 80 borát és 10 pálinkáját kóstolhatják az érdeklődők. Az igazi ünnephez dukál a jó pezsgő is, nők által készített hazai és külföldi bubis italokat is kínálnak majd, köztük az Özvegy, azaz Madame Veuve Clicquot champagne-át. A borokhoz, pálinkákhoz és pezsgőkhöz illő harapnivalókról – érlelt sonkákról, francia sajtokról és osztrigáról – Stéphan Rémon, a Paris Budapest étterem vezető séfje gondoskodik.
A sok tekintetben rendhagyó borkóstoló előzményeiről, valamint megvalósításáról az ötletgazda azt mondja: „Számos borkóstolón vettem már részt, az egészen kicsiktől a nagyszabású sétáló rendezvényekig, és mindig azt tapasztaltam, hogy főként a férfiaké a terep. A könyvem megjelenése után elhatároztam, szervezek egy olyan kóstolót, ahol csak borásznők mutatják be boraikat, hátha akkor a szebbik nem képviselői is nekibátorodnak, és akár a barátnőikkel, akár a párjukkal együtt ellátogatnak a rendezvényre. A terv megtetszett a Sofitel Budapest Chain Bridge-nek, így együtt hozzuk létre az eseményt. Nagyon izgulunk, mert ilyen még tényleg nem volt, a programba a könyvemben nem szereplő borásznők közül is bekapcsolódnak néhányan, de kínálunk pálinkát is, természetesen – női kézből. Formabontó nőnapi program, kétségtelen. Remélem, sokan izgalmasnak találják majd.”
A pálinkás asztalnál: Borbáth Gabriella, Badics Kata, Volford Tímea, Schmidt Eszter, Szőllősi Edit és Ledő Mónika tölti a poharakba a Cruxx, az 1 Csepp Pálinka, a Rézangyal Pálinka, a Trispirit Kézműves Pálinkaház, a Madarasi Pálinka, a Nobilis Pálinka, a Szóráth Pálinkafőzde, a Gyulai Pálinka Manufaktúra, a Gong Pálinkaház és a Fenegyerek Pálinka párlatait.
A budapesti programmal párhuzamosan kerül sor egy hasonló spanyolországi borkóstolóra Socuéllamos (Ciudad Real tartomány) szupermodern bormúzeumában, a Museo Torre del Vino-ban. A La Mancha borvidék kisvárosában 14. alkalommal rendezik meg a nőnapi eseménysort – az idén „Különbözők és egyenlők. A nők mozgatják a világot” szlogennel.
Csütörtökön a nőnapi estet a Barcelonában élő, erdélyi, magyar származású Nagy Zoltán jegyzi , aki a spanyolországi női borászokról írt könyvet. Az estén a Reinas de Copas – Boroskupák királynői c. kötetében szereplő hölgyek boraiból tartanak kóstolót. A „borkirálynők” közül jelen lesz az idei Mirador del Vino díjas Xandra Falcó – a szóban forgó kitüntetéssel ismerik el Spanyolországban a borágazatban kiemelkedő szerepet játszó nőket.