Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A világ felfedezésének magyar szemmel nézve talán szokatlan, tengerparti országok lakói számára viszont magától értetődő módja a hajós körutazás. Nem olcsó mulatság, furcsaságai is vannak, de ha valaki teheti, egyszer érdemes kipróbálni.
Van a körutazásnak egy olyan módja, amikor nem kell napról napra másik város másik szállodájába hurcolkodni; a látnivalók helybe jönnek. Legalábbis az utazó szempontjából, akinek a hajója mindennap másik parti városban köt ki. Hogy mennyire kurrens dolog a világ-, pontosabban a tenger- és tengerpartlátásnak ez a módja, azt jelzi, hogy például május közepére egyszerre 18 társaság 45 hajójára lehet jelentkezni – csak a hozzánk legközelebbi, földközi-tengeri körökre. És a mediterrán túrák csupán vékonyka szeletét jelentik a hajós üdülések kínálatának; a választék a távol-keletitől a karib-tengeri utakig, a galápagositól a déli-sarki túráig terjed.
A hajók többnyire két–háromezer férőhelyesek, de éppen a mediterrán vizeken mutatkozik be a Royal Caribbean áprilisban elkészülő, 6870 utas elhelyezésére képes új óceánjárója is. A 390 méter hosszú, 70 méter széles, 18 emeletes Symphony of the Seas a világ legnagyobbja lesz. Ezen és a vele egy időben a Földközi-tengeren cirkáló 44 másikon a példaként vett május közepi időpontban egyszerre százezer utas élvezheti a mediterrán klímát. A téli hónapokban persze kisebb a kínálat, de így is évente 3–4 millió utas kényeztetheti magát csak az Európa és Afrika között úszkáló fehér óriásszállodákban.
A földközi-tengeri körutak leggyakoribb állomásai az olaszországi Genova, Livorno (Firenze), Civitavecchia (Róma), Nápoly, Palermo, Messina, a máltai Valletta, a spanyolországi Valencia, Palma de Mallorca, Barcelona és a franciaországi Marseille, a keleti medencében pedig az olasz Velence és Bari, a horvátországi Split és Dubrovnik, a görög Korfu, Szantorini, Heraklion, Mükonosz és Pireusz (Athén). Néhány út programjában olyan egzotikus városok neve is felbukkan, mint az albániai Sarande, a montenegrói Kotor, a törökországi Kusadasi, nyugaton a francia Cannes és Nizza, a monacói Monte-Carlo, a brit korona alá tartozó Gibraltár, az óceánra is kimerészkedő túráknál pedig akár a marokkói Casablanca. Egy hét éjszakás út általában öt kikötést jelent. A kisvárosnyi hajók többnyire reggel érkeznek, és délután szedik fel a horgonyt, hogy a napközbeni bóklászásban megfáradt utasok kipihenhessék magukat, mire a következő kikötőbe érnek.
A tengeri körutazásnak szinte fontosabb része a kényeztető pihenés, mint a világlátás. Az úszó városok felső fedélzetén komplett strandok várják a lazulni vágyókat, természetesen óriáscsúszdával, szaunával és pezsgőmedencékkel. A hajók gyomrában bevásárlóközpontnyi üzlet, étterem és bár kínálja – meglehetősen drágán mért – portékáját. A gyerekek gondját korosztályonkénti klubok veszik magukra, miközben a játékos kedvű – és persze jól eleresztett – felnőttek akár a kaszinóban is elverhetik a pénzüket, esténként pedig több száz személyes színház előadásaira ülhetnek be a kikapcsolódásból is kikapcsolódni vágyók. Az első napi műsor mindjárt a parancsnoki kar bemutatása; a kapitánytól a kaszinómenedzserig minden főnököt olyan csinnadrattával szalasztanak ki a színpadra, mintha valódi sztárokat konferálnának be – nyilván jobban érzik magukat a vendégek, ha sikerül velük elhitetni, hogy a legkiválóbb szakemberek gondoskodnak a pénzük lenyúlásáról.
Az első a csillogás. Európa legnagyobbja, az Olaszországban alapított MSC új hajóinak központi lobbijában például rafináltan megvilágított, Swarovski-kristállyal bolondított üveglépcsőkön fényképezhetik feleségüket a kábult utazók, és ugyanilyen díszletek között nyomakodhatnak a reklamációkat intéző recepcióspult előtt kígyózó sor felé is. Még a liftekben is a csillogásé a főszerep – talán azért, hogy elviselhetőbbé tegye az előttük ugyancsak megúszhatatlan sorállást. Persze, amikor ugyanabban az időben több ezer ember igyekszik a tucatnyi felvonó valamelyikével a vacsorára kijelölt étterembe vagy a fakultatív kirándulások gyülekezőhelyére, törvényszerű a tumultus. Vannak azonban egyenlőbbek. Az MSC-utasok legfölsőbb osztályát jelentő úgynevezett Yacht Club tagjainak speciális liftek is járnak, amelyeket csak az ő vendégkártyájukkal lehet hívni. Azt sajnos még nem sikerült megoldani, hogy ne slisszolhasson be velük együtt néhány közönséges utas is az elit liftbe, de a fejlesztők már nyilván szorgosan dolgoznak a probléma megoldásán.
A helytakarékosság frontján viszont máris látványos sikerekkel büszkélkedhetnek. Az MSC zászlóshajója, az idén tavasszal fölavatott, a világ jelenlegi legnagyobbjai közé tartozó, 5700 személyes Meraviglia kabinjaiban például már sokkal kisebb szekrénybe kell belegyömöszölnie a holmiját a jámbor utazónak, mint ugyane társaság előző generációs hajóin. Pedig éppen azon vannak, hogy minél több legyen a gyömöszölnivaló. Heti két–három vacsorára elegáns viseletet ír elő a dress code – régebben állítólag nem is engedték be a zakó és nyakkendő nélkül próbálkozókat, mára szerencsére enyhült ez a szigor –, máskor például olaszos vagy éppen a hatvanas éveket idéző öltözetet várnának.
Ami viszont a világlátást illeti, arra csak a szó legszorosabb értelmében alkalmas az effajta hajókázás. Többnyire csupán 6–9 óra jut egy-egy városra, ez pedig igencsak szűkre szabott idő ahhoz, hogy az utazónak a legfelületesebbnél valamivel mélyebb benyomásra alakuljon ki róla. Az óriási hajók fogadóhelyét ráadásul sokszor a városközponttól távoli teherkikötők valamelyik messzi zugában alakították ki, a hajótársaság busza pedig, helyzetével visszaélve, pimaszul drágán visz be a városba. Persze, nyugat-európai pénztárcával a zsebben nyilván nem tűnik soknak például a barcelonai buszozásért kért 10 euró, ahhoz mérten mégis aránytalan a tarifa, hogy alig 2 kilométeres gyaloglást lehet vele megspórolni.
A kényelmesebbek befizethetnek a hajótársaság által szervezett kirándulások valamelyikére is. Ezek persze ugyancsak nem olcsók, jellemzően 50–100 euró a fejenkénti taksa. De ha a kikötővároson kívüli látnivalókra – mondjuk Szicíliában a Csontváry által megfestett görög színházáról ismert Taorminára és az Etnára vagy Marokkóban a Casablancától jó 200 kilométerre lévő Marrákesre – kíváncsi az utazó, akkor nemigen van más választása. Máshol viszont megkockáztathatja a többet ígérő önálló kalandozást is. A Marseille-ből induló avignoni túra például a hajtótársaság busza helyett a TGV szuperexpresszel is kiválóan és jóval költséghatékonyabban megoldható, csak rá kell szánni egy kis időt a menetrendböngészésre. De persze pórul is lehet járni az önállóskodással. Lisszaboni történet: néhány órácskájából az utazó többet töltött az elromlott jegynyomtató miatt bezárt metrópénztár ablaka előtt és a menetrendre fittyet hányva szaladgáló legendás öreg villamosok megállójában várakozva, mint amennyi ideje arra maradt, hogy valóban lásson valamit a portugál fővárosból.
Mégis: van valami varázsa az óriáshajós körutazásnak. A végtelen tenger, az itthoninál garantáltan jobb idő, a kényeztetés élménye, az, hogy olyan helyekre is eljut az ember, ahová magától talán esze ágában sem lett volna elmenni – meg az, hogy minden reggel egy új város jelenik meg az ablaka előtt. Már persze ha megfizette az ablakos kabin fejenként 100–300 vagy a balkonos elhelyezés ehhez képest is 200–400 eurós felárát.
.
| Mennyibe kerül a hajókázás? |
Magyarországon is vannak olyan irodák, amelyek tengeri körutazások árusításával foglalkoznak. Az ezek honlapján is elérhető ajánlatokban szereplő számokkal azonban csínján kell bánni. A hajótársaságok gyakran úgy adják meg az út árát, hogy a meghirdetett összegen felül még (fejenként és utanként 120–180 euró) kikötői illetéket, valamint (fejenként és naponként 9–11 euró) úgynevezett kötelező borravalót is fizetnie kell a gyanútlan utazónak. Ezek a tételek akár meg is duplázhatják az első pillantásra kedvezőnek látszó árat. Külön kell fizetni a szervezett szárazföldi kirándulásokért, általában az italokért meg az internethasználatért is. Máskor ezeknek a fizetnivalóknak némelyike, például a kikötői illeték, benne van a meghirdetett árban. Értelemszerűen tovább drágíthatja az utat, ha valaki olyan csomagot választ, amelyben a magyar iroda gondoskodik a kikötőbe juttatásáról, netán a hajón is ott lesz a magyar idegenvezető. Az ilyen utak azonban ritkák, az utazónak többnyire magának kell törnie a fejét, hogyan jut el mondjuk a genovai vagy a velencei kikötőbe. Kézenfekvő választásnak tűnik az autózás, de kényelmesebb, és két-három utasig olcsóbb is, ha valaki a hajnali fapadossal elrepül például Milánóba, ahonnan már másfél óra alatt Genovába lehet vonatozni. Visszaútra pedig ott a késő esti repülőjárat, amelynek indulásáig még Milánó felfedezésére is jut egy kis idő. Ha valaki föliratkozik egy utazási iroda levelezőlistájára, rendszeresen kapja az értesítéseket a legkedvezőbb (vagy annak látszó) ajánlatokról. Az azonban szerencse dolga, hogy melyik hajótársaság éppen mely útjait akarja a magyar piacon eladni. Aki meghatározott időben meghatározott útvonalat akar bejárni, annak érdemes a külföldi utazási irodák kínálatát is átpörgetni (a keresési kulcsszó a hajós körutazást jelentő cruise). Jó eséllyel még olcsóbban is utazhat így, hiszen nagyobb piacokon nagyobb az árverseny. Munkatársunk egy német és egy amerikai hajóút-specialistát kérdezett meg, és mind a két iroda teketóriázás nélkül vállalta volna a határon átnyúló ügyintézést. Mi végül az amerikai cég kínálatában találtuk meg a nekünk valót, és néhány apró akadályt leküzdve – például azt, hogy a tengerentúliak rendszerét megbolondították a magyar címben szereplő ékezetes betűk, vagy hogy a magyar utast, amerikaiként kezelve, automatikusan az ottani időzónához jobban igazodó késő esti vacsoraturnusra osztották volna be – kifogástalan szolgáltatást kaptunk a New York-i utazásszervezőtől. E-mailben elküldött kérdéseinkre mindig egy napon belül megérkezett a válasz, kéréseinket kivétel nélkül teljesítették, ráadásul az itthon elérhető ajánlatokban szereplőnél közel tíz százalékkal kevesebbet fizettünk. De persze az európai hajókázás amerikai áron sem olcsó. Kivételes szerencse kell ahhoz, hogy két ember félmillió forintnál kevesebbet fizessen a hajótársaságnak, a kikötőbe jutás, a kirándulások és a szárazföldi költések pedig további legalább negyedmillióval növelik meg az egyhetes, kétszemélyes hajókázás végszámláját. |
