A sör-virsli-pogácsa kombó már egy retró majálison is lejáratott. Évek óta sörkorcsolyázunk, még trendibben inkább tapasolunk, és hívő sörhabosnak eszébe sincs vitatni, hogy igenis van sörgasztronómia.
Kétségtelen, hogy ebben nem kis szerepe van a Magyar Sörgyártók Szövetségének, egészen pontosan a Sör mi több programsorozatuknak, amellyel pár éve az éttermek, bisztrók, pubok konyháit is célba vették. A tavalyi nagy siker után pedig az idén is keresték Magyarország legjobb sörkorcsolyáit. A pályázatot – augusztus 6-án, a sör világnapján hirdették meg – újfent élénk érdeklődés övezte, a győzteseket láger, barna és búzasör kategóriában szakmai zsűri választotta ki (Gulyás Dóra, a Sörszövetség titkára, az ötletgazda, Horváth Balázs, a Chef & Pincér magazin főszerkesztője, Kovács Gábor sörszakíró, blogger, Sápi Róbert sörsommelier és Vásárhelyi István sörgasztronómus). Az idén egyébként hobbisták receptjeit is várták, amelyekre a közönség szavazhatott a szövetség Facebook-oldalán, a napokban zárult voksolás alapján egy szezámmagos füstölt sajtos sörkorcsolya és egy töltött tarsoly lett a befutó.
„Újfent bebizonyosodott, hogy van igény az ilyen típusú versenyekre, hiszen az amatőrök esetében is elég nagy volt az aktivitás. Számos izgalmas recept érkezett a profiknak kiírt pályázatra, de a zsűri majdhogynem egyhangúlag hozta meg a döntést és szavazta meg a győzteseket. Láger kategóriában a Pizza Monkey, búzában a Krak'n Town Steampunk Saloon, míg a barnánál holtversenyben az Agóra Bisztró, illetve a Malter BeerStro kapta az elsőknek járó szakmai elismeréseket” – nyilatkozta dr. Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
Amit a profik produkáltak, azt akár mi is lekoppinthatjuk kedvenc söreinkhez. Semmi akadálya, hogy otthon is sörkorcsolyázzunk, íme a győztes receptek:
Láger sör kategória
Pizza Monkey: Juhtúrós-sajtkrémes padron paprika baconbe göngyölve
Hozzávalók: 8 db padron paprika (kb. 10 dkg), 13 dkg szeletelt bacon, 8 dkg natúr sajtkrém, 2 dkg reszelt cheddar sajt, 2 dkg reszelt parmezán, 4 dkg juhtúró, 1 teáskanál aprított petrezselyem, 1 teáskanál édespaprika-szósz, 0,5 teáskanál kakukkfű, só, bors.
Elkészítés: A padronokat félbevágjuk, sózzuk. A krémsajtot a fűszerekkel összedolgozzuk. A felezett padronokat megtöltjük a sajtkrémmel, majd megszórjuk cheddar sajttal. A töltött paprikákat baconbe göngyöljük, majd megszórjuk a reszelt parmezánnal. Forró rostlapon 2 percig sütjük, majd szalamanderben 4 percig pirítjuk (ugyanezt házi körülmények között nyugodtan produkálhatjuk grillen, felforrósított serpenyőben). Tipp: Pikáns paradicsomsalsával tálaljuk.
Búzasör kategória
Krak'n Town Steampunk Saloon: Banánkenyér lime-os kecskesajt krémmel, korianderes paradicsomlekvárral és füstölt lazaccal
Banánkenyér hozzávalói: 3 banán, 1 egész tojás, 190g liszt, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1 tasak sütőpor, 80g cukor, 100g vaj.
Elkészítés: A banánokat pürésítjük, és összekeverjük a száraz anyagokkal. Hozzáadjuk a tojást és az olvasztott vajat. Kivajazott és cukrozott muffinformában 190 fokon 20 percig sütjük.
Lime-os kecskesajt krém hozzávalói: 200g lágy kecskesajt, 1 db lime, só, 1 dl 30 százalékos tejszín
Elkészítés: A kecskesajtot áttörjük szitán, majd kikeverjük a tejszínnel és a lime levével. A zöldcitrom héját a krémbe reszeljük.
Paradicsomlekvár hozzávalói: 2 db nagyobb vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 4 db paradicsom, 75 g cukor, 50 g só, olívaolaj, 2 g agar agar, 1 dl málnaecet
Elkészítés: A hagymát lepirítjuk a fokhagymával együtt. Az előre leforrázott paradicsommal tovább főzzük, majd meghintjük a cukorral, amit enyhén karamellizálunk. Mikor összefőtt, sózzuk és turmixoljuk. Szitán átnyomjuk a kész paradicsomlekvárt, majd agar agarral óvatosan összefőzzük, dermesztjük.
Tálaláskor a banánkenyérkékre halmozzuk a krémet, amelyre a paradicsomlekvár zseléből csíkokat vágunk, rátesszük a füstölt lazac szeletkéket. Díszítési tipp: friss édeskömény, illetve karamellizált salottahagyma.
Barna sör kategória
Agóra Bisztró: Sörrel karamellizált sertésoldalas, cékla chipsszel
Hozzávalók: 20 dkg cékla, 15 dkg oldalas, 2 dl barna sör, édes kömény, szecsuani bors, fahéj virág (szárított), só, olaj, ketchup
Elkészítés: Az oldalast sóval, édesköménnyel, szecsuani borssal, fahéjvirággal és olajjal bedörzsöljük. Tepsibe tesszük, meglocsoljuk a sörrel, alufóliával lefedjük, és sütőben puhára pároljuk. A megpárolt oldalast a bordacsontok mentén felszeleteljük, serpenyőbe helyezzük, ketchuppal és a pecsenye levével (pár kanálnyi) addig pirítjuk míg karamellizálódik. A céklát hámozzuk és hajszálvékonyan felszeleteljük, bő forró olajban ropogósra sütjük, még melegen sózzuk.
Malter BeerStro: Malter Wellington – Véres hurka göngyölt tésztában, reszelt cékla salátával
Hozzávalók: Házi véres hurka, lilakáposzta, leveles tészta, reszelt cékla saláta (cékla, alma, torma, méz, hagyma, citrom, só, bors)
Elkészítés: A káposztát megpároljuk köménnyel, balzsamecettel, és ízlés szerinti fűszerekkel. A hurkát és a káposztát a leveles tésztába göngyöljük. Az így bebugyolált hurkát megsütjük, és a céklasalátával tálaljuk.