Élet+Stílus hvg.hu 2017. október. 13. 11:07

Végre Tarantino is megszólalt a Weinstein-ügyben

25 éve tart a rendező és a producer barátsága, Harvey Weinstein nélkül most biztosan nem tartana ott Tarantino, ahol.

Quentin Tarantino első mozija, a Kutyaszorítóban az 1992-es Sundance fesztiválon mutatkozott be, és nagy csata után végül a Weinstein fivérek által vezetett Miramax szerezte meg a forgalmazási jogát. A cég első sikerfilmje szintén Tarantinóhoz kötődik: az 1994-es Ponyvaregény 8 milliós büdzsé mellett 214 milliós bevételt generált, 7 Oscar-jelöléséből pedig egyet díjra is váltott.

Nem csoda, hogy a rendező teljes eddigi karrierje során kitartott a sztárproducer mellett – a Miramax eladása után a szintén Weinsteinékhez köthető Dimension Films, majd a The Weinstein Company adta ki a filmjeit, és a Manson-gyilkosságok idején játszódó következő moziját is a TWC készült forgalmazni.

Így az sem meglepő, hogy amióta sorra jelentkeznek Harvey Weinstein korábban zaklatott áldozatai, semelyik híresség reakcióját nem várták jobban, mint Tarantinóét. Ha bővebben még nem is nyilatkozott az ügyben, barátján, Amber Tamblyn színésznőn keresztül üzent a nyilvánosságnak:

A rendező megdöbbenten és összetört szívvel követte az elmúlt hét eseményeit, és azt mondta, még egy kis időre van szüksége, hogy feldolgozza fájdalmát, érzelmeit, dühét és emlékeit, és csak aztán beszél majd a dologról nyilvánosan.

Az egész filmvilágot felborító botrány részleteiről ide kattintva tudhat meg többet.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.