„Utálom az egészet, amit maguk művelnek! Gyerek vagyok, fél 6-kor kelek, napi 8 órám van, vidéken élek, a legkorábbi időpont mikor 8 órával hazaérek a fél 5, ahogy sok más ezer társamnak, akiknek elegük van szintén!” – kezdi a nyílt levelét Emőke.

Hangsúlyozza, nem a tanárait, hanem a rendszert hibáztatja a diákok túlterheléséért, majd végigveszi, hogyan kellene zajlania egy napjának, hogy az elvárásokat teljesítse.

Ebben leírja, hogy 5-kor (amikor hazaér) nekiáll tanulni, és ez eltart több mint öt órát naponta. „Már fél 10 van. Mit tudok csinálni fél tízkor? Semmit. Sportolhatok? Találkozhatom a barátaimmal? Játszhatok a házi állatommal, akiért felelősséggel tartozom? Nem. A napom ugyanaz minden egyes nap. Minden egyes nap egy borzasztó körforgás.”

Úgy véli, nincs gyerekkora, és kifejti, az ő gyereke olyan országba fog felnőtté válni, ahol megtanul boldog lenni, és lesz lesz gyerekkora.

„Valaki ébressze fel az odafent alvó embereket!” – kéri.