Négy évtizeddel ezelőtt lépett fel először klasszikus felállásában az angol újhullámos zenekar.
A Police eredetileg trióként indult 1977 januárjában – Sting basszusgitározott és énekelt, Henri Padovani gitározott, Stewart Copeland dobolt.
A dolgok akkor változtak meg, amikor 1977 júniusában bekerült az együttesbe Andy Summers, aki korábban prog-, és art-rock zenekarokban játszott (többek közt a Soft Machine-ben), s akivel Sting és Copeland a Strontium 90 nevű rövid életű projektben zenélt együtt nem sokkal korábban.
Summers augusztus elején ultimátumot intézett a zenekar tagjaihoz, azzal, hogy tegyék ki Padovanit az együttesből. Így is történt. 1977. augusztus 18-án már trió felállásban zenéltek Birminghamben.
A többi meg történelem.