A mediterrán éjszakákon megkeseredhet akár már egyetlen pohár bortól is az édes élet az örök városban.
Maga a római polgármester, Virginia Raggi jelentette be július 5-én az olasz televízióban az időszakos alkoholtilalmat. A politikusnő a következő indokkal adta mindenki tudomására a rendeletet: „Nem akarjuk, hogy a nyár folyamán a túlzott alkoholfogyasztás miatt előidézett események zavarják meg a római estéket az utcákon és köztereken.”
Az eléggé általánosan megfogalmazott indok után Virginia Raggi közölte, hogy a rendelet július 7-től október 31-ig lesz érvényben, ami valójában azt jelenti, hogy a korlátozás a nyár után az őszbe is jócskán belecsúszik.
Az előírt szabályozás megtiltja a szeszes italok eladását és fogyasztását a késő esti és éjszakai időpontokban Róma belvárosának egyes részein, illetve külső kerületeken is. A tilalom által kiemelten érintett területek: Róma történelmi óvárosa, Monti, Celio, Esquilino, Trastevere, Testaccio, Prati, San Lorenzo, Ponte Milvio, Eur és Ostia.
A korlátozás alá eső négy hónapban tilos alkoholt fogyasztani közterületen és tömegközlekedési eszközön éjféltől reggel hét óráig, a szabálymegszegőt 150 eurós büntetéssel sújtják. Az érintett körzetekben este tíztől reggel hétig kiskereskedelmi forgalomban sem szabad szeszes italt árusítani, de még az ital-automatákra is vonatkozik a tilalom. Ugyanakkor éjjel kettőtől reggel hétig a bárokban és privát klubokban is szankcionált az alkoholtartalmú és szeszes italok kiszolgálása, fogyasztása. Az előírások megszegőire az utóbbi esetekben 280 eurós pénzbírságot szabnak ki. Kötelezik a vendéglátóhelyek és üzletek tulajdonosait, személyzetét, hogy jól látható helyen függesszék ki a szesztilalommal kapcsolatos rendelkezést az olaszon kívül négy idegen nyelven: angolul, franciául, spanyolul és németül.
A római időszakos szesztilalom egyébként nem teljesen új dolog, helyi lapforrások emlékeztetnek rá, hogy hasonlót vezetett be a fővárosi önkormányzat 2014 és 2015 nyarán. Akkor a fiatalok és kiskorúak italozás miatti antiszociális viselkedése, több külföldi diák túlzott alkoholfogyasztás okozta halálesete volt az indoka a korlátozásoknak, amelyek a nyilvános szabadtéri helyeken, utcákon, tereken tiltották az italfogyasztást az éjszakai és hajnali órákban.