Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A függőséget, a mentális problémákat nem szégyellni kell, hanem büszkének kell lenni rá, hogy képesek vagyunk ezekkel együtt élni - üzente Carrie Fisher, akiről nemrég derült ki, hogy többféle drog is volt a szervezetében is halálakor. De változtat ez bármit is a hozzá hasonlóknak szánt hagyatékán? Egyáltalán a legnagyobb hírességek közül ki hogyan mászott ki a legmélyebb gödörből, miután felismerte, hogy segítségre van szüksége?
„A legtöbb betegségnek felismerhető tünetei vannak, mint a láz, gyomorérzékenység, hidegrázás, ilyesmik. Nos, a mániás depressziónál a szexuális partnerek váltogatása, a nagyzoló életvitel vagy a drogfogyasztás tartozik a tünetek közé – és ez pont úgy hangzik, mint egy csodás vegasi hétvége!” – írta Carrie Fisher saját probléméiról szarkasztikus humorával a Wishful Drinkingben, abban a könyvben, amelyben talán minden hírességénél nyíltabban számolt be depressziójáról és alkohol illetve drogfüggőségéről. A legtöbbeknek Leia hercegnő volt, de a nemrég napvilágot látott hír, miszerint halálakor kokain, heroin és MDMA is volt a szervezetében, Chris Cornell váratlan öngyilkossága után újra ráirányította a figyelmet a showbiznisz árnyékosabb oldalára, ahol a hősök ugyanolyan nehezen küzdenek, mint a tőlük autogramot vadászók.
Fisher abban emelkedett ki a drog-, alkohol- és mentális problémáiról nyíltan beszélő sztárok közül, hogy a legapróbb részletekig is képes volt beszámolni ballépéseiről, rossz döntéseiről, ahogy saját könyvében fogalmazott, mindig is megvolt az a tulajdonsága, hogy olyanról is szívesen beszélt, amitől más zavarba jött volna. „Szerintem rengeteg kurázsi kell ahhoz, ha valaki mániás depressziósan éli az életét. Persze nem olyan bátorságra gondolok, ami egy afganisztáni kiküldetéshez kell (bár itt is bombák, és töltények röpködnek, csak ezek belülről jönnek). Bipolárisnak lenni óriási kihívás, ami rengeteg kitartást és még több bátorságot kíván, szóval, ha ezzel együtt tudsz élni, akkor arra büszkének kell lenned, nem pedig szégyellned magad” – ezért is teljesen felesleges azon csámcsogni, mit derített ki a boncolás. Lánya, Billie Lourd is csak annyit fűzött hozzá a hírhez, hogy anyja egész életében drogfüggőséggel és pszichés betegségekkel küzdött. Ráadásul a halál okáról szóló hírek az égvilágon semmit sem változtattak a tényen, hogy a népszerűségét idősebb korában írásaival, előadásaival a hozzá hasonlóknak szentelő Fisher példakép lehet a mentális zavarral küzdőknek.
Fisher kivételes abból a szempontból, hogy a szennyest ugyanis nem sokan szeretik kiteregetni. Chris Cornell például, sokáig úgy tűnt, igazi sikertörténetet ír majd az ilyen felépülésekben elég ritka rockzenében, hiszen például 2006-ban arról beszélt a Spinnek adott mélyinterjújában, hogy maga mögött hagyta függőségeit, és életében először, a harmincon túl érzi boldognak magát. „Gyakran hallod, hogy a fű vezet a keményebb drogokhoz. De azt hiszem, minden az alkohollal kezdődik, mert az elűzi belőled a félelmet. Életem legrosszabb drogtapasztalata is akkor történt, amikor be voltam rúgva, és semmi sem érdekelt” – mesélte az egyik legjobb hangú rockénekesnek tartott Cornell, aki aztán egy koncert után végzett magával. Ami előtt családja is értetlenül állt, szerintük a felírt, Lorazepam hatóanyagú gyógyszerek mellékhatásai zavarhatták meg az énekest, akinek az esete arra figyelmeztet: a felépülés az addikcióból és depresszióból sem ér véget az első felszabadult pillanatnál.
12 lépésben a mélyponttól a csúcsra
Ma már a legjobban kereső férfiszínészeként hivatkozunk Robert Downey Jr.-ra, akinek élettörténete végig a nyilvánosság előtt zajlott, ezért felépülése is talán a leghíresebb pozitív történet a kortárs showbizniszben. Szinte mindenki ismeri azt a sztorit Downey-ről, hogy apja már 8 évesen füves cigivel kínálta, de a jóval összetettebb, mélypontokban bővelkedő történetet maga a színész mesélte el a New York Times-nak adott 2003-as interjújában. Downey történetében az lehet talán tanulságos, hogy a többség, a névtelen felépülők által használt utat választotta: végigment a névtelen alkoholisták 12 lépésén, direkt nem titkos, hanem nyílt gyűlésekre járt, mert velük értette meg magát. De hosszú utat járt be amíg, elismerte, hogy segítségre van szüksége. Börtönben töltött hónapjai után, 2001-ben például úgy tűnt, az Ally McBeal sorozat hozhatja vissza a legkeresettebb színészek ligájába, ahova a tehetsége alapján már a kilencvenes években jósolták. Csakhogy később elismerte, hogy a széria forgatásán érte el a totális mélypontot, ahol már olyan állapotban jelent meg, hogy az sem érdekelte, fog-e még valaha színészként dolgozni.
Az abszolút mélypont után azonban már tudjuk, felfelé vezetett az út, amelynek részleteit azonban már nem osztotta meg a színész, mondván, szeretné, ha végre nem úgy emlegetnék, mint „aki leszámolt sötét múltjával”. Már csak azért sem köti mindenki orrára tapasztalatait, mert szerinte a függőség is olyan, mint amilyen a háborús veteránoknak, akik csak olyanokkal képesek megosztani érzéseiket, aki a fronton voltak.
„Édesanyám örült, hogy egyáltalán életben vagyok”
A film-, vagy zeneiparhoz hasonlóan az élsport is bővelkedik a sikert vagy a sikertelenség alkohol vagy drogfogyasztással feldolgozó történetekben, a legmegdöbbentőbb történet ebből a világból a sokak által nem is eviláginak tartott Michale Phelpsé volt. Az úszó alkoholproblémái akkor váltak már elodázhatatlanná, amikor 2014-ben másodszorra is ittas vezetésen fogták, a bíróság pedig rehabra küldte a többszörös olimpiai bajnokot. Ez volt a fordulópont Phelps számára, aki a riói olimpia előtt vallott függőségéről, és arról, ahogy a hozzá közel álló emberek tanúi lehettek, ahogy iszonyatos sebességgel halad a mélypont felé, amelynek során volt pillanat, amikor nem akarta megérni a következő reggelt.
„Azt hiszem, édesanyám örült, hogy egyáltalán életben vagyok” - nyilatkozta a kitárulkozó interjúban. A rehabon döntötte el, hogy felkészül a riói olimpiára, ahol, ma már tudjuk, újra szenzációsan teljesített. Magánéleti sikereire azonban érezhetően büszkébb, hiszen az alkoholhoz is a kettős – magánéleti és az élsportoló - terhelés miatt menekült. Barátai, hozzátartozói ugyanolyan teljesítményt vártak tőle a hétköznapokban is, mint amit az uszodában produkált, ennek a képnek, ezeknek az elvárásoknak azonban nem akart megfelelni saját bevallása szerint.
„Ha tükörbe nézek, ugyanazt az embert látom, aki kicsit másképp közelít a dolgokhoz. A fontos embereket az életemben még közelebb tartom magamhoz, és felveszem a telefont, ha hívnak. Ez nagy eredmény” – nyilatkozta Phelps.
