Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Sokan a Polgár-lányok nevelését édesapjuk elkésett önmegvalósításának gondolják, mások rajongói a hihetetlennek tűnő, de kétségtelenül sikeres módszernek. A lányokról film is készült, szüleikkel ennek apropóján beszélgettünk a korábbi támadásokról, a zseninevelésről és az unokákról.
A történetet mindannyian ismerjük: Polgár Judit, Zsuzsa és Zsófia egy édesapjuk által kifejlesztett, speciális módszer szerint nevelkedtek, és egész életükben arra készültek, hogy sakkvilágbajnok váljon belőlük. Polgár László szerint minden egészségesen született gyermekből lehet zseni: az elméletet lányain bizonyította, sikereiket pedig az egész világ számon tartja. Yossi Aviram, A Polgár Lányok című dokumentumfilm rendezője szerint bár a film a sakkról szól, nem sakkfilm, hanem családtörténet.
A film valóban végigkíséri a lányok eddigi életútját, a sokszor és sokat támadott család küzdelmeit és eredményeit. A testvérek kicsi koruktól kezdve minden reggel részt vettek egy pingpong-, úszás-, vagy kick-box-edzésen, majd a nap további részében apjuk és különböző edzők segítségével sakkjátszmákra készültek. Iskolába nem jártak, pedagógus szüleik otthon oktatták őket. A 70-es évek végén, a 80-as évek elején viszont a rendszer igencsak nehezen tűrte, hogy mindhárom lányuk magántanuló volt a kötelező iskola helyett.
A szülőket gyakran zsarolták, az apát és az anyát börtönnel és elmegyógyintézettel, a gyerekeket intézettel fenyegették. A több idősíkot egybeolvasztó filmen egyszerre láthatjuk a kislányokat a legrangosabb sakkbajnokságokon játszani, vagy a már felnőtt családanyákat a múltbéli akadályokról mesélni. Az archív felvételeknek köszönhetően a lányok a külföldi televíziók műsoraiban, riportjaiban is feltűnnek: láthatjuk az idősebb, férfi versenytársak (és bajnokok) döbbent és dühös arcát, amint tizenéves kislányok győzik le őket egy-egy sakkmérkőzésen. A film számos fesztiválon szerepelt korábban, de magyarországi ősbemutatójára csak május 14-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor.
| A legfontosabb eredmények: |
Zsuzsa nemzetközi nagymester, 4 női világbajnoki cím tulajdonosa, 15 évesen már a női világranglista élére került. Összesen 10 sakkolimpiai érmet szerzett, ebből 5 arany. Az olimpiákon vereség nélkül 56 játszmát játszott. Guinness-rekorder. Zsófia női nemzetközi nagymester, kétszeres sakkolimpiai bajnok, U14 korosztályos világbajnok, rapidsakkban U20 junior világbajnok, normál idejű sakknál ezüstérmes. 1989-ben, Rómában kilenc játszmából 8,5 pontot szerzett, így két ponttal végzett a világhírű férfi nagymesterek előtt. Judit nemzetközi nagymester, nyolcszoros sakkolimpikon a nyílt kategóriában, kétszeres női sakkolimpiai bajnok, a férfi csapatban kétszeres olimpiai ezüstérmes, a 2011-es Európa-bajnokságon egyéni kategóriában a győztessel azonos pontszámmal bronzérmes, a férfiak között veretlen magyar szuperbajnok, U14 és U12 korosztályos ifjúsági világbajnok a fiúk között. Budapesten páros mérkőzésen Karpov világbajnokot 5-3-ra legyőzte. |
Lehet-e magától is zseni a gyerek?
A sokat vitatott, és kizárólag egy szakterületet megcélzó módszerről Polgár László és felesége mesélt a sajtónak szervezett filmvetítés után. Az apa visszautasítja azokat a vádakat, miszerint elvette volna lányai gyerekkorát: szerinte éppen így adta meg a lehetőséget számukra, hogy zseni váljon belőlük.
„A kora gyermekkori szocializáció az egész életre kihat, nagyon fontos momentum, a lányok ezért is jártak óvodába. A lényeg az, hogy föl kell kelteni a gyerek érdeklődését, meg kell szerettetni vele valamit, intenzíven oktatni, s akkor megérzi, hogy egyik napról a másikra fejlődik az adott területen. Orosz óvodába írattuk a gyerekeket, egyedül ők voltak ott magyarok. De mivel két hónap után már beszélték a nyelvet, megszerették a tanulást, látták az értelmét, a sikerélményt és a dicséretet.
Fontos, hogy minél előbb kezdjük a képzést: 15 éves korban például már késő. Minden világbajnok 4-5 éves korában specializálódott a sakkra. A fegyelem nagyon fontos dolog, de én nem a kényszert értem rajta. Szabadságot adtam nekik ezzel. Sokan úgy gondolják, hogy ha egy gyerek zseninek született, a tehetsége úgyis utat tör magának, de ez nincs így, nem lesz zseni belőle soha. A lányaim lehettek volna még sokkal jobbak is, ha a körülmények nem olyan rosszak a számukra.”
A lányok hosszú évekig akadályokba ütköztek. A rendszer ellenvetései mellett a nemi korlátokkal is meg kellett küzdeniük: ezeket először Zsuzsa döntötte le. Sokak megdöbbenésére 17 évesen, első nőként kvalifikálta magát a férfi világbajnokjelöltek versenyébe, ezzel tulajdonképpen utat taposva húgai számára.
„Ez elmebetegség, ilyet ne mondjál, be fognak csukni"
László azért is épp a sakkot választotta a lányok életcéljának és kísérlete tárgyának, mert azt az alaptételt szerette volna bizonyítani, hogy egy nő képes ugyanolyan szinten gondolkodni, mint egy férfi. „Ez volt az, amiért minket majdnem börtönbe csuktak. A sakkban objektíven lehet mérni a szellemi teljesítményt. Amikor a nők nagyon el voltak maradva a férfimezőnytől, akkor azt mondtam, hogy a lányaim ugyanolyan jó sakkozók lehetnek, mint a világ legjobb férfisakkozói. Nem mindegy, hogy a társadalom és a szülő milyen elvárást támaszt, mert olyan lesz a gyerek igényszintje. S ebből következik a teljesítményszintje is. Ezt az egyszerű szociálpszichológiai folyamatot a sakkszövetség vezetői, a sakkozók nem értették meg. Látszatra nekik volt igazuk. Amikor azt mondtam, hogy a lányaim kimagasló eredményeket fognak elérni, már akkor kiabáltak: „ez elmebetegség, ilyet ne mondjál, mert be fognak csukni”.
„De az is benne volt, hogy az addig bevett módszerhez képest nem a sakkedzők, hanem mi kísértük a lányokat a külföldi versenyekre. Ez sem tetszett nekik, hiszen nem utazhattak” – mondja az édesanya, Klára – úgy voltak vele, hogy a nők maradjanak csak az alsó kategóriában, ne emelkedjen az elvárás. A férjem pedig azt szerette volna, ha a lányok ugyanolyan szinten játszanak, mint a férfiak: univerzális sakkot, nem pedig férfit és nőit külön.”
Az unokákat már hagyományosan nevelik
Egy gyermekben természetesen felmerülhet az igény, hogy azokat a dolgokat csinálja, mint a kortársai: hogy szórakozni, vagy strandra járjon. A szülők szerint a lányok soha nem szerették volna a sakktáblát és a versenyeket valami könnyedebb dologra cserélni: „nem pótkielégülésként élték meg a gyermekkort, hanem gyakorlatilag folyton élvezték az alkotás örömét. A lányok tulajdonképpen a sikereken éltek, és ha valakinek sikere van, akkor szereti tenni a dolgát. Járták a világot, megnézték a legszebb dolgokat, nagyon érdekes emberekkel találkoztak, gyönyörű szép játszmákat játszottak, és pénzt kerestek vele. Jutkának volt olyan versenye, hogy egy hét alatt keresett 110 ezer dollárt. A többi gyerek iskolába járt és a szüleitől kért fagylaltra. Ez egy egészen más minőség. Ezért nem értem, hogy a saját gyerekeiket miért nem így nevelik.”
Zsuzsának, Zsófinak és Juditnak 2-2 gyermeke született. Míg Zsuzsa az Egyesült Államokba, Zsófi pedig Izraelbe költözött, Judit itthon maradt – de minden Polgár-unoka iskolába jár, a lányok nem örökítették tovább apjuk nevelési módszerét.
„A szülőnek a legnagyobb öröm, ha azt látja, hogy a gyereke boldog és sikereket ér el. Nem sérelmezzük, de szerettük volna, ha ők is bejárják ezt az utat, amit mi” – mondja Polgár László. „A lányaink nagyobb szabadságban éltek, mint egy iskolába járó gyerek, mert azoknak föl kell kelni reggel, elmenni az iskolába, ahol mozgatják a tanárok, a legerősebb osztálytársak. Amellett, hogy egy csomó üresjárat van, rengeteg a kudarcélmény is. Ha egy diák nagyon jó tanuló, azért kerül az osztály peremére, ha gyenge, azért. A gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni az iskolában. A lányok ezt nem élték át, így nem tudják, hogy a mindennapi iskola nem annyira jó a gyereknek. A filmben azt nyilatkozzák, hogy nagyon kockázatos lett volna ugyanezen az úton végigmenni. Kérdem én, mi a kockázat?” – teszi fel a kérdést László, míg Klára szerint úgy szokás fogalmazni, hogy „ha valaki megpróbálja bejárni a zsenik útját, de nem jár sikerrel, akkor még mindig egy kiváló, az átlagnál sokkal jobb képességű gyerek lesz belőle.”
Sokoldalú vs. zseni – jobb-e egyik a másiknál?
Az apa szerint a mai iskolarendszer is vacak, meg az akkori iskolarendszer is vacak volt. „A zseninevelést nem csak családi körülmények, hanem intézményesített keretek között is meg lehetne csinálni. Az iskola létrehozhatna 15-20 fős csoportokat, lenne 3-4 tantárgy. De akkor nem csak a szülőnek kellene erre figyelnie. A lányaim tudnak írni, olvasni, számolni, körülbelül 80-90 országban jártak már. Nagyon sok mindent tudtak az életből kihozni. A televízió meg a számítógép időszakában százszor annyi információt kap az ember, mint az iskolában. Ott van a gyereknél a meghosszabbított kéz, a telefon, ha valami érdekli, attól megkapja a választ. És sokkal jobban megjegyzi, mint egy olyan órán, amin oda se figyelt a tanárra.”
A szülők a számtalan kritika ellenére sem érezték úgy, hogy a módszer, vagy annak alkalmazása elhibázott kísérlet lenne: „nem a módszerben való kételkedés volt a gond, hanem hogy nagyon bántottak minket. Mikor valamelyikünk elcsüggedt, azt mondta, menjünk vissza a tanári pályára, legyünk átlagemberek. De szerencsére elég kitartóak voltunk, és ez a lánc sosem szakadt meg. Lehet, hogy eleinte csak mondjuk 30%-ban hittem a férjemnek, mert szeretem őt. De utána láttam, hogy mindig igaza lett, és a lányok mindig elérték azokat az eredményeket, amiket ő már sokkal korábban megjósolt” – mondja Klára.
Polgár szerint nem kell okvetlenül zsenit nevelni egy gyerekből. Azt mondja, nem az ellen van, hogy valaki átlagember legyen. „Sokkal inkább az ellen, hogy az legyen a cél, hogy valaki ún. sokoldalú középszintű ember legyen. Azt szeretem, ha valaki valamit nagyon jól tud, ha asztalos, csináljon jó bútorokat, ha szívsebész, akkor úgy operálja meg a beteget, hogy ne a temetőbe kerüljön utána, nem ez a logikus? Az egyénnek is sokkal jobb, ha valamit nagyon jól tud, mert azt elismerik, dicsérik, több pénzt keres. A társadalomnak is jobb így.”
Három dudás egy csárdában
Klára szerint gyerekei között egyáltalán nem volt féltékenység: „hihetetlen, de így van. Nagyon tudtak örülni egymás sikerének. Végül is ez egy teammunka volt. A lányok együtt sakkoztak, együtt sportoltak, együtt olvasták az újságcikkeket, otthon zajlott minden. Most is nagyon szeretik egymást, megy a Skype, a telefon, együtt írják a könyveiket. Zsuzsa egyetemet végzett, tiszteletbeli doktorátusi címet kapott, Zsófi belsőépítészetből diplomázott, négy-hét idegen nyelvet beszélnek.”
Lászlóékat rengeteg szülő kereste; „ők is úgy akarták nevelni a gyerekeiket, ahogy mi. Aki tanácsot kért tőlünk, azoknak sikerült: zseni lett a gyerekükből. Persze van e mögött egy tudományos háttér is. Én a neveléstudomány kandidátusa vagyok, a feleségem például belőlem doktorált.”
Bár László és Klára életében a lányok nevelése volt a prioritás, azóta sem unatkoznak, mióta a sakknagymesterek kirepültek a fészekből: az apuka könyveket ír, terjeszti a találmányait, köztük például a Csillagsakkot. „Szerintem a legjobb kreativitást fejlesztő játék a világon. Nem azért, mert az én találmányom. Sokkal szebb kombinációkat lehet benne csinálni, mivel 37, hatszög alakú mező található a táblán. Az itt megszerzett tudás más területeken is használható.”
