A divat társadalmi kódjai révén – a testbeszédhez vagy a gesztusokhoz hasonlóan – akár akarjuk, akár nem, kommunikálunk. Aki jó benyomást kelt, előnyökhöz juthat, aki rosszat, nemkívánatossá, esetleg nevetségessé válik. Az öltözék a lehető legegyszerűbb módon jelölte mindig is a társadalmi státuszt, miközben a viselőjét eltöltötte a valahová tartozás, a kitűnés és/vagy a belesimulás megnyugtató érzésével.

Pierre Bourdieu, a híres francia szociológus-antropológus-filozófus még joggal állíthatta, hogy a test, beleértve az öltözködést is, társadalmi termék: mindenki annak a státusznak a fizikai, szellemi és egzisztenciális jegyeit viselte magán, ahová tartozott. Ma a megjelenésünkkel küldött üzeneteket nem árt óvatosan dekódolni. Járhat minőségi márkás holmiban a biztosítási ügynök, a hiszékeny nőkre utazó szélhámos, a 12 órát robotoló juppi, a milliárdos, de a szórakozni induló szobafestő is. Nem feltétlenül a suttyóság jele, ha valaki farmerban megy az Operába.

Nem könnyű a divathoz igazodni: aki nem foglalkozik vele, azzal tűnik ki, holott nem szeretne kilógni, vagy az igénytelenség látszatát kelti. Aki törekszik az egyediségre, azt megbámulják és kibeszélik. Aki önkontroll nélkül majmolja az aktuális trendeket, nevetségessé válhat. Ezzel együtt a divat ma a demokratizálódás jele és lehetősége, és az egyéni hangulat kifejezésének terepe.

Túry Gergely

„Egy nő – annak függvényében, milyen kedvében van – öltözhet tavasztündérnek vagy a homok asszonyának. De bárkinek lehetősége van a divat segítségével arra is, hogy az érvényesülését segítse – állítja Zsolt Péter szociológus. – Ha az a célja, hogy egy közösségre hatást gyakoroljon, azt az öltözködésével tudja befolyásolni. Egy olyan sznob társadalomban, mint amilyen Anglia, ez nehezebb: aki tudja az oxfordi nyelvhasználatot, az beletartozik a brancsba, csakhogy ezt az akcentust kívülálló nem tudja használni. A divat ilyen kódokat nem ismer – illetve sokkal átlátszóbban –: ha olyan ruhát veszek fel, mint amilyet azok viselnek, akikhez tartozni szeretnék, elindulhatok az érvényesülés útján. Ennek ellensúlyozására találták ki a juppik a rejtett kódokat, például a méregdrága márkás alsóneműket”.

Zsolt Péter szerint ma sokkal inkább a hatalom körül forog a divat, mert el lehet sajátítani általa a siker receptjét. De talán nem is ez a legvonzóbb benne, hanem, hogy egyszerre kínálja a belesimulás és a kitűnés lehetőségét. A viszonyunk a divathoz ambivalens: szeretnénk az utánzás és hasonulás révén valahová tartozni, ugyanakkor – egyénként elkülönülve – megdicsérve lenni. Elöl járni, trendet csinálni, divatot diktálni, hatalmat szerezni – de másokat követni is. Aki tudja, mi a menő, az hatással tud lenni másokra, és ezzel sok pénzt tud keresni. De ehhez kellenek nagy tömegben a követők, akik, amint kijön egy új generációs telefon, film, operációs rendszer, album rohannak megvenni, illetve ingyen letölteni.

Nem véletlen a fast fashion márkák sikere – ezek pár hét alatt lekoppintják, legyártatják, majd viszonylag olcsón piacra dobják a híres divatházak trendjeinek megfelelő holmikat. Aki ezeket szezonról szezonra megvásárolja, nem azért tér be az üzletbe, mert nincs egy gönce, amit felvegyen, hanem a szerzés öröméért, és hogy védje magát azzal a nyugtalanító érzéssel szemben, hogy valamiről lemarad, hogy kinevetik, mert ciki a cucc, ami rajta van.

Minden megjelenés performansz

Karafiáth Orsolya költő, újságíró lehetőségnek tekinti az öltözködést önmaga pontosabb kifejezésére. Akik ismerik, nem akadnak fenn, ha új fekete parókában látják, hozzá decens kosztümben, másnap szőkén, romantikus selyemkölteményben – és egyiknek sincs köze a divathoz.

„Az életművem részének tekintem a testemet is. Minden megjelenésem performansz – az eseményhez illő külsővel. Ha tárlatot vezetek, a művész világához igazítom a kinézetemet. Ha a saját projektemről van szó, minden alkalmi megjelenést hosszú tervezés és gyűjtögetés előz meg. Az Él című verseskötetem bemutatójára például olyan ruhaanyagot terveztettem, amelynek a mintázata a címlapon látható Torma Éva-szobor alapján készült. Amíg az adott könyvet promotálom, ezekben jelenek meg, illetve fotóztatom magam. De amikor újságíróként működöm, akkor nem a „performer-Orsi” vagyok, hanem egy alkalmazott kedves nő, konszolidált kiskosztümszerűségben. Mondták már, hogy nincs személyiségem, se öltözködési stílusom. Pedig van, de az aktuális külsőmhöz igazodik, nyilván a bennem rejlő elnyomott színész munkál ilyenkor. Nem szeretek egyszerű ruhákban utcára menni – ha farmert húzok, akkor minimum rózsákat pakolok a hajamba, vagy kendőt kötök.”

Az életműve részének tekinti a testét

Fülöp Máté

Ha a környezete véleménye érdekelné, már rég abbahagyta volna, annyi beszólást kap. A játék a külsővel jó mulatság, állítja, nem is érti, hogy mások miért nem élnek vele. „Sokan azt hiszik, hogy rettentő sok időt felemészt, de ha az ember erre rááll, olyan, mint a szájzuhany vagy a hajápolás. Tudom, hogy nem a szerző személye fontos, hanem a mű, és néha szeretném is a háttérbe tolni magam, de nem megy. Gyerekkoromban anyámmal együtt terveztük a ruháimat, mindig megvolt a határozott elképzelésem, és csak abban tudtam jól érezni magam, amit én találtam ki.”

Amúgy visszahúzódó ember, és mivel a sarki boltba sem megy le smink nélkül, nehezen mozdítható. Alapvetően ma már nem érdekli, ha bolondnak nézik, vagy azt írják róla, izzadságszagúan keresi a feltűnést, és ehhez már túl öreg. „Szerintem egy 40 éves nő nem öreg. Bámulom a lila hajú, kirúzsozott néniket, ők a példaképeim. Ha abba a korba érek, mindent megengedek magamnak. Most még néha visszafogott vagyok: extra miniket például nem veszek fel, mert szexuális zaklatásnak nem akarom kitenni magam. De ezen túl a választás szabadsága a legfontosabb számomra. Másnak is mondom, hogy ha rosszul érzi magát, engedje meg magának, hogy úgy nézzen ki, ahogy szeretne. Ettől, hogy így jelenek meg, sokkal inkább tiszteletben tartják a határaimat és a szabadságomat.”

A gazdagok sportja: mindig másban

A divat hangsúlyos küzdőtere az olyan hírességeknek, akik azzal tűnnek ki, hogy nem képesek kétszer ugyanabban a ruhában megjelenni. A jelenség kezd leszivárogni a középosztályba is – állítja Zsolt Péter –, aminek megvan az az előnye, hogy felértékelődnek a helyi tervezésű termékek. Az egyszeri alkalmakra készített designer ruhák Budapesten is fel-felbukkannak az olyan helyi hírességeken, mint Sarka Kata, Rogán Cecília vagy Vajna Tímea. Értékeli is a bulvársajtó, hogy lehetőséget kap annak összevetésére, hogy ki kit másol.

Rogán Cecília és Vajna Tímea

MTI / Balogh Zoltán

Ma mindenki eldöntheti, hogy az ízlését követi vagy a divatot, amely szintén egyre inkább teret enged az egyéniség kifejeződésének, hangsúlyozza Zsolt Péter. „Aki eredeti próbál lenni, az kockázatot vállal, akár úgy, hogy túllicitálja a divatot – ha a széles válltömés a divat, akkor extrém széleset csináltat – , akár úgy, hogy mondjuk tekintettel a rövid lábaira, az adott trendet kihagyja. A munka világa mindenképpen az ízlést igényli, azaz a testi tökéletlenségek kifinomult ellensúlyozását és a harmóniát, és inkább a szabadidőben érdemes a trendeket követni” – szúrja be a tanácsát a szakember.

A márka néha visszaüt

Sokan drága márkákra bízzák magukat, mert úgy gondolják, azzal nem lehet felsülni. Hogy ez mennyire nem így van, arra jó példa Habony Árpád, aki közröhej tárgya lett, amikor félmilliós Gucci táskájával igyekezett átvágni magát a Parlament előtt tüntető tömegen. „A sajtó kifigurázta az újgazdag piperkőcöt, aki az ízlésgarancia miatt vesz drága márkát, de az nem megfelelő közegben épp ellenkezőleg sül el. A luxusmárkák szűk virtuális csoportjába tartozók elsősorban épp azt akarják kommunikálni, hogy mennyi pénzük van. Illetve szükségük van a tudatra, hogy 300 ezres órát viselnek, még ha az épp annyit tud is, mint az olcsó. A márkának épp ez a lényege: a hozzá kapcsolódó életérzés, amit váltogatni is lehet.”

AFP / Marco Bertorello

Megvan a társadalmi üzenete annak is, ha valakinek mindig egyforma a külseje: Steve Jobs, az Apple atyja például mindig farmerban és fekete pólóban járt, és mikor magyarázatot kértek tőle, azt felelte: „azért, hogy ne kelljen azon gondolkodnom, hogyan nézzek ki”. „A kütyükkel, szerkezetekkel szintén az elfoglaltságot szokás kommunikálni – mondja a szociológus: hogy valaki minden pillanatban elérhető és dolgozik. A leegyszerűsített ruházat továbbá azt jelzi: én a társadalmi struktúra felett állok, nekem ilyesmire már nem kell figyelnem. Hasonlót üzen a szupersztár, amikor slamposan leviszi a kutyát, és hidegen hagyja, hogy lekapják a lesifotósok smink nélkül: én megengedhetem magamnak, hogy strandpapucsban mászkáljak New York utcáin. A hétköznapi ember nem kommunikálhat extremitásokat a külsejével, csak aki a szabadidőt is birtokolja. A divat leginkább az ő játékterük, de kellően demokratikus ahhoz, hogy mindenki megtalálja benne a szórakozását.”