"Nagyon hittem az elnök úrban" - mondta a hétgyermekes klímakutató, akit a Hír TV-s beszélgetés előtt közvetlenül ért a hír, hogy a köztársasági elnök aláírta a lex CEU-t. Interjú közben többször is megrendült a különvéleményével a múlt héten kiálló Fidesz-szavazó.
Kálmán Olga Hír TV-s műsorában fátyolosodott el Ürge-Vorsatz Diána tekintete közvetlenül az után, hogy megtudta, az államfő aláírta a CEU-t ellehetetlenítő felsőoktatásitörvény-módosítást. Kiderült, a CEU-n is tanító klímakutató, aki a múlt héten hétgyermekes, konzervatív Fidesz-szavazóként állt ki a nyilvánosság elé, kritizálva a kormány (akkor még csak) terveit,
nagyon hitt az elnök úrban
– ahogy ő maga fogalmazott. A klímakutató könnyek között kezdte a beszélgetést, elnézést kérve, amiért nem lesz túl koordinált, de az előző pillanatban érte a hír. "Nagyon le vagyok sújtva" – mondta.
Megismételte, hogy nagy vihart kavaró Facebook-bejegyzését nem a nyilvánosságnak szánta, túl erősnek érzi a megfogalmazásait. Az interjúban arról is beszélt, hogy ENSZ-köztisztviselőként tartja magát az alapszabályhoz, hogy nem kritizál kormányokat, nem politizál.
Elmondta, hogy semmilyen Soros György-befolyást nem érzékelt a CEU működésében, azon felül hogy sokan tisztelik és hálásak neki. "Az én kollégáim mind nagyon önfejűek", ha Soros nagy ritkán előadást tart, azt tesznek belőle magukévá, amit akarnak. A tudós ismét dicsérte a CEU-ra jellemző sokféleséget. "Amikor Soros-egyetemnek neveznek minket, akkor én mindig egy kicsit le vagyok taglózva." Ezzel az ő gondolkodását is megbélyegzik, Soros ő tanszékén soha nem próbált senkit befolyásolni. Arra a kérdésre, hogy mi a baj a CEU-val, azt mondta, ezt egyszerűen nem érti.
Sok barátja tart attól, hogy állást foglaljon a CEU-ügyében, többen a gyerekeiket, családjukat féltik. Ürge-Vorsatz azt mondta, ő is megijedt a botrány után.
Ürge-Vorsatz Diána: Félek, már most hatalmas a kárÜrge-Vorsatz arról is beszélt, hogy jól érezte magát vasárnap a Lánchídon (a CEU melletti tüntetésen), és könnyezni valóan szép, hogy Magyarországon és világszerte is milyen sok tudományos műhely állt ki a CEU-ért.
A CEU sorsa most a rektor kezében van, és ő elkötelezett amellett, hogy az egyetem Budapesten maradjon. Ürge-Vorsatz azt mondta, ők is emellett fognak kiállni.
A beszélgetés az alábbi videón 1:53-nál kezdődik.