Élet+Stílus MTI 2017. március. 23. 11:15

Chemtrail-hívők figyelem: a kondenzcsík okozta mesterséges felhőt is nyilvántartásba vették

A Nemzetközi Felhőatlaszba 12 új felhőfajtát vettek fel. Ez az atlasz a felhők azonosításának első számú kézikönyve.

A 2006-ban azonosított hullámfelhőszerű zord felhő és a repülőgépek károsanyag-kibocsátása nyomán keletkező kondenzcsík okozta mesterséges felhőt is felvette hivatalos rendszerébe a Nemzetközi Felhőatlasz – írja az MTI a BBC News híre alapján. Most 12 új felhőfajtát írtak be a könyvbe, amit legutóbb 1987-ben bővítettek.

Az atlasz kiadója, a Meteorológiai Világszervezet a felhőket fajokra, fajtákra és változatokra osztja. A felhőosztályozás 10 alaptípusból – pehelyfelhő, bárányfelhő, fátyolfelhő, párnafelhő, lepelfelhő, esőrétegfelhő, gomolyos rétegfelhő, rétegfelhő, gomolyfelhő és zivatarfelhő – indul ki.

Felhőtörténelem

Az első felhőosztályozást 1802-ben publikálta a francia Jean-Baptiste Lamarck a Meteorológiai Évkönyvben. Osztályozásában öt alaptípust különböztetett meg, majd ezeket 12-re bővítette. Ugyanebben az évben Luke Howard angol amatőr meteorológus vezette be a máig használatos pehely-, gomoly-, rétegfelhő fogalmakat. Howard hét alaptípust különített el. 1891-ben egy müncheni nemzetközi meteorológiai konferencián bizottságot hoztak létre a nemzetközi felhőatlasz elkészítésére. A testület 300 felhőfénykép és -rajz közül választotta ki azt a 28 képet, mely végül bekerült a felhőatlaszba. Az atlaszt 1896-an adták ki, legutóbbi változata 1975-ben jelent meg, amelyet 1987-ben vizsgáltak felül.

 

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.