Élet+Stílus I.N. 2016. november. 07. 19:10

Kató András: „Nem a magyar bor helyett kell külföldit inni”

Az idén 10 éves Terroir Club alapítóját, az időközben a Mitiszol mozgalmat is elindító Kató Andrást kérdeztük régi és új kihívásokról, igaz borokról. S nem mellékesen a hazai borsajtóról.

hvg.hu: Duplán is ünnepel az idén. Tíz esztendős a Terroir Club és öt éve létezik a Terra Hungarica. Elégedett az eddigi eredményekkel? Mire a legbüszkébb?

K. A.: Több mindenre vagyok büszke, és elégedett is vagyok, persze sok még az elérendő cél. Örülök, hogy a szőlőtermelésben egyre több birtok választja a természethű filozófiát, ami reményt ad a fenntartható mezőgazdaság számára. Örülök, hogy az éttermekben egyre több sommelier érdeklődik a természethű borok iránt. Örülök, hogy a borfogyasztó közönség tudatosan választó rétege növekszik. Nem utolsósorban pedig arra is büszke vagyok, hogy a cégünk fenn tudott maradni a farkastörvények uralta piacon, úgy, hogy nem kellett eddig a stratégiánkat feladó kompromisszumokat kötni. Voltak pillanatok, amikor a hitem megingott a túlélésben, de mindig túllendültünk a holtponton.

Terroir Club

hvg.hu: Mi történt a krízispillanatokban?

K. A.: Inkább lelki holtpontok voltak. Néha elbizonytalanodtam, hogy tényleg van kereslet arra, amit mi otthon iszunk, vagyis megtaláljuk-e a fogyasztóinkat. Aztán jött egy sikeres exportszállítmány vagy egy újabb együttműködés egy jó étteremmel, és visszatért a hitem.

hvg.hu: Mások a biobor kifejezést használják az önök által forgalmazott külföldi és hazai italokra. Önök viszont természethű borokról beszélnek, míg mostanában az igaz bor kifejezést preferálják. Mi a különbség?

K. A.: Az igaz bor egy szlogen része a Terra Hungaricánál. A biobor kifejezéssel az a gondom, hogy attól, hogy valami bio, még nem feltétlenül jó. Nálunk fontos, hogy szelektáljuk azokat a termelőket, akiknek a borai jók és egyediek is. Inkább a természethű kifejezést használjuk, ez elsősorban a gazdálkodásra vonatkozik: a borászok, akikkel együtt dolgozunk, megpróbálják a természetet úgy fenntartani, ahogyan az van. Például nem használnak gyomirtót és vegyszereket. Az autentikus jelzőt is szívesen használjuk, mert a pincében a természetes folyamatokat részesítjük előnyben. Olyan beavatkozást engedélyezünk, ami kizárólag fizikai és nem kémiai jellegű: a bentonitos derítést, a szűrést és a mérsékelt kén hozzáadását. Ezek egyike sem befolyásolja a bor illatát és ízét, vagyis nem adunk hozzá olyat, amit a természet nem akart.

hvg.hu: Több ikonikus francia és német termelő borait is forgalmazzák Magyarországon, míg számos magyar termelő borait exportálják. Melyik megy jobban?

K. A.: Egyértelmű a válasz: a magyar borok exportja magasan meghaladja az importboraink hazai forgalmát. A külföldi birtokok képviseletével azt szeretnénk megmutatni, hogy milyen izgalmas borok léteznek kontinensünkön. Francia, német, osztrák, spanyol, olasz, szlovén, horvát barátainkat képviseljük Magyarországon, ilyen sokszínű kínálat csak nálunk található. A fogyasztói paletta színesítésére szeretnénk ajánlani a külföldi borokat. Nem a magyar bor helyett kell külföldit inni. Azért is fontos, hogy ismerjük az európai borokat, mert így jobban el tudjuk helyezni a magyar borokat a piaci versenyben – bortermelőként, kereskedőként, sommelier-ként és fogyasztóként is. Így kapcsolódik össze a dolog az exporttal. Ismerve a folyamatokat, termékeket, amik irányítják a piacot, jobban tudjuk, hol vannak lehetőségeink. Sikeresnek tartom magyar borászaink külpiaci képviseletét. Hogy csak a legfontosabbakat említsem, Svédország, Norvégia, Dánia, Anglia és Belgium sok éttermében és borboltjában ott vannak már a természethű magyar borok. Hozzáteszem, hogy minden országban nagy szó, ha egy importőr olyan világhírű birtokok képviseletét látja el, mint például a Domaine Huet, a Chateau Le Puy, a Leroy, a Domaine de Villaine vagy a Nikolaihof. Határainkon túl ők nagyon ismertek a prémiumkategóriában.

hvg.hu: Kicsit nehéz szétszálazni a többféle elnevezést, vállalkozást, ami az ön nevéhez (is) fűződik. A Terroir Club honlapján a birtokokra vagy a webshopra kattintva feljön a mitiszol.hu oldala, míg a Terra Hungarica site-on nagyjából ugyanazokkal a termelőkkel lehet találkozni, mint a fentebbi honlapon. Segítene különbséget tenni?

K. A.: Természetesen, a különböző márkanevek között világos különbségek vannak. A legrégebben, tíz éve létező márka a Terroir Club, ez a nagykereskedelmi tevékenységet takarja, éttermek, borkereskedelmi partnereink felé kommunikálunk így. A mitiszol.hu a borfogyasztókhoz szól, ez a kiskereskedelmi márkánk, illetve a webshopunk neve is. Nagyon jó névválasztás, hiszen jelmondata szerint: „Az vagy, amit megiszol”. Tehát fontos, hogy „mitiszol”. Az ötéves Terra Hungarica borvédjegy és borászközösség. A mozgalom chartája tisztán és egyértelműen mondja el, mi történik a szőlőben és pincében – és mi nem. Aki követi a Terra Hungarica logóval ellátott borokat, tudja, milyen a spontán erjesztett, minél kevesebb beavatkozással készült, ipari segédanyagok nélküli bor. Bár a Terra Hungaricának társalapítója vagyok, de az eseményeket a tagborászok alakítják. Az éves találkozón dől el például, hogy a jelentkezők közül kit vesznek fel és kit nem. Minden tagnak egy szavazata van és minősített többség szükséges a sikeres felvételihez. A Terra Hungaricának jelenleg 30 borászat a tagja.

Facebook

hvg.hu: Az idén immáron hatodik alkalommal megrendezett, novemberi Mitiszol Fesztiválon „élő söröket”, „kristálytiszta pálinkákat”, „intergalaktikus kávékat” is lehet kóstolni. A marketingen túl mire utalnak ezek az elnevezések?

K. A.: A Mitiszol Fesztivál az egyetlen magyarországi természetes italok fesztiválja, ezért a nevéből adódóan a boron túl más termékeket is megkóstolhatnak az eseményre látogatók. A fenti jelzők a sörök, pálinkák és kávék kiállítóitól származnak, ők így jellemzik őket. A látogatók majd eljönnek, kóstolnak és eldöntik, hogy egyetértenek-e ezzel. Felnőttnek kell tekinteni a fogyasztókat, akiket nem a marketing hívószavak, hanem a saját véleményük győz meg legjobban. El tudják dönteni, hogy mi az, ami valóban ízlik, örömet okoz nekik.

mitiszol.hu

hvg.hu: Minek kellene történnie ahhoz, hogy a magyar közönség tudatosabban válasszon ételt-italt – és persze bort is?

K. A.: Magyarországon is fejlődik a tudatos étkezés és italfogyasztás. A fiatalok között jobban érződik a változás. Persze könnyebb lenne, ha mindenki kicsit több nyugalommal rendelkezne és kicsit jobb anyagi körülmények között élne.

hvg.hu: Egyre többet olvasni olyan rezisztens fajtákról, amelyek már egyáltalán nem igénylik a permetezést, vegyi anyagok használatát. Ez volna a bioborok jövője?

K. A.: Kevés tapasztalat van szerintem a rezisztens szőlőfajták boraival. Ha majd sok éven keresztül, sok termelő borait kóstolhatjuk különböző borvidékekről, akkor biztosabban lehet nyilatkozni ez ügyben. Ettől függetlenül, minden szőlőfajta termeszthető vegyszermentes gazdálkodásban. Nem kizárólag a rezisztens fajtákban van a jövő.

hvg.hu: Korábban boros újság főszerkesztő-helyettese volt. Nem hiányzik az írás? Esetleg már teljesen elégedett a borsajtóval?

K. A.: Tényleg eltöltöttem pár évet a Borbarát magazinnál az 1990-es évek végén. Bár nem voltam újságíró, Alkonyi László megkeresett, és biztatott, hogy ezt meg lehet tanulni. Nagyon élveztem a tesztek szervezését, megírását és az engem megtalált külföldi témákat is. Mindeközben láttam, hogyan ír Laci és a profik, én meg vért izzadtam: volt, hogy egy hétig is szenvedtem egy-egy cikkel. Így aztán abbahagytam. Sokkal később, 2005-ben kis időre kiadóigazgató lettem, próbáltuk a Borbarát magazin brandjét erősíteni kóstolókkal, konferenciákkal (7x7 Birtok könyv és kóstoló, Nicolas Joly könyv és konferencia, stb.) – és fiatalok bevonásával, mint például Losonci Bálint vagy Csite Norbert. 

hvg.hu: Miért van az, hogy borújságírók folyamatosan hagyják el a pályát? Losonci Bálint a Mátrában, Csite Norbert és Alkonyi László Tokaj-Hegyalján termel borokat, ön meg boros mozgalmat vezet.

K. A.: Korábban a Bortársaság egyik tulajdonosa és munkatársa voltam, nálam az írás csak kis kitérő volt. Bálintot nagyon elkezdte izgatni a borkészítés, és a vidéki gazdálkodás, mint életforma. Laci eleve Tokajra specializálta magát, és hát, ez egy olyan szakma, hogy óhatatlanul belesodródhat a borkészítésbe az ember.

hvg.hu: Öt évvel ezelőtt, a nekünk adott interjúban azt mondta, hogy a sokféle munka mellett azért 3-4 éves távlatban lehetséges letenni a Master of Wine vizsgát, és hogy „addig csinálom, ameddig el nem érem a sikert”. Most hol tart?

K. A.: A Master of Wine cím eléréséhez szerintem három fontos dolog kell: idő, pénz és az az érzés, hogy nekem fontos és szükséges. Ebből a háromból az utóbbi években nekem legalább kettő hiányzott már. Időm alig van, arra is, amire nagyon szeretném, hogy legyen. Ezek: a családom, életem párja ugyanis megajándékozott második gyermekemmel, első fiammal, aki másfél éves, vele még több közös élményre vágyom. Aztán ott van a kertem, amiben szeretnék előrelépni, és a munkám, ami annyira sokrétű, hogy a legtöbb napon hiányérzettel kerülök ágyba, hogy mennyi mindent szerettem volna még elvégezni. Ismerem magam, maximalista vagyok. Nem érzem már fontosnak és szükségesnek sem az MW címet a nevem mellett látni. Az intézet programja túl szűk dobozokba szeretné begyűrni a világ borait, sokkal több a szín és a változatosság. Például, egyre inkább látszik, hogy nincs tipikus Chardonnay vagy Furmint, ami egy jól begyakorolt kóstolási technikával leírható, felismerhető. Csak a szigorú receptek alapján dolgozó borászatok készítenek másolható borokat.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.