XVI. Lajos francia király 1789. július 14-én azt írta a naplójába: „semmi’ – vagyis szerinte semmi érdemleges nem történt. 2016. július 14-én aligha jegyezhette volna ugyanezt bárki, lett légyen bármiféle potentát. Annál nagyobb úgysem lehetett volna, mint aki aznap elment: Esterházy Péter, akitől augusztus 2-án vettek végső búcsút a gannai temetőben. Búcsúzunk mi is – a magunk módján.
Mi mással is tehetnénk ezt, mint azzal, hogy felidézzük borról és gasztronómiáról való elmélkedéseit. Akik közelebbről ismerték, tudhatták róla, hogy imádott jókat enni és inni. Számtalan díja és elismerése mellett kifejezetten büszke volt arra, hogy a német Wein Gourmet magazin 2006-ban az Év ínyencének választotta. Esterházy Péter egyébként a Borkollégium alapító tagja volt, és számos kóstoláson, tesztelésen vett részt. A HVG Bor Plusz (a Gasztro&Utazás lapelődje) kiadványában hat esztendővel ezelőtt ő volt a „díszvendég”. Íme, néhány gondolata borról, gasztronómiáról.
Az nem szerencsés, ha rosszra áll be a szemünk, a nyelvünk, a lelkünk…
„Amíg futballoztam, sörös voltam, mert a szomjúságot legjobban a sör oltja. Hőségben a víz, de még a fröccs se rúghat labdába, a sör a megoldás. Gyöngyöző arany korsó sör. Ahogy egyre inkább kikoptam a futballból, úgy értem el és meg a borhoz. Talán tévedek, de az ember szerintem valamikor 30 és 40 között érik meg a borra. Ritkán, nagy melegben afféle aperitifnek jót tesz egy kis sör a vacsora elején, de a nagy kérdés eldőlt: boros vagyok. (…)
Afféle alapító tag lettem a Borkollégiumban, ahol igazán hozzáértő emberek ültek, fantasztikus volt látni, milyen az, ha valaki tényleg ért hozzá, ha jó nyelve van a kóstoláshoz. (…) Elvarázsolt hasonlatok születtek ott egy napi használatra: hogyan lehet pozitív jelző egy borról, hogy mondjuk három napja megázott tornacipő illata van?! De az én borhoz való viszonyomat nem annyira a mély hozzáértés jellemzi, inkább a szorgalom; tehát rendszeresen iszom. (…) Néha belelapozok egy-egy bormagazinba, vagy a Feinschmeckerbe, hogy lássam kicsit, mi történik. Egyébként a profi borkóstolóknak nehéz az életük, írja egyikőjük, mert azonnal azt keresik, hogy mi nem stimmel, akkor is, ha otthon csak úgy civilként iszogatnak. Az nem szerencsés, ha a rosszra áll be a szemünk, a nyelvünk, a lelkünk. (…)
Próbáltam belevenni a párizsi kiadómmal kötött szerződésbe, hogy kiadó köteles megvendégelni szerzőt egy három Michelin-csillagos étteremben, de nem vették komolyan, azt hitték, tréfálok, pedig nem. (…) Amikor Lyonban jártam, beprotezsáltak Paul Bocuse legendás éttermébe. A mester maga fogadott, és úgy csinált, mintha tudná, ki vagyok, nagyon meg voltam hatódva, még az se szegte kedvem, hogy én álltam a cechet. Azért az egy érdekes szám volt a számla végén. (…)
Burgenlandban, ami azért nem kifejezetten egy nagyvilági hely, már húsz évvel ezelőtt is a borász neve és évjárat alapján rendeltek az étteremben, itthon pedig legfeljebb annyit mondtak, hogy „abból a vörösből aggyá még”. Ez azért már változóban van. Most még a sznobság fázisánál tartunk, sikk megjegyezni néhány nevet – de ez már jó kezdet. A nagy gasztrokultúrákban lefegyverző, ahogy a hétköznapi emberek is teljesen képben vannak. Nagy élményem: áll velem szemben a brüsszeli piacon az osztrigás ember, durva, faragott arcú klasszikus tengeri paraszt, szóval, nem mondanám finom gourmet-nak, akinek van három féle osztrigája, és ezekhez magától értetődően három különböző bort kínál. Ami passzol. És ha látja, hogy ez téged nem érdekel, akkor finoman megvet. Ezt hívják kultúrának. (…)
Azért azt tudjuk az irodalomból, hogy dolgozni inkább csak józanul lehet. Amikor vasárnap esténként hazatolták Ady Endrét, ő hétfő délig aludt, majd bekéretett egy kancsó vizet a szobájába, bezárkózott, és csütörtökig dolgozott. Aztán csütörtök este megint jöttek a haverok, és vasárnapig tartott a beindulás. Így múlt az idő. Igaz, Krúdy meg tudott írni úgy napi húsz oldalt, hogy közben elkortyolt két liter bort. (…)
Egy nehezebben érthető, komplexebb bor mellett elüldögélni azért nagyon jó. Borozni egyedül jó, meg kettesben, meg társaságban. (…) A polgári borfogyasztásnak szerintem nagyon kevés köze van az alkoholizmushoz. Persze, olyan nincs, hogy csak zümmögés van meg döngicsélés, tehát ha sokáig kóstolgatunk, akkor annak meglesz az eredménye, de gyökeresen más az alkoholizmus és a rendszeres ivás. Az egyik betegség, a másik szórakozás, kultúra, barátkozás… Azt gondolom, hogy a rendszerváltás arra például biztosan jó volt, hogy ma lehessen jó borokat is inni.”