Élet+Stílus hvg.hu 2016. július. 14. 12:55

Kölyökkoala vigyázott az otthonukra, míg nyaraltak

Michele Goodman és Viki Haines, egy ausztrál pár egy imádnivaló, kölyökkoalát talált az otthonukban, amikor hazaértek a nyári vakációról.

A koala épp a kanapén üldögélt a fűtőtest közelében, mintha csak a tv-t nézte volna, amikor hazaértek – nyilatkozta Michele Goodman az egyik helyi rádiónak. A tulaj elmondása szerint a koala olyan volt, mintha csak az érkezésükre várt volna, és egyáltalán nem ijedt meg tőlük.

Mivel egy kissé hűvös volt odakint, a betolakodót nem kényszerítették azonnal arra, hogy hagyja el a házat. Sőt, amíg az állatmentők meg nem érkeztek, készítettek pár közös képet a koalával. A Hunter Koala Preservation Society kilencven perc múlva meg is érkezett, és visszavitték az ideiglenes házőrzőt a vadonba.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.