Akárcsak a DJ válogatása az esti buli hangulatát, a futóedzést minőségét is nagyban meghatározza, hogy közben milyen zenét hallgatunk. Nem nehéz kimatekozni, hogy a zenét és a futást a ritmus kapcsolja össze, bár tény, hogy egyes zenei alkotások közelebb állhatnak a futásunk üteméhez, és metronómként szabályozzák a lépések ritmusát, ezáltal megkönnyítve a mozgást, csökkente a fáradságérzetet, és motivációt kölcsönözve az előttünk álló méterekhez, kilométerekhez.

Haile Gebrselassie, a kétszeres olimpiai bajnok etióp futófenomén, aki huszonhét világcsúcsot állított fel, legtöbb rekordját a Scatman John dallamaira döntött meg, mert ritmusához leginkább ez a szám passzolt - mondja Costas Karageorghis sportpszichológus, a zene pszichofizikai hatásainak szakértője. A New York Times-tól a Washington Postig idézett szakember kutatásai kimutatták, hogy a zene által a mozgás okozta fáradtság kellemesebbé, elviselhetőbbé válik, de önmagában a futás közben hallgatott zene senkit sem fog Haile Gebrselassiévé tenni.

Shutterstock

Egyik kísérlete során, amikor a maximálishoz képest a pulzus 75 százalékával futottak a résztvevők, a kellően eltalált zene akár tíz százalékkal is csökkentette a szubjektív fáradtságérzetet. Ennél magasabb pulzusszámnál hasonló hatással bírt a zene, még a profi sportolók esetében is. Éppen ezért a londoni Brunel Egyetem professzora azt tanácsolja, ha szeretnénk fokozni a tempónkat, az átlagos „futópulzusunknál” öt ütemmel gyorsabb zenét válasszunk. A zene ritmusát azonban nem érdemes 145 fölé emelni, mert ha ennél gyorsabb a ritmus, az negatívan hathat a teljesítményre.

A Budapest Sportiroda (BSI) futónagyköveteit kérdezve azonban azzal szembesültünk, hogy ők nem feltétlenül zenére futnak, és nem tudnak arról, hogy különösebb módszertana lenne annak, hogy mely zenére fussunk. Sőt, a BSI az utóbbi években nagy port kavart azzal, hogy nem engedte a zenehallgatást a jelentősebb futórendezvényeken, mert balesetveszélyesnek tartja, és úgy véli, a zenehallgatás inkább csak elvonja a figyelmet a testünk jelzéseiről. Olvasóink közt is bőven találtunk olyanokat, akik nem zenére futnak, de a többségből a zene hozza ki futás közben a heroizmust, vagy épp "az állatot."

Az optimális időkihasználás bajnokai

Házi közvélemény-kutatásunk során kiderült, hogy olvasóink közt egész népes tábort alkotnak azok, akik ha futásról van szó, a szöveges tartalomra esküsznek: míg egyesek hangoskönyvet, azon belül például Bibliát, addig mások rádióműsort hallgatnak, ugyanakkor az sem ritka, hogy a futás során valaki a következő zh vagy vizsga tételeit hallgatja. Ha a futáshoz füldugó kerül a fülbe, Józsi például az általa felmondott és rögzített lineárisalgebra-tételeket hallgatja. Elmondása szerint a tanulás eddig nem volt rossz hatással a teljesítményére, sőt, büszke magára, hogy ilyen tehetségesen ki tudja használni az idejét.

Gábor amatőr futópályafutása kezdetén még a Gazdasági Rádió dzsesszadására futott, ám a műsor megszűntével áttért a hangoskönyvre, mert rájött, hogy a teste szöveg hatására áll be a megfelelő tempóra és légzési ütemre. „Ha az agyam teljesen a szavakra tud figyelni, akkor a fáradtság vagy a fájdalom sokkal később jön. Újabban a BBC napi podcastját, illetve a Hard Talkot hallgatom: ezek nyelvgyakorlásra is kiválóan alkalmasak. Ráadásul a fejezetek vagy az adások vége szinte sosem esik egybe a szigetkör végével, így általában többet futok a tervezettnél. Ha különösen érdekes a műsor, akkor akár két-három kör erejéig tökéletesen meg tudok feledkezni magamról, és a fizikai kényelmetlenségekről.”

Notóriusok

Egy „másik iskola” hívei a változatlanságban, továbbá a pálya és a zene tökéletes összhangjában találták meg az üdvözítő módszert: Zoltán például húsz éve ugyanabban a parkban, ugyanarra a Lambada nagylemezre fut. Miért? Mert a Lambada egyszer már bejött, szóval minek változtatni?! Julcsi egy ideje hasonló indíttatásból fogyasztja a szigetkört ugyanarra a zenei szettre: az edzést úgy éli túl, ha a Margitszigeti Kisállatkertnél és a Palatinusnál megszólal egy igazán pörgős szám, az utolsó ötszáz méteren pedig felcsendül egy végső hősiességre motiváló szakasz.

Shutterstock

Ha már tökéletes komponálás, Leventétől érkezett néhány hasznos tanács: „Amikor kondizok és futok, a legtöbbször goa trance-t hallgatok, de elvétve egy-egy metál vagy rock szám is becsusszan. A lényeg, hogy a futós válogatás lendületbe hozó számokkal indítson, a közepén a monotónia érvényesüljön, hogy az agyunk teljesen kikapcsolhasson, és átadhassuk magunkat a futás élményének, majd a véghajrában mindenképpen lélekkihajtós, magas BPM-számú muzsikával zárjunk. A goa trance-számok főleg az első és a második szakaszban működnek, a metál inkább a második végén és a harmadikban tesz jó szolgálatot.”

Csupa ipari zaj

Nem Levente az egyetlen, aki bármikor beszól azoknak, akik úgy gondolják, hogy nem szabad agresszív rock típusú zenéket hallgatni, mert megtöri a zent futás közben, és az izmok is jobban savasodnak tőle. Tomi, mint meglepően sok olvasónk, csak punk- és rockzenét hallgat futás közben, szerinte a cikkünkből nem hiányozhat az AC/DC, „mert senki sem tudja olyan lágyan ütni a 2/4-et, mint Phil Rudd, olyan mintha felhőkön szökkennél” – mondja Tomi, aki a gyors és rövid futásokhoz inkább a Sonata Arctica Full Moon című albumát szokta betenni. Daninál a black és a death metált hallgatva a futásból igazi meditáció lesz, mert a műfajokra jellemző rendkívül gyors alapütem és a fölötte lévő "zaj", vagyis a gitárok, a basszus, az ének, a hörgés és társai nála ritmikus vagy hömpölygő masszába rendeződnek, és átcsapnak sodró, vagy éppen elmélázós hangulatba.

A lényeg, hogy dübörögjön a zene

Olvasóink közül szép számmal jelentkeztek azok, akik „gyűlölik” a bevált futós zenéiket, vagy épp a futáshoz keresett zenék által találtak rá zenei ízlésükre. Ancsa például sosem hallgatna Armin van Buurent, mert nem az ő világa az ilyen „bolond zene”, kivéve, amikor fut, mert ha maximum hangerőn szólnak a holland DJ szettjei, egyszerűen „megvadul.” Évának elmondása szerint nincs kifinomult zenei ízlése, ezért a férje tölt fel „futós zenéket” a telefonjára, ő pedig válogat. „Erősen hangulatfüggő, hogy épp milyen zenére jó futni. Egy dolog viszont állandó: a hangerő. Dübörögjön a zene a fülbe, főleg akkor, amikor jó lenne szétcsapni valakit vagy valamit. Ilyenkor jöhetnek a keményebb műfajok. Alapvetően egyébként finom alkat vagyok, egyesek szerint már-már sziruposan szentimentális, ezért kimondottan szeretek lírai, lassabb zenékre futni. Lana del Rey néhány száma például az egekbe emel, különösen futás közben. Olyan élmény, mint a filmekben: nem számít, hogy ki néz futás közben, vagy hányan vannak körülöttem, teljesen kikapcsolok, módosult tudatállapotba kerülök.”

De milyen zenére fut a zenész?

Bakk-Dávid László gitárművész, alkalmazott zeneszerző, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem MA zeneszerző szakának hallgatója sem klasszikus zenére fut, mert komolyzenét, vagy „nagyon agyalós zenét” csak nyugalmi állapotban tud hallgatni. A nála bevált futós, edzős zene fontos kritériuma, hogy kellően groove-os, vagyis állandó tempójú, mégis élvezhető és esztétikus, de elsősorban agresszív legyen. Az egyébként kiváló Dream Theater-féle őrület szerinte ezeket a kritériumokat nem teljesíti, a Meshuggah viszont a célnak és a fiatal zeneszerző ízlésének tökéletesen megfelel. „Eléggé intellektuális a zenéjük, mind szövegileg, mind pedig zeneileg (poliritmiákban gazdag), mégis erősen groove-os, agresszív, kíméletlen zene, ami az edzésen kívül is pumpálja az emberbe az adrenalint.”

Shutterstock

Tényleg zene nélkül jön csak igazán a hamisítatlan Csíkszentmihályi-féle flow?

Németh Györgyi, a Futásról nőknek oldal bloggere az első kilométereket még klasszikus és meditatív zenére futotta, mert kimondottan zavarták az egy taktusú, egy ütemű BPM-témák a feltöltődésre szánt futás közben. Ám ahogy egyre elmerült a futás világában, már nem volt szüksége zenére. „A klasszikus, Csíkszentmihályi-féle flow kerít hatalmába, amikor a Duna-parton vagy az erdőben futva el tudok merülni a külső, természeti zajokban. A madarak, a szél és a vízcsobogás hangja mellett könnyebb megtalálni az örömöt a megtett kilométerekben. A terepen futás nálam ugyanúgy szól a természettel való összehangolódásról, mint a mozgásról és a kikapcsolódásról.”

A radikális zeneellenesek

Tamás Krisztián, a Budapest Sportiroda munkatársa elmondta, hogy az utóbbi években nagy botrányokat kavartak a futók körében, mert a nemzetközi trendekhez illeszkedve, a zenére futást kimondottan tiltották. Az össznépi nyomásra mára lazítottak a szigorú szabályokon, hiszen fontos, hogy a futó jól érezze magát, de továbbra sem örülnek a „bedugott füleknek” a tömegrendezvényeken, mert megítélésük szerint előfordulhat, hogy valaki a túl hangos muzsika miatt nem hallja meg a versenybírók jelzéseit, így nem engedi el a gyorsabb futókat, a közeledő felvezető autót vagy az egészségügyi személyzetet.

Nem egy olvasónk tartja hasonlóan balesetveszélyesnek a zenére futást, főleg a forgalmasabb, városi szakaszokon. Mindemellett sokan érveltek amellett, hogy zenehallgatás közben nem tudnak a futásra figyelni, nem veszik észre a testük jelzéseit. Tamás Krisztián még azt is hozzátette, hogy „akinek csak a zene adja meg a kellő motivációt a futáshoz, az nem találta meg a számára megfelelő sportágat.” Abban viszont Németh Györgyi és Tamás Krisztián is egyetért, ha valaki nagyon hosszú távokat fut ugyanazon a pályán körözve, esetleg ultramaratonokon indul: a mélypontokon betett zene koffeinként, ébresztőként hat a szervezetre.