Hogy elsőre miért férfiembereket említettünk? Tán mert, mint rendre az ily régi kosztokkal kapcsolatban, mindjárt Krúdy jutott eszünkbe: „ Itt van még a pincérek és étlapok szótárából a pájsli. Nem ajánlom egyetlen háziasszonynak sem, hogy versenyre akarjon kelni a vendéglői pájslival, a savanyú tüdővel, mert biztos kudarc éri. A pájsli azok közé az ételek közé tartozik, amelyeket nem tudnak máshol csinálni, mint vendéglőben….A töltött paprika, a palacsinta, a töltött gomba csak otthon jó, de engedjék meg a pájslinak, hogy élvezhetősége kedvéért megmaradjon a vendéglőben. Korhelykedések után jó, mégpedig apróbbra vágott a hosszú laskánál, bő lében, igen citromosan, piros pecsenyezsírral leöntve, esetleg gombóccal, mint a régi világban csinálták.”(A gábli története)

Természetesen az étel elkészíthető otthon is, és semmi akadálya. hogy női kezek alól kerüljön ki... A házi koszt mellett egy másik nagyágyú, az Ínyesmester /Magyar Elek voksol, aki átlát a szitán: “szeretik a vendéglősök, mert fűszeres és savanykás jellegénél fogva, erősen kívánja a sört, miért is a publikumot könnyen meggondolatlan költekezésre csábítja.”

Szóval semmi akadálya, hogy egy nosztalgikus napon – belátjuk, leginkább bizonyos koron túl – ne akarjunk nekilátni egy jó kis pájsli összerittyentéséhez. Nem tagadjuk, kissé macerás. Különösen akkor az, ha a másnaposság gyógyítására főzne az ember savanyú tüdőt, mely igen időigényes műveletsor. Tudjuk magunk is – és többek egybehangzó állítása szerint is – a pájsli az egyik legjobb gyógyír a háborgó gyomor megnyugtatására. Így ha gyorsan szeretnénk kigyógyulni a katzenjammerből nem megoldás az otthoni főzés…

A pájsli eredetileg borjútüdőből készülne, de mivel ehhez nem igen lehet hozzájutni, bocsánatos bűn, ha akár disznóból, akár marhából valót főzünk.

Az elkészítés első lépése az abálás, melynek során a tüdőt hagymával, babérlevéllel, borssal, annyi vízzel, hogy ellepje, lassú tűzön megfőzzük, nagyon ügyelve arra, hogy nehogy szétfőjön, mert akkor nem fogjuk tudni összevágni. Ha megfőtt, saját levében hagyjuk kihűlni, majd csíkokra vágjuk. Ez persze nem kötelező, lehet kockázni is, lényeg az, hogy a darabok ne legyenek túl nagyok, mert akkor nem járja át kellőképpen a mártás. A felvágás közben a nagyobb légcsöveket, hörgőket távolítsuk el őket.

A szalontüdő lelke az édes-savanykás barnamártás, melyet karamellizált cukorral, liszttel, reszelt vereshagymával és uborkával készítünk el, majd hozzá adjuk a tüdőt, felöntjük a főzőlével annyira, hogy kellemesen lubickolhasson benne. Rotyogtatjuk egy negyedórányit, közben persze kóstolgatjuk és ízesítjük kedvünk szerint citrom levével, pár kanál tejföllel, mustárral és ha kell egy kis cukorral, esetleg borecettel.

Az elkészült szalontüdőhöz a legjobb köret a zsemlegombóc. Ezt úgy készítjük, hogy a beáztatott zsemlét kicsavarjuk és a felét megszaggatva libazsíron, hagymával lepirítjuk, majd ehhez adjuk a zsemle másik felét. Sóval, borssal, petrezselyemmel és egész tojással simára keverjük, ha kell liszttel sűrítjük, hogy formázható legyen. A gombócokat 4-5 perc alatt lobogó vízben kifőzzük.

Tálaláskor csurgathatunk a pájslinkra tejfölt és feltétlen adjunk hozzá egy negyed citromot, hogy ki-ki ízlése szerint még tovább savanyíthassa. Nyugodtan hagyjuk figyelmen kívül az etikettet és bátran kanállal fogyasszuk el a finomságos ételt.

Ferdinánd Monarchia Sörház

Mint a bevezetőben is említettük a szalontüdő leginkább kifőzdei étel. Annak ellenére, hogy a belsőségek egyre inkább helyet követelnek a magas gasztronómiában is, elég kevés helyen tartják az étlapon. Ilyen jó ízű kivétel például Pesten a Rosenstein Vendéglő és a Ferdinánd Monarchia Sörház, Budán a várbeli  Baltazár.

A szalontüdő mindenképpen sör után kiált, egy jó pilseni vagy éppenséggel az ugyancsak keserű, mostanában nagyon divatos IPA a legjobb kísérő hozzá.

Ebben a disznóvágásos  időszakban, amikor vidéken igazán könnyű friss hozzávalóhoz jutni,  kihagyhatatlannak tartunk egy másik receptet, mely ékesen tanúsítja, hogy miféle pompás,  pikáns levessé is képes átváltozni a pájsli. Ha valami, ez aztán igazi gyomorvigasz.

Zalai savanyú tüdőleves / Ahogy a bázakerettyei Bonne Chance-ban csinálják

• 0,5 kg friss sertéstüdő
• 1 babérlevél
• 1 nagyobb sárgarépa
• 1 nagyobb zöldség
• 1 db vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 kávéskanál pirospaprika
• 10 dkg sertészsír
• 5-6 közepes burgonya
• 6 dkg sima liszt
• 0,2 dl 10%-os ecet
• 1 doboz tejföl

Elkészítés:

A tüdőt sós vízbe beáztatjuk, majd ecetes-sós vízben addig főzzük amíg kifehéredik. Aztán kivesszük, hideg vízbe tesszük, felkockázzuk.  Egy fazékba 4 liter vizet öntünk, beletesszük a tüdőt, a burgonyát, a felkarikázott zöldségeket, fűszereket és addig főzzük, amíg a burgonya és a tüdő megpuhul. A zsiradékból, pirospaprikából, lisztből  rántást készítünk, majd besűrítjük vele a levest. A tejföllel össze is forralhatjuk,  vagy tálaláskor is rátehetjük, ahogy jobban szeretjük. A legvégén adunk hozzá annyi ecetet, hogy kellemesen savanykás íze legyen.

Megjegyzés: Bár általában téli kanalazni valónak tartják, mi nyáron kóstoltuk a Bonne Chance-ban. S meg kell mondjuk, akkor meg nagyon-nagyon jó hűsítő volt a kánikulai harmincvalahány pluszban. Tálaláskor még egy-egy főtt fürjtojást is csempésztek a tányérunkba.