Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az állami csajozás tavaly több rendezvény után – bár sikerként aposztrofálta Soltész Miklós államtitkár - kudarcba és nevetségbe fulladt, de ma is kereshetünk azért párt magunknak kormányzati pénzből. A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom tavaly óta segíti a magányos magyarok megismerkedését, hogy „megszülessenek a kívánt gyermekek”. Megnéztük, milyen programokkal kívánják meghozni a fiatalok kedvét a párválasztáshoz.
A tavaly májusban, Soltész Miklós államtitkár támogatásával zajló Szabad egy táncra? mozgalom csak az államtitkár szerint volt sikeres, így a beígért őszi folytatás is elmaradt, az egészet gyorsan elsöpörte az internetezők gúnya és haragja. Az, aki mindenképpen az állam jóváhagyásával szeretne párt találni magának, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom körülbelül egy éve csendben, ízlésesen zajló társkereső rendezvényeivel kerülhet a legközelebb a megoldáshoz. Itt nincs társastánc és Bergendy-zenekar, ezzel együtt a tiltakozás és trollkodás is elmarad. Helyette van sokféle ösztönző beszélgetés párkapcsolati problémák, pszichológia és család témakörben, valamint improvizációs sitcom-színház a Momentán társulattal.
Nem tudok sokat a családalapító korban levő szinglik világáról, de az általam látott reakciókból úgy tűnt, a programok megválogatásában jól sikerült belőni a tradicionálisabb társkeresők célközönségének igényeit: ha a becsajozás/bepasizás hatásfokát tekintve vannak is kétségeim, az eseményeken legalább szinte mindenki jól érezte magát.
Kik ők?
A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom valójában civil szervezet: 2009-ben alapította a nemrégiben elhunyt Kopp Mária orvos-pszichológus, de rendszeresen együttműködnek a Népesedési Kerekasztallal, és segítik a kormány családalapítást segíteni célzó programjait. Tavaly például mind az öt parlamenti párt aláírta egy, a gyerekvállalás támogatásáról szóló nyilatkozatukat. Jelmondatuk: „A cél, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek”, ami arra utal, hogy míg szerintük a legtöbb fiatal 2-3 utódot szeretne, addig a valóságban egy nő átlagosan csak 1,2-1,3 gyermeket szül Magyarországon.
A szervezet a társkereső rendezése mellett küzd például azért, hogy a vállalatok szülés után visszavegyék a kismamákat, illetve csökkentett munkaidejű foglalkoztatást biztosítsanak számukra. Olyan figyelemfelkeltő akciókkal is igyekeznek népszerűsíteni a gyerekvállalást, mint a csecsemőről csecsemőre szálló Vándorbölcső-díj, de honlapjukon megtaláljuk például az Apa-füzetet, amelyet kétszer 90 ezer példányban osztottak ki védőnőknek és a gyereket „váró” apáknak ad egyfajta kalauzt a gyereknevelés kezdeteiről.
Házisárkány vagy kertitörpe
Az első meglátogatott esemény egy pincéből kialakított budai teaházban zajlott: körbeállított székek, körülbelül nyolc-nyolc, ránézésre harmincasnak tűnő férfi és nő, közöttük moderátorként Ötvös Ágnes mentálhigiénés szakember, a teaház vezetője, valamint egy idősebb segítő férfi, aki állítása szerint máig minden nap talál valami újat a párjában. Valamennyire izgultam a dresscode miatt, ehhez képest kicsit meglepő módon a legtöbben sima utcai ruhában jöttek, egyvalaki a zokni-szandált is bevállalta. Teatöltés, kölcsönös bemutatkozás, egy feltűnően feszült hölgy ezen a ponton lelép, mondván, nem erre számított, a többiek viszont egyre inkább feloldódnak.
Ezt követően előkerül a fő téma: házisárkányok és kertitörpék, kinek mi jut erről az eszébe. Felmerül, hogy ezek szerint a nők erősebbek, mire Ötvös beismeri, talán tévedtek a cím megválasztásakor, holott „dragonok és törpillák” is léteznek.
Mindenki választ magának egy párt (a válogatás másodperceiben a legtöbben szégyenlősen, bizonytalanul keringenek), akivel kettesben megbeszélik a témát egy-két percben, és innentől ez is marad a happening legdirektebbül társkereső része. Ez után két csoportra oszlik a társaság, és kezdenek el ötleteket frizbizni hasonló témában („Mi az önbecsülés? Kell-e feladni belőle? Hogyan növelhető kölcsönösen?”). Papírra jegyzetelnek, amit aztán a legbátrabbak fel is olvasnak.
Később aztán fiúk-lányok előbb külön-külön, majd egymással szemben beszélhetik meg, milyen gesztusok növelik az önbecsülésük egy kapcsolatban. Árad az amerikai filmek pszichiáteres jeleneteire emlékeztető, közhelyekbe torkolló őszinteség, de itt a közhelyek célja éppen a közösségteremtés, a résztvevőknek láthatóan jó érzés, hogy megoszthatnak másokkal általánosságokat, amiket azok meg is értenek.
Egy fiatalember például egy ponton felhorkan, miért nem tudnak a nők őszinték lenni, miért nem tudják már az elején megmondani, ha nem érdekli őket például a túrázás, vele ellentétben. Haragja persze nem a jelen levő hölgyekhez szól, hiszen akik itt vannak, már eleve egy lépéssel előrébb vannak azáltal, hogy beállnak a Párbeszédre Kész Értelmes Emberek közé.
Az összejövetel végén Ötvös megkérdezi a nézőket, hogy mit szűrtek le a látottakból. „Jobban oda fogok figyelni a kapcsolataimban a nyitottságra és őszinteségre” – állapítja meg az egyik hölgy. „Még egyszer el fogom olvasni az A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek című könyvet” – így egy másik. A kívánt gyerekek végig szóba sem kerülnek, a legtöbben mintha tényleg nem párt keresni lennének itt, egyszerűen csak beszélgetni, és a szeánsz befejeztével sem párosával, hanem csoportosan vágnak neki a városnak.
„Egy vidéki városból jöttem, ahol semmi jó program nem volt, végre itt egy hely, ahol értelmes emberekkel beszélhetek értelmes dolgokról” – jegyzi meg az egyik nő, majd néhány frissen megismert társával együtt nekiindul a kora esti promenádnak.
Remélem, senkinek nem megy fel a vércukorszintje
A Momentán Társulat a társkereső sorozat visszatérő sztárja, rögtönzött színházjelenteik között honlapjuk szerint mostanában egyre több a párkapcsolatos-pszichológiai témájú, így tulajdonképpen adta is magát a három királyfis kollaboráció. Előadásukra meg is telt a társulat több mint száz férőhelyes Ó utcai székhelye, a közönség némileg elegánsabb, ám korosztályra hasonló volt, mint az előző teaházas alkalmon, és akadt köztük olyan is, aki ismerős volt onnan, létezik tehát a programsorozatnak törzsközönsége.
Molnár Leventéék lehengerelték, majd bizalmaskodva maguk mellé emelték a közönséget (én sajnos pont az az ember vagyok, akinek már a „Remélem, senkinek nem megy fel a vércukorszintje, ha tegeződnünk kell” bemutatkozástól ökölbe szorul a gyomra, de ez biztos csak az én hibám); tapasztalataim szerint a tőlük szokásosat hozták, csupán jelzésértékűen tolták el a koncepciót néhány helyen az ismerkedés irányába.
Az előadás előtt például mindenki felírhatott egy cetlire olyan mondatokat, amelyeket szívesen hallana párjától, amiből aztán a színészek jelenetet rögtönöztek. De olyan is volt, hogy egy általuk kiszemelt nőtől kérdezték meg a vele kapcsolatos legáltalánosabb információkat (pl. marketinggel foglalkozik, szereti a vizet, szereti az egyenlőséget egy kapcsolatban), amiből két egymással versengő férfi írt szerenádot, ami felfogható a kreatív „hódításra” ösztönzésként és a társkeresés paródiájaként is.
Az esemény elején a műsorvezető enyhén célzott rá, hogy mindenki üljön vele egy ellenkező nemű mellé, de ez nem sikerült mindenkinek, innentől tovább nem is forszírozták a témát, viszont aki akart, maradhatott tovább is, ahol már közvetlenebbül ismerkedhettek a színészek segítségével.
