Az egyszerű összefüggések nem mindig nyilvánvalóak. Frankfurtban járva hamar kiderülhet, hogy megboldogult menzás ifjúságunk kedvencének semmi köze névadójához. Frankfurtban mint sem tudnak a mi frankfurti levesünkről. Ettől még nagyon jó gyomorvígasz hideg napokon.
A frankfurti leves épp olyan, mint például a milánói makaroni, amitől a helybelieket kirázza a hideg, annyira nincs közük hozzá. Tény, hogy Frankfurtban léteznek “frankfurter” levesek, amelyek szó szerint azt is jelentik, hogy “frankfurti”, de igazából természetesen nem a városra utalnak, hanem a jellegzetes frankfurti virslire, amire a németek legalább annyira büszkék, mint a bécsiek a magukéra. Áll is vita, hogy melyik város találta fel ezt a hosszú, enyhén füstölt virslifajtát, de nekünk itt és most nem tisztünk igazságot szolgáltatni ebben a bonyolult kérdésben.
Amennyiben valaki frankfurti – Frankfurt am Mainról beszélünk mindvégig – specialitást keres, akkor erre az étlapokon a “nach Frankfurter Art” megjegyzés utal, és ez többnyire a zöldfűszerekre mutat. Frankfurt leghíresebb kulináris szülötte ugyanis a zöldmártás, a Frankfurter grüne Soße, amelyet hét különféle zöldfűszerből mixelnek, tejszín és főtt tojás hozzáadásával, főtt marha mellé tálalva.
Frankfurti leves – alias Frankfurter Suppe – viszont Németországszerte megtalálható, amennyiben van benne virsli.
A tények tehát kegyetlenül arra mutatnak, hogy a romantikus elképzelésekkel ellentétben a frankfurti levesnek épp annyi köze van a felhőkarcolókkal ékesített Majna-parti nagyvároshoz, mint a székelykáposztának a Hargita fenyveseihez. Sokkal inkább az tűnik valósnak, hogy a frankfurti leves – akárcsak a székelykáposzta – pesti találmány, noha az Ignotus-féle Emma asszony szakácskönyvében is akadnak virslileves receptek, Nagy-Magyarország valamennyi szegletéből beküldve. A frankfurti leves mégis Pesten forrta ki magát, és vált minden frankfurti leves irányadójává, akárcsak egy EU-dekrétum. A két világháború között a szerény polgári lét velejárója volt: akinek nem telt marhára, az virsliből főzött levest, de a II. világháború után, s főleg az ötvenes években státusszimbólummá avanzsált, hiszen akkoriban már a virsli is luxust jelentett. A kelkáposztával agyonetetett nép aztán a hetvenes években ráunt, így a frankfurti leves a nyolcvanas évekre tipikus menzakaja lett, azaz társadalmilag nagyot zuhant, s ezen az állapoton a rendszerváltás sem változtatott.
Újabban ismét feltűntek jobb minőségű virslik, ez pedig reményt ad a frankfurti leves újjászületésére, amely attól igazán magyar, hogy csakis ezt a fajta virslis levest készítik kelkáposztával - a németek fehérkáposztát használnak - . csöppnyi piros paprikával és tejfölös habarással.
Íme a tökéletes pesti frankfurti leves receptje:
Hozzávalók:
- 5-6 szál bőrös, enyhén füstölt virsli (nejlonba töltött baromfivirslivel és hasonlókkal készített levesért semmiféle felelősséget nem vállalunk, és kérjük az illetőket, hogy a levest – amely egyébként akár jó is lehet – ne nevezze frankfurti levesnek. Inkább jegyezze saját találmányaként.)
- 1 vöröshagyma, felaprítva
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb kelkáposzta vagy egy nagyobbnak a fele, csíkokra vágva
- 1 nagyobb szem krumpli, felkockázva
- 1 mokkáskanál pirospaprika
- 1 mokkáskanál majoranna
- 1 evőkanál liszt
- 2-3 dl tejföl
- só, bors, olaj
Elkészítés:
- A hagymát a forró olajon üvegesre pirítjuk, beledobjuk az összezúzott fokhagymát, s egy perc pirítás után a pirospaprikát. Elkeverjük, és kevés vízzel rögtön kiforraljuk, aztán mehet bele a felcsíkozott kelkáposzta is. 2-3 percig fonnyasztjuk, hogy a kel kissé összeessen, majd felöntjük 1 liter forró vízzel. Aki leveskocka-függő, akár dobhat is bele egyet, de muszáj nekünk mindenről tudni… ( Amúgy ez a leves virágkorában ,az 50-es 60-as években elképzelhetetlen volt Delikát nélkül, így legfeljebb hagyományőrzőknek tetszenek lenni…) A krumplit is adjuk hozzá, sózzuk, borsozzuk, majorannázzuk.
- Kb. 15-20 perc főzés után, miután a krumpli is, meg a kel is megpuhult, keverjük el a lisztet a tejföllel, engedjük fel egy merőkanál levessel, keverjük csomómentesre, majd egy szűrőn át öntsük a levesbe. A szűrő nem létfontosságú, de tudjuk, hogy a csomómentes elkeverés nem mindig sikerül iskolapéldaszerűen. De ha merülőmixert használunk, akkor garantáltan homogén és habos habarást kapunk.
- Dobjuk a levesbe a felkarikázott virslit, és 2 perc főzés után találhatjuk is.
Megjegyzés: A hagyományosabb változat rántást is alkalmaz. Ha ezzel szeretnénk elkészíteni, akkor ne az elején használjuk a pirospaprikát, hanem kavarjunk barna rántást, azaz kevés olajon pirítsuk meg a lisztet, adjuk hozzá a pirospaprikát, vegyük le a tűzről, s ha kissé kihűlt, adagoljuk hozzá a tejfölt egy merőkanál levessel. Ezt adjuk hozzá a leveshez, figyelve arra, hogy ez esetben még számottevőbb a csomóképződés esélye, azaz érdemes kéznél tartani a szűrőt. A merülőmixer persze itt is csodára képes.
/ Még több recept a szerzőtől:www.asztaltanc.hu /