2013. január. 01. 19:35 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 01. 19:35 Élet+Stílus

A Strauss-család művei domináltak idén a hagyományos bécsi újévi koncerten. Eközben Budapesten…

A Bécsi Filharmonikusok előadásában Wagner- és Verdi-művek is elhangzottak a két zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából.

Második alkalommal vezényelt Franz Welser-Möst a Bécsi Filmharmonikusok újévi koncertjén. A Bécsi Állami Operaház zeneigazgatója Josef Strauss A szubrett című gyorspolkájával nyitotta meg a koncertet, a közönség soraiban ott ült a komponista ma 90 éves dédunokája is. Ezt követően a
Hatalmas sikert aratott Johann Strauss A hegyek körül című valcere, amelyet a komponista oroszországi magányában hazájára emlékezve szerzett. Szintén a műsor első felében hangzott el Franz von Suppé népszerű Könnyű lovasság című darabjának nyitánya.

Az idei Richard Wagner-év bevezetőjeként csendült fel a Lohengrin harmadik felvonásának előjátéka, majd a kortárs Giuseppe Verdi Don Carlosának harmadik felvonásából a balettzenét élvezhette a közönség. Az újévi koncert - a hagyományoknak megfelelően - Johann Strauss Kék Duna-keringőjével, majd az idősebb Johann Strauss Radetzky-indulójával ért véget. 

A 14 tévékamerával rögzített előadást 81 ország közvetítette.

Eközben itthon kezdetét vette a Mága Zoltán nevével fémjelzett Budapesti Újévi koncert. Az eseményen Komlósi Ildikó, Jandó jenő, Szakcsi Lakatos Béla mellett – a magas kultúra jegyében – olyan hatalmasságok lépnek föl, mint Szulák Andrea, Keresztes Ildikó vagy Király Viktor.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.