Bár egész évben sokak kedvence, a fánk, igazán farsangkor lesz főszereplő. A vidám télűzés közepette tucatszám fogy a szalagos, a csöröge, a rózsa, a töltött, a bécsi.
A szájhagyomány szerint a bécsi fánkot egy pék felbosszantott feleségének köszönhetjük. A mester pékségében olyan finom kenyérféléket és péksüteményeket kínáltak, hogy a hasukat szerető bécsiek képesek voltak a város bármely végéből is elzarándokolni értük. Miután a pékmester az égi sütődébe távozott, a felesége vitte tovább az üzletet. Az özvegy egymaga nehezen bírta az iramot. A türelmetlen vevők viszont nem kímélték, és különböző, nem túl hízelgő megjegyzésekkel illették. Sikerült is egyszer az asszonyságot úgy felbőszíteni, hogy az cifra káromkodások közepette kikapott egy darabot a kelt tésztából, és a szemtelenkedő vásárló képébe irányozta. Szerencsére elvétette a célpontot.
A tészta egy forró olajjal teli lábasban landolt – így készült el az első fánk, amely már a helyszínen nagy sikert aratott. A puha, ízletes finomságot a város lakói keresztelték el Krapfen-nak. (Bécs környékén létezik egy Krapfenwaldel nevű település is). Hogy mindez mikor esett meg,arról nem szól a fáma. De meglehetősen régen lehetett, hiszen 1486-ban Bécs városának vezetése már szabályzatban rendelkezett a fánksütő asszonyok tevékenységéről.
A fánk a franciáknál beignet néven ismert. Ők is egy asszonynak köszönhetik e finomságot. Nevezetesen Maria Antoinette-nek. A királyné egy álarcosbálban kóstolta először. Annyira ízlett neki, hogy azon nyomban felvásárolta a bál összes fánkját a recepttel együtt és már rohant is az udvari cukrászához. S a fánk máris divatba lett hozva. Mátyás király hitvese, Beatrix is nagy kedvelője volt, ő az itáliai karneválokon ismerkedett meg a fánkkal. Persze, hogy aztán nem hiányozhatott a magyar királyi asztalról sem. Rómában Szent József napján készítették, mint ünnepi étket, és a taljánok fritella néven kérik manapság is tucatszám a fánkot. Az olaszoknál olyannyira népszerű, hogy a menüsorban is gyakran szerepel, üresen, vagy leves mellé. Desszertként pedig krémmel töltve, ez a változat a bigné. Egyébként a legtekintélyesebb fánk-múltja a rómaiaknak van. Ókori eleik a természet közelgő újraéledését ünnepelve kerek, mandulás, édes fánkszerűséget majszoltak. S mert a Római Birodalom magába foglalta Vindobomát és Aquincumot is,vannak rá esélyek, hogy idáig vezessük vissza a bécsi és Pest-Buda környéki fánkok családfáját.
A legnagyobb fánkfogyasztók a kanadaiak, akik természetesen juharsziruppal öntik nyakon. Az USÁ-ban is meglehetősen népszerű, mi sem bizonyítja jobban, minthogy kevés amerikai film készül anélkül, hogy ne lenne benne egy „fánkdobozos” jelenet. De még a japánok is rajonganak a krémes, töltött fánkokért. Szuszogásig bírják enni magukat a talkedliből a csehek, a siskából a szlovákok, a krofiból a szlovének, a fritulából a dalmátok és a biljázsból a kárpátaljaiak – az elnevezések természetesen mind-mind a fánkot takarják.
A magyarban ismert fánk szó a szász eredetű fankox, fankoch szavakból eredeztethető. Erdélyben pánkó, de magyarlakta vidéken is tájegységenként eltérő megnevezésekkel találkozhatunk. A palócok pampuska néven emlegetik, Baranya-megyében huppancsnak keresztelték, a borsodiak pedig kreplit majszolnak.
A fánk készítéséhez, fogyasztásához több hagyomány, hiedelem is kapcsolódik. Régebben a háztűznézés időszaka a farsangi idejére esett, és a legényeket fánkkal kínálták. Ha egy lány megfelezte a fánkot a fiúval, az már szerelmi vallomásként is felfogható volt. Sőt, a szalagos fánk közös elfogyasztása – mivel a szalag a jegygyűrűt jelképezi – a közeli eljegyzést is jelenthette. Ha egy lányra azt mondták, úgy néz ki mint egy farsangi fánk, dicséretnek számított – ezt a hasonlatot manapság nem biztos, hogy örömmel vennék a lányok-asszonyok. Szokás volt a fánkba is pénzérmét rejteni, amelynek megtalálója busás gazdagságot remélhetett.
A Szerémségben a fánknak mágikus erőt tulajdonítottak és úgy tartották, ha fánkot sütnek, a legnagyobb vihar sem képes elsöpörni a ház tetejét. Más helyeken is varázserőt tulajdonítottak neki, kiszáradva porrá törték és beteg ember vagy állat eledelébe keverték. A csörögefánkhoz is kapcsolódnak szokások, melyeket a törököktől vettünk át. A csöröglű vagy csöröge keleti rituális ünnepség volt, ahol az apa fiaként ismerte el gyermekét. Nem csoda, hogy keresztelőkor szokás zsírban sült, édes csörögefánkkal kínálni a vendégsereget. A sokféle fánk közül talán a legnépszerűbb a szalagos vagy pántlikás fánk. Nevét a kész fánk közepén végighúzódó fehér csíkról kapta, ami egyben a tökéletes fánk jele is. Ha betartjuk az alábbiakat, biztos, hogy tökéletes lesz a fánkunk.
A fánk méltán nagy népszerűsége mellett egyáltalán nem meglepő, hogy az ország több pontján is rendeznek fánkfesztivált – így a Pilisben, Nagykanizsán, Csömörön és a legtöbb télűző, farsangi fesztivál elmaradhatatlan és egyben legkedveltebb programja a fánksütő verseny.
Szalagos fánk
- 50 dkg finomliszt, átszitálva
- 4 - 5 evőkanál olvasztott vaj,
- 1 tojás
- 30 g élesztő
- 2 dl langyos tej,
- 2 ek cukor,
- csipet só.
A langyos tejben futassuk fel az élesztőt. A lisztet tegyük egy tálba, adjuk hozzá a tojást, majd a felfuttatott élesztőt és elektromos mixerrel jól dolgozzuk ki. Az olvasztott vajat teáskanalanként adagolva folyamatos keverés közben adjuk hozzá, majd kézzel jól gyúrjuk át. Formáljunk egy cipó formát, és tegyük meleg helyre kelni ( pl. fűtőtest közelébe) fél – egy órára . A megkelt tésztát tegyük egy kilisztezett nyújtódeszkára és sodorjuk kb. 1,5 cm vastag téglalapra. A tésztát hajtsuk félbe, és még egyszer finoman nyújtsuk meg. A tésztából nagyobb pogácsaszaggatóval vagy vizespohárral szúrjuk ki a fánkokat, fedjük le egy tiszta konyharuhával és kb. fél óra alatt kelesszük másfélszeres nagyságúra. Forró, bő olajban süssük. Ügyeljünk arra, hogy a felső oldala kerüljön először az olajba, és a sütési idő feléig fedő alatt süssük. Ha elkészül, szedjük szalvétára, hogy a felesleges zsiradékot felitassuk. Magában, porcukorral meghintve is nagyon finom, de kiválóan illik hozzá a baracklekvár, vagy a csokiöntet is.
Csörögefánk
© Aréna 2000 kiadó |
- 25 dkg finomliszt, átszitálva
- 5 dkg vaj
- 3 tojássárgája
- 1,5 dl tejföl
- 2 teáskanál porcukor
- 1 csipet só
- A sütéshez olaj
Morzsoljuk a vajat az átszitált liszthez, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót. Dagasszuk kézzel hólyagosra. Liszttel meghintett nyújtódeszkán sodorjuk kb. 3-4 mm vastagra és a tésztából vágjunk négyzeteket. A négyzetek közepén átlósan ejtsünk egy vágást, majd formázzuk forgács alakúra – a bemetszett résen húzzuk át a tészta egyik sarkát. Bő forró olajban, egyszer megfordítva megsütjük. Ezeket a fánkokat kivételesen még melegen hintjük meg porcukorral. Baracklekvárba mártogatva még finomabb.
Sajtfánk
- 30 dkg finomliszt, átszitálva
- 4 dl tej
- 6 tojás
- 40 dkg vaj
- 10 dkg reszelt sajt
- 10 g só
A tejet melegítsük fel és állandó keverés mellett főzzük hozzá a vajat. Ha a vaj felolvadt, ugyancsak állandó keverés mellett adjuk hozzá a lisztet és reszelt sajtot és addig főzzük, amíg elválik a lábas falától. Egyenként jöhetnek bele a tojásokat úgy, hogy sima masszát kapjunk. Kanállal szaggassunk halmokat és nem túl forró olajban süssük pirosra.
Tippek, fortélyok |
- Ügyeljünk arra, hogy a helység, ahol a fánk készül, egyenletesen meleg legyen és hozzávalók is szobahőmérsékletűek legyenek |