Az emberek 70 százaléka legalább egyszer érezte azt élete során, hogy nem méltó sem a díjakra, amiket valaha kapott, sem a betöltött pozíciójára. Vannak, akik nemcsak egyszer, hanem folyamatosan ezt érzik.
A hókirálynőről szóló ismert mesében olvashatunk a torzító tükörről, amit egy gonosz manó készített: a szép dolgokat elcsúfítva, a haszontalanokat felnagyítva verte vissza. Sajnos a tükör egyszer eltörött, millió parányi szilánkra esve szét, s ha valakinek a szemébe vagy a szívébe fúródott egy darabka, az onnantól kezdve a dolgoknak csak a fonákját látta.
„Ha megszületik a külső szem, akkor az ember teljesen másképp viszonyul a saját problémáihoz, félelmeihez, a testéhez” – mondja az ország legismertebb stylistja, aki hivatalból segíti hozzá az embereket a pozitív önértékeléshez. A sajátját megtalálni nem volt könnyű, de úgy érzi, mostanra sikerült.
Az elismeréshajszoló magas szinten igazodik a vélt vagy valós elvárásokhoz, hogy cserébe dicséretet és szeretet kapjon. Így válik igazi kaméleonná.
Ha önbizalmad van, mindened van! Erről szól önsegítő kézikönyvek, internetes oldalak, cikkek és TED-talkok sokasága. Az önbizalom tehát mindent áthat, mindennek az alapja, vagy ha éppen nem, akkor mindennek a végpontja, az elérendő cél, ahonnan már csak egy lépés a bármi. Amit csak akarunk. Sőt. Lehet, hogy önbizalom nélkül nem is lehetünk boldogok – olvashatjuk.
Egy holland kutatás egy bizonyos szempont alapján vizsgált.
Elméletben a Facebookhoz hasonló közösségi oldalak kiválóan alkalmasak az önbizalomhiány leküzdésére. A közös élmények és az élmények megosztása ugyanis rendkívül fontos a barátság szempontjából. Gyakorlatilag azonban, mint az a Psychological Science című szaklap kutatásából is kiderült, az önbizalomhiányosok viselkedése a közösségi oldalakon inkább kontraproduktív jellegű, negatív kiírásaikkal és életszemléletükkel ugyanis csak még inkább kedvezőtlen fényben tüntetik fel magukat.
Testileg felnőtt, lélekben kamasz: röviden így jellemezhetnénk azt a pszichoszociális fejlődészavart, amit a felnőni nem akaró mesehős után Pán Péter-szindrómának neveztek el a szakemberek. A szülei mellett kamaszként élő, 20-30-as éveiben járó felnőtt ma már egyáltalán nem tekinthető különleges, egyedi esetnek. Az utóserdülőkor az önálló élet felelősségét elodázni akarók mentsvára lett.